Miklós arca percek alatt megkeményedett, a tekintete egyre komorabb lett, ahogy az est lepergett.
Amikor Réka elindult, Benedek Vincze elkísérte az autóig. A parkoló félhomályában megállt mellette, majd előhúzott egy névjegykártyát.
— Réka, ha valaha visszatérne az ékszerkészítéshez, hívjon fel — mondta nyugodtan. — Vannak kapcsolataim, akiknek erre valóban szükségük van. Nem hobbiszinten.
Réka átvette a kártyát, és csak bólintott. Akkor még nem ígért semmit.
Otthon Miklós nem bírt öt percig sem hallgatni.
— Te mit műveltél ma este? — csattant fel. — Egész idő alatt azzal a Benedekkel lógtál! Mindenki minket nézett. Látták, ahogy a feleségem egy idegen pasira tapad!
— Nem tapadtam senkire. Beszélgettem — felelte Réka fáradtan.
— Beszélgettél? Háromszor táncoltál vele! Háromszor! Csaba Fodor is kérdezte, mi folyik itt. Én meg ott álltam, szégyenkezve!
Réka levette a cipőjét, a bejáratnál sorba állította őket.
— Téged mindig minden zavar — mondta csendesen. — Kellemetlen, ha elviszel valahova, kellemetlen, ha rám néznek. Van bármi, ami nem az?
— Fogd be. Azt hiszed, felkaptál egy rongyot, és máris számítasz? Senki vagy. Egy eltartott háziasszony. Az én pénzemből élsz, most meg még királynőt játszol.
Korábban sírt volna. Bezárkózott volna a hálóba, arccal a fal felé. Most azonban mintha valami elrepedt volna benne — vagy épp a helyére kattant.
— A gyenge férfiak félnek az erős nőktől — mondta halkan. — Tele vagy kisebbrendűségi félelemmel, Miklós. Attól rettegsz, hogy észreveszem, milyen kicsi vagy valójában.
— Takarodj innen.
— Beadom a válókeresetet.
Miklós elhallgatott. Nézte őt, és először nem düh volt a szemében, hanem bizonytalanság.
— Két gyerekkel hova mennél? A kis gyöngyeidből nem fogsz megélni.
— Meg fogok — válaszolta Réka.
Másnap reggel elővette a névjegyet, és tárcsázott.
Benedek nem sürgette. Kávézókban találkoztak, tervekről beszéltek. Mesélt egy ismerőséről, aki kézműves galériát vezet, arról, hogy az emberek belefáradtak az egyforma, sorozatgyártott tárgyakba.
— Tehetséges vagy, Réka — mondta egyszer. — Ritka, amikor az érzék és az ízlés együtt jár.
Réka éjszakánként dolgozott. Aventurin, jáspis, karneol került a keze alá. Nyakékek, karkötők, fülbevalók születtek. Benedek elvitte a kész darabokat a galériába, majd egy hét múlva telefonált: mind elkelt, egytől egyig.