A válás meglepően simán lezajlott, veszekedés és hosszadalmas huzavona nélkül. Igazából nem is nagyon volt min vitatkozniuk. A közös vagyon kimerült Gábor öreg külföldi autójában, amelyre Eszter nagyvonalúan nem tartott igényt. Úgy volt vele, vigye csak – ha már mást nem sikerült megtartania az életében.
Márk végül sosem nősült meg. A fiatal Lilla, amint világossá vált számára, hogy sem luxuslakás, sem még egy szerény albérleti garzon sem szerepel a jövőbeni kilátások között – főként, mert Márk a munkát továbbra sem tekintette szívügyének –, gyorsan összecsomagolt. A tervezett esküvőt lefújta, és visszaköltözött az édesanyjához a faluba. A nagy szerelem hirtelen kevésnek bizonyult, amikor kiderült, hogy a mesés élet csak illúzió.
Gábor sem járt jobban. Visszaköltözött az anyjához, Mónikához, annak szűk kétszobás lakásába. A falak ott nemcsak közel voltak egymáshoz, hanem a szemrehányások is mindennaposak lettek. Mónika előszeretettel emlékeztette rá, milyen „előnyös és tehetős asszonyt” nem tudott megtartani maga mellett. A férfi nap mint nap hallgatta, hogyan szalasztotta el élete lehetőségét. A büszkesége lassan mállott szét a konyhaasztal mellett elhangzó keserű megjegyzések alatt.
Eszter eközben nem foglalkozott velük. Nem bosszút forralt, nem kárörvendett – egyszerűen élt. A lakásban átalakíttatta a lodzsát: tágas, világos kis zugot varázsolt belőle. Egy kényelmes hintaszéket állított oda, puha pléddel és apró asztalkával. Esténként ott ült, kezében gőzölgő teával, és a város fényeit nézte, ahogy a sötétben vibrálnak. A csend már nem nyomasztotta, hanem megnyugtatta.
Nem hiányzott neki senki. Sem a hangos követelések, sem a kéretlen tanácsok, sem az a folyamatos érzés, hogy valaki más akar rendelkezni az élete felett. Megtanulta, hogy a nyugalom felbecsülhetetlen érték. És azt is, hogy néha a legnagyobb ajándék, amit egy nő saját magának adhat, az az, ha időben lezár egy mérgező fejezetet.
Teljes bizonyossággal tudta: vannak emberek, akik nem társak, hanem élősködők. Amikor sikerül megszabadulni tőlük, nem veszteség éri az embert, hanem felszabadulás.
Eszter boldog volt. Nem látványosan, nem hivalkodva – hanem csendesen, mélyen és rendíthetetlenül. És ez a fajta boldogság már senkitől sem függött.