– Anna Fekete, ne hallgass rá! Hazudik!
– Itt nincs is miről vitatkozni – csapta össze az albumot Anna Fekete. – Az én gyerekeim rám ütöttek, a rimaszombati ágra: pisze orr, szőke haj. Te meg, Csaba Nagy, tiszta Ottó Lakatos vagy, szóval ne rajtuk csináltass tesztet, hanem magadon meg anyáddal. Hátha kiderül, mitől lett ilyen „arisztokratikus” az orrod.
„Az apád Ottó Lakatos!” – az anyós titka
Levente Pusztai felállt az asztaltól.
– Na mi van, „apa”, akartál válást? Megkapod.
– Fiam… – hebegte Csaba Nagy.
– Nem vagyok én a fiad. Húsz évig törvénytelen kölyöknek neveztél. Eltűrtem, mert anya könyörgött, de most vége.
Kiment a szobából, úgy rávágta az ajtót, hogy megreszketett a fal, Panna Jakab is felpattant utána.
– Kukkos gyerekeknek hívtál minket, emlékszel? Akkor mi neked senkik vagyunk. Szia.
És a bátyja után indult.
A szobában csak a vendégek maradtak, meg teljesen összetört állapotban Csaba Nagy az anyjával. Anna Fekete teletöltötte a pezsgőspoharát, fenékig lehajtotta.
– Csaba – szólalt meg. – Huszonöt évig rágtad a fülemet, mindent eltűrtem a gyerekek miatt. Azt gondoltam, jó, ostoba, féltékeny, de legalább a mienk, az apjuk. Erre kiderül, hogy nem ostoba vagy, hanem aljas.
– Anna, bocsáss meg! – Csaba megpróbálta megfogni a kezét. – Részeg voltam! Nem tudtam, mit csinálok! Anyám bolondított fel! Szeretlek!
– El a kezekkel – rántotta el a karját Anna. – A szerelem, Csaba, bizalmon áll vagy bukik. Te meg szépen becsomagoltad a bizalmamat egy borítékba, és leadtad a laborba.
Végignézett a vendégeken.
– Elnézést, emberek, ennek az estének itt vége, nincs tovább ünneplés.
Aztán visszafordult a férjéhez.
– Pakolj össze, Csaba, és az anyádat se felejtsd itt, van mit átbeszélnetek. Görögös orrok, meg az a bizonyos Ottó Lakatos.
– Hova menjek? – üvöltött fel Csaba. – A lakás közös!
– Közös? – Anna elmosolyodott, de a mosolyában nem volt semmi melegség. – Úgy látszik, a kapzsiság kiütötte az emlékezeted. Ezt a lakást a szüleim ajándékozták nekem, még jóval az esküvő előtt rám írták. Te csak be vagy ide jelentve. És ilyen húzás után a bíróság két perc alatt kitesz innen, mint volt családtagot.
Ez a mondat telibe találta. Csaba tényleg megfeledkezett róla, annyira hozzászokott, hogy mindent a sajátjának tekintsen, hogy már nem is emlékezett: annak idején gyakorlatilag egy szál nadrágban költözött ide.
Válás és lánykori név: „Csak lakcímkártyád van ide”
Fél órával később a lakás kiürült. Csaba és Magdolna Tisza úgy kullogtak ki, mint megvert kutyák. Csaba egy sporttáskát cipelt, benne alsónemű meg zokni, az anyósa apró léptekkel csoszogott mögötte, közben siránkozott:
– Szégyenbe hoztatok! Vénségemre így megalázni! Gonosz népség!
A vendégek szó nélkül szállingóztak haza, igyekeztek nem Anna szemébe nézni; feszélyezte őket, hogy végigülték ezt az estét, és végighallgatták ezt az őrületet. Csak Anna barátnői, Panna Jakab és a mindig harsány Szvetka maradtak segíteni elpakolni.
– Te aztán nem aprózod el, Anna – jegyezte meg Panna, miközben az orosz saláta a szemetesbe csúszott. – Ez a „Ottó Lakatos az apád” beszólás… az ütött. Tényleg gondolod?
– Honnan tudjam én azt – vont vállat Anna, miközben mosogatószert nyomott a szivacsra. – De ha ránézel, kiköpött Ottó Lakatos az egész, és a természete is pont olyan szemét egy fráter.
Letörölte a kezéről a vizet a konyharuhába, újratöltötte a pezsgőspoharát.
– Na, lányok, igyunk a szabadságra.
– A szabadságra! – koccintottak vele a barátnők.
Mindent megbocsátok! Zokogás az ajtó előtt
Eltelt egy hónap. Csaba az anyjánál húzta meg magát a kétszobás lakásban, szűkösen, sértetten. Magdolna Tisza reggeltől estig rágta a fülét:
– Leégetted az anyádat! Elbaltáztad azt a lakást! Most aztán mi lesz velünk az én kis nyugdíjamból?
A dologról, hogy mi is van Ottó Lakatos körül, mélyen hallgatott, de Csaba jól látta, ahogy a régi fényképalbumokat gondosan eldugdossa.