– És neked sincs senkid?
– Rajtad kívül? Senki.
– Jó. Bocsáss meg.
A konyhában ölelték egymást. Eszter Tóth a férje mellkasába fúrta az arcát, és arra gondolt, hogy mindennek ellenére szereti őt. A féltékenység viszont mindig vele marad – ezt mondták neki a barátnői, akik jól ismerték a férfit.
Váratlanul megzizzent Gábor Oláh telefonja. Előhúzta a zsebéből, Eszter Tóth pedig észrevette, hogy a hívó neve örmény betűkkel van kiírva.
– Vedd már fel. Biztos valamelyik haverod.
– Nem akarom – húzódott el Gábor Oláh. – Most elkezdenének győzködni.
– Vedd fel! – parancsolt rá.
Tétován forgatta a telefont a kezében, aztán mégis rányomott a hívás megszakítására.
– Add ide! – Eszter Tóth fürgén kikapta a kezéből, és bezárkózott vele a fürdőszobába.
– Eszter, azonnal nyisd ki! – dörömbölt az ajtón Gábor Oláh.
Ő visszahívta az utolsó számot. Ahogy sejtette, egy nő szólt bele.
– Halló, Gábor, alig hallak! Mikor jössz már? Halálra gyötört a hiányod… nem hallak rendesen! Halló! Hívj vissza!
Eszter némán bontotta a vonalat.
– Nem az, amire gondolsz! – üvöltött kintről Gábor Oláh.
Kinyitotta az ajtót, és higgadtan visszaadta a telefont.
– Hívd vissza. Szegény, teljesen kikészült érted.
– Eszter… én nem akarom. Ez… ez nekem semmit nem jelent… én…
– Menj el, Gábor. Vidd el a cuccaidat. A bíróságon találkozunk.
A válás napján, a tárgyalás után beült egy kávézóba a barátnőjével, Kata Pusztai-val.
– Így a legjobb, nem is volt rád méltó! – jelentette ki Kata Pusztai, miközben kiskanállal szétmorzsolta a mentás sajttortáját.
– Nem tudom. Vele sose volt unalmas. Mindig kitalált valamit. Lehet, meg kellett volna bocsátanom. Képzeld, még az anyja is felhívott, életében először! Le akart beszélni a válásról.
– Ne mondd! – kerekedett el a szeme Kata Pusztainak, aki mindent tudott a történtekről. – Biztos csak azért, mert így elvesztettek egy fontos hivatali kapcsolatot a személyedben.
– Mégis, őszintének tűnt. El is gondolkodtam rajta, mi van, ha igaza van? Nagyon szereti a fiát, ez átjön. Azt mondta, a fia is szeret engem, ezért szánta rá magát, hogy felhívjon, pedig baromira nehezére esett.
– És a kurv…iról is tud az anyja? – húzta el a száját gonoszan mosolyogva Kata Pusztai.
– Tud. Az egyik nevét konkrétan meg is említette. A többiek, mondta, csak egyéjszakásak voltak, meg kétszer lefutott körök – Eszter nem vette le róla a szemét.
Kata Pusztai félrenyelte a sajttortát. Eszter hátba veregette, míg köhögve magához nem tért. Aztán Eszter pénzt tett az asztalra a kávéért, és mosolyogva közölte:
– Isten veled, Kata. Ne hívj többé. Soha.
– Várj, elmagyarázom! – kiáltott utána az egykori barátnő.
Eszter azonban nem fordult vissza. Átment az úton, beült az autójába, és elhajtott.
– Na, jól van, nagyképű liba! – húzta el a száját Kata Pusztai. – Menj csak, amerre látsz!