– Milyen ajándék? Te vagy a Télapó? – kérdezte gyanakvó kíváncsisággal Levente.
– Nem, csak egy segédje – felelte Balázs könnyedén. – Várj türelemmel.
Azzal továbbindult a lépcsőn. Pár emeletnyit mászott, majd becsengetett Márkhoz. Az ajtó kivágódott, és a barátja máris magához ölelte.
– Hát te élsz még? Ezer éve nem láttalak! – nevetett Márk.
– Hagyd már levegőhöz jutni – szólt ki egy női hang a lakás belsejéből.
Balázs kibontakozott az ölelésből, és a szoba ajtajában megpillantotta Rékát. Meglepte, mennyit változott: csinosabb lett, magabiztosabb, mint amilyennek emlékezett.
– Gyere csak be! Nemrég költöztünk, még minden félkész, de már alakul – dicsekedett Márk, és a hangjából kiérződött az elégedettség.
Balázs körbefordult, elismerően füttyentett.
– Ugyan már, ne szerénykedj. Igazán otthonos.
– Nyakig vagyunk hitelben, viszont végre külön élünk a szülőktől. És lassan jöhet az utánpótlás is – vigyorgott Márk sugárzó arccal.
– Elég a beszédből, üljetek asztalhoz – terelte őket Réka.
Italt töltöttek, falatoztak, meséltek egymásnak az elmúlt évek történéseiről.
– És te? – fordult Balázshoz Réka. – Nős ember lettél már? Gyerek?
A kérdés hallatán hirtelen beugrott neki a harmadikon lakó kisfiú.
– Figyeljetek… nem tűnök pofátlannak, ha kérnék pár szem szaloncukrot meg mandarint? – vakarta meg a tarkóját. – Egy kis srác lakik lentebb. Elszavalta nekem a Télapós verset, megígértem neki valami ajándékot. Elég komoly kölyök, egyedül volt otthon.
– Ugyan, ez természetes – legyintett Réka, és már pakolta is egy zacskóba az édességet, kekszet, gyümölcsöt.
Balázs visszament a harmadikra, és megnyomta a csengőt. Odabent már nem hallatszott sírás. Kattanás, majd kinyílt az ajtó. A küszöbön egy fiatal nő állt. Ismerős volt az arca, de a neve sehogy sem jutott eszébe.
– Te? – hökkent meg a lány is.
Apró léptek dobogtak a folyosón, és mellette termett Levente. Pont olyannak látta, amilyennek elképzelte: élénk szemű, kedves arcú kisfiú.
– Meghoztam, amit ígértem – nyújtotta át Balázs a csomagot. – Játékot nem találtam hirtelen, de remélem, ennek is örülsz.
A gyerek komolyan, fürkészve nézett fel rá, majd átvette az ajándékot.
– Szabad bejönnöm? – fordult Balázs a nőhöz.
– Miért szeretnél?
– Hát… beszélgetni kicsit. Rég láttalak. A fiad? Okos srác – biccentett Levente felé.
A lány egy pillanatig mérlegelte, aztán félreállt.
– Gyere.
Balázs közben lázasan kutatott az emlékeiben a név után. Anna? Kinga? Dóra? Nem… aztán hirtelen bevillant.
Emese.
– Kabát nélkül jöttél? – kérdezte Emese. – És hogy találtál rám?
– Nem kerestelek – rázta a fejét Balázs, és röviden elmesélte, hogyan futott össze Leventével. – Egy barátom lakik itt fentebb, Márk, a felesége Réka. Ismerősek?
Emese vállat vont.
– Levente apja…? – bukott ki Balázsból a kérdés.
– Talán várnak a barátaid – terelte el Emese.
– Igazad van, nem is zavarok tovább. Örülök, hogy láttalak – mondta őszintén Balázs, majd kilépett a lépcsőházba.
Felfelé menet zakatolt az agya. Micsoda különös egybeesés: Márk pont abban a házban vett lakást, ahol Emese él. A fia sírt az ajtó mögött, éppen akkor, amikor ő arra járt. Akár soha többé nem is találkozhattak volna. És Emese… mennyire megváltozott.
Az egyetem utolsó évében egy szilveszteri bulin futottak össze. Valakivel érkezett, talán egy barátnővel. Balázs emlékezett rá, hogy az előadásokon is gyakran elcsípte a lány pillantását. Aznap este ittak, táncoltak. Emese kérte meg, hogy kísérje haza. Az útra alig emlékezett, talán nem is beszélgettek sokat. Valamiért felment a lakására.
Meleg, barátságos szoba, a lány közelsége, az illata… Éjjel Emese ébresztette fel, suttogva, hogy mennie kell, mert hamarosan hazaér az édesanyja.
Utána az egyetemen Balázs úgy tett, mintha mi sem történt volna. Köszönt ugyan, intett is néha, de kerülte a komolyabb beszélgetést. Emese párszor próbálta félrehívni, ő azonban mindig talált kifogást.
A lépcsőfordulóban hirtelen megtorpant. Jeges felismerés hasított belé.
Levente azt mondta, öt éves.
Öt éve volt az a szilveszter. Fél évvel később Balázs elköltözött munkát vállalni messzire.
– Ez nem lehet… – suttogta. – Vagy mégis?
Összeszorult gyomorral nyomta meg ismét Márk csengőjét.
– Na végre! Már majdnem utánad indultunk – fogadta a barátja.
– Ne haragudjatok… mennem kell – kapta le sietve a kabátját Balázs.
– Mi történt? Úgy nézel ki, mintha kísértetet láttál volna – fürkészte Márk aggódva.
– Valahogy úgy. Holnap beugrom, mindent elmesélek.
– Hívjak taxit?
– Nem szükséges. Jót tesz egy kis séta.
Kilépett az utcára. A hideg levegő azonnal kijózanította. Gondolatai kuszán kavarogtak, és egyre erősebben lüktetett benne a kérdés, amelytől nem tudott szabadulni: mi van, ha Levente több számára, mint egy véletlenül megismert kisfiú?