A telefon kijelzőjén egy makulátlan hasú fitneszmodell feszített.
– Nyolcadik hónap, és még mindig bomba formában – jegyezte meg gúnyosan Levente. – Nálad meg nem kockák vannak, hanem labdák.
– Te vagy a labda! – villant fel Nóra tekintete, szemében könny csillant.
– Ugyan, ne vedd már ennyire komolyan, csak viccelek!
– Én biztosan nem megyek veled sehová – felelte halkan, de határozottan.
Levente vállat vont, és egyedül indult el a barátaihoz. Eszébe sem jutott, hogy elgondolkodjon a viselkedésén.
Az idő múlásával a csipkelődései egyre bántóbbá váltak. Egy baráti születésnapon, néhány ital után már hangosan élcelődött:
– Fiúk, vigyázzatok a tányérokra! Nóra mellett jobb, ha őrséget álltok. A terhesség nem betegség, csak ürügy a zabálásra!
Valaki kínosan felnevetett. Nóra arca lángba borult, pedig alig csipegetett. Amikor megkóstolt egy falat halat, Levente máris odaszólt:
– Már megint eszel? Mit akarsz etetni, malacot vagy gyereket?
– Levente, hagyd abba!
– Jaj, ne sértődj meg! Még a végén úgy szélesedsz, hogy ki kell bontani az ajtófélfát.
Ha tiltakozott, csak legyintett: szerinte ez mind ártatlan tréfa. Az este végén még hozzátette:
– Szedjetek gyorsan, különben Nóra letakarítja az asztalt. Hamarosan garázskaput szerelhetünk be bejárati ajtó helyett!
Az egyik barát végül rászólt:
– Elég volt, Levente. A feleséged a gyermekedet hordja a szíve alatt. Ez nem helyes.
Nóra szégyellte magát a férje miatt. Egyre inkább magába zárkózott. Esténként Levente a telefonját görgette, hangosan nevetett a videókon, miközben a nő aggodalmait figyelmen kívül hagyta. Ha Nóra a lábfájásról vagy az álmatlan éjszakákról beszélt, csak annyit felelt: mindenki átesik ezen.
Amikor segítséget kért a bevásárlószatyrok cipeléséhez, a férfi odavetette:
– Ha ennyit eszel, legalább mozogj is. Majd lefogysz.
Nóra szeméből patakzottak a könnyek.
– Egy időre anyához költözöm – mondta megtörten.