– Ugyan már! Most találtad ki ezt az egészet? – húzta félmosolyra a száját Eszter Tóth, miközben nézte, ahogy a férje kétségbeesetten próbál kimászni a helyzetből. – És mióta utálod te „ezt a társaságot”? Hiszen ők a te barátaid is! Több mint tíz éve járunk össze velük! Miért lettek hirtelen ennyire nemkívánatosak?
– Hazudtam. Miattad, cicám. Már jó ideje undorodom az egésztől. Kata Pusztai férje, emlékszel… egyszer részegen rám akart mászni!
– Na ide figyelj, Gábor Oláh, ez a poros történet már ezeréves. Igorkának akkor csak elborult az agya az italtól, a sötétben összekevert téged Katával, te meg szépen befeküdtél mellé az ágyba! De különben is, ne terelj… Hova készültél ilyen csinosan?
– Kiscicám! A haverokkal akartam találkozni. Megiszunk pár pohár bort, elszívunk egy vízipipát… ne haragudj, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy oda menjek veled! Ezért füllentettem.
Gábor lehajtotta a fejét.
– És a Brioni parfüm is a haveroknak szól? Hiszen fél üvegnyit magadra locsoltál, nem igaz, Gábor?
– Eszter, tényleg nem értelek! Pont úgy fújtam magamra, mint mindig! Nem ittam meg, mint a te drága Hunor Antalod!
Ahogy meghallotta volt férje nevét, Eszter összerezzent. Rögtön megértette: ha Gábor már ezt az ütőkártyát is bedobta, akkor a helyzet komolyabb, mint hitte. Kiment a konyhába, leült a hokedlire, és ujjbeggyel lassan masszírozni kezdte a halántékát. Megszólalt a telefon. Felvette a kagylót, és minden erejével igyekezett elrejteni a benne kavargó zűrzavart:
– Igen, Kata Pusztai, drágám… boldog születésnapot! Úton voltam, de vissza kellett fordulnom… hirtelen megszédültem, szerintem felment a vérnyomásom. Küldjek taxit? Ugyan, ne, édesem, megoldom… nekem is rosszul esik, de majd bepótoljuk. Puszi, szia. – Letette, félretolta a telefont, és fáradt tekintettel a férjére nézett.
– Tényleg rosszul vagy? Azért fordultál vissza, mert elszédültél? – kapta fel a fejét Gábor. – Azonnal felhívom Richárd Erdélyit. Pillanatok alatt talpra állít!
Már kutatta is az ismerős orvos számát a telefonjában.
– Valóban rosszul vagyok. De a te Richárdod ezen nem segít – sóhajtott Eszter.
– Akkor mit csináljak? Ugorjak le a gyógyszertárba? – kérdezte készségesen Gábor, már indult is volna az előszobába, de Eszter megállította.
– Hagyd abba a hazudozást, Gábor! Tudom, hogy nem mondasz igazat! – Eszter felállt, az ablakhoz lépett. – Istenem, tényleg ezt érdemlem? – suttogta inkább magának, mint neki. Gábor hallgatott, ő pedig nem fordult felé, csak nyújtotta a csendet, mint egy rutinos színésznő, aki érzi a hatást.
– Akkor is leugrom a patikába. Mondd, mit hozzak?
– Te innen egy tapodtat sem mész, amíg el nem magyarázod, mi folyik itt! Mi történik, Gábor?!
Elhallgatott. Gábor is némán állt.
– Biztos vagy benne, hogy tényleg tudni akarod az igazat? – szólalt meg végül.
– Minden vágyam, hogy megtudjam – mondta úgy, hogy még mindig nem fordult felé, és erősen összeszorította a szemét, nehogy elsírja magát.