— …csak a dobozban porosodnának tovább. Ha most nem kerülnek elő, akkor jövő karácsonyig megint hozzájuk sem nyúlunk.
— Hm — morfondírozott el a házigazda, majd bólintott. — Azt hiszem, igaza van. Állítsuk fel a fenyőt is. Van egy kicsi asztali fánk, pont jó lesz. Milyen ünnep az, ahol nincs karácsonyfa?
Elmagyarázta, melyik dísz hová kerüljön, és Lilla Kozma lelkes lendülettel látott munkához. A girlandokat ügyesen rögzítette, közben pedig megkönnyebbülten gondolt arra, hogy Réka Kozma ma a barátnőjénél van, így nem sieti semmi. Mintha visszacsöppent volna a gyerekkorába: abba az időszakba, amikor az ünnepvárás már önmagában boldogságot jelentett, és a lakás feldíszítése felért egy külön ünneppel.
A háziasszonnyal együtt — akiről közben kiderült, hogy Krisztina Balognak hívják — feldíszítették a kis fenyőt, elrendezték a figurákat, majd felkapcsolták a fényfüzéreket. Lilla javasolta, hogy a konyhába és az előszobába is kerüljön néhány dísz. Rövid időn belül az egész lakás megváltozott: melegebb, barátságosabb lett, és a lány hangulata is szemmel láthatóan javult. Egy időre teljesen elfeledkezett a pénzről, az állandó szűkösségről, és arról is, hogy másnap ünnep lesz, náluk pedig csak nagyon szerény vacsora kerül az asztalra.
Végül kissé sajnálkozva vette tudomásul, hogy mindennel elkészültek, és ideje indulnia.
Az ajtóban Krisztina Balog egy borítékot nyújtott át neki.
— Lilla, tudom, hogy a takarítás díját az ügynökség utalja majd. Ezt viszont fogadja el tőlem, afféle újévi ajándékként.
— Jaj, igazán nem szeretném, kellemetlen…
— Kérem, vegye el — tette a kezébe határozottan. — Pénzből sosem árt, ha van egy kicsivel több. De ígérje meg, hogy valami apró örömre költi, magának is, meg a húgának is. És várjon még egy pillanatot.
Kinyitotta a tolóajtós szekrényt, és keresgélni kezdett benne.
— Megvan! Alig leltem rá — mondta mosolyogva, és átnyújtott egy kisméretű, élénk színű hátizsákot. — Ezt egy bevásárlóközpont nyereményjátékán kaptam. Nem az én stílusom, meg hát nem is hordok hátizsákot. Teljesen új, látja, még a címke is rajta van.
— Köszönöm — suttogta Lilla, miközben könny szökött a szemébe. — Nagyon köszönöm… pont egy ilyet szerettem volna. Nem is tudom, hogyan háláljam meg.
— Inkább én mondok köszönetet — válaszolta Krisztina Balog. — Évek óta nem öltöztettük így ünneplőbe a lakást. Azt hittük, nincs már rá szükség, hiszen a gyerekek felnőttek. De kiderült, hogy igenis kell, mert megjött tőle az ünnepi hangulat. Boldog új évet kívánok, Lilla!
— Köszönöm, viszont kívánom! Teljesüljön minden kívánsága!
— Úgy legyen…
Lilla lesietett a lépcsőn, és csak akkor bontotta fel a borítékot, amikor kilépett a házból. Két darab ezres forintos bankjegy lapult benne. Szinte hihetetlen összeg volt számára. Maga elé képzelte, milyen örömmel fogadja majd Réka a babát, amelyet holnapután talál meg a fa alatt. Arra is gondolt, hogy vesz egy kis halat és mandarint, és még arra is futja majd, hogy egy új pólót válasszon magának.
Ismét könnybe lábadt a szeme. Tényleg léteznek ilyen csodák? Alig pár órája azon töprengett, hogyan tudna végre egy hátizsákot beszerezni, mert a kabátzsebei állandóan kiszakadnak a kulcsoktól, és mennyire kényelmetlen táska nélkül járni. Ugyanaznap pedig azt is kívánta, hogy Réka hite a Mikulásban még egy ideig megmaradjon. És most mindez egyszerre valóra vált.
— Köszönöm — suttogta maga elé, majd sietős léptekkel elindult a bolt felé. Most mindent megvesz, hazaviszi, elrejti az ajándékot, és utána elmegy a húgáért, mert jó lenne még ma egy kicsit rendbe tenni otthon mindent.