…csendben maradt.
Hiába próbálkozott. Hívott engem – a készülékem ki volt kapcsolva. Tárcsázta Gergőt is – ugyanaz a gépi üzenet fogadta.
Mi eközben kipihenten, felszabadultan zötykölődtünk egy taxiban, úton a városon kívüli loft-park felé. Az egész bulit átszerveztem egy másik helyszínre. Nagyobbra. Látványosabbra. Volt ott labdamedence, neonfényes show, és annyi pizza, amennyivel egy kisebb hadsereget is jóllakathattunk volna.
Gergő telefonja egyszer csak rezgett egyet.
– Anyu írt – kuncogott idegesen. – Azt üzeni: „Az ajtó előtt állok, nálam egy vödör franciasaláta meg a hús. Azonnal nyissatok ajtót, egy órán belül érkeznek a vendégek!”
Kivettem a kezéből a mobilt, és elküldtem az előre megfogalmazott választ:
„Mónika, azt mondtad, vendégeket hívsz hozzánk, hogy úgy ünnepeljetek, ahogy TE szeretnéd. Úgy döntöttünk, nem zavarunk. A lakás a rendelkezésedre áll, saját kulcsod van. Ünnepeljetek kedvetekre. Mi Dórával és a barátaival ott tartjuk a születésnapot, ahol az ünnepelt szeretné. Ui.: a sütőt ne kapcsold be, szikrázik. Puszi.”
– Ez kemény – sóhajtott Dóra elismerően. – Anya, te vagy a példaképem.
– Ez nem kegyetlenség, kicsim – igazítottam meg a tüll masniját a hajában. – Nagymamád családi összejövetelt akart? Hát kap.
Ezután mindketten kikapcsoltuk a telefonunkat.
Az ünnepség fantasztikusan sikerült. A gyerekek sikongattak az örömtől, Gergő annyira ellazult, hogy még a lézerharcba is beszállt, én pedig egy csésze kávé mellett éreztem, ahogy a mellkasomban évek óta feszülő görcs lassan feloldódik. Közben akaratlanul is elképzeltem, mi zajlik otthon.
Nos, otthon egy háromfelvonásos tragikomédia bontakozott ki.
Később Vali néni mesélte el a részleteket. Mónika először dörömbölt, mintha be akarná törni az ajtót. Amikor ráébredt, hogy nem blöffölünk, elővette a saját kulcsát, és beengedte magát.
Dél körül sorra érkeztek a rokonok: Ildikó néni a derekával, Tibor bácsi a harmonikájával, az Ivanov család három unokával.
Mónika arca céklaszínben izzott, miközben az üres konyhában kapkodott. Harminc éhes vendégnek kellett elmagyaráznia, hogy a „hálátlan gyerekek” egyszerűen leléptek.
De az igazi fordulat csak ezután jött.
A rokonság ugyanis enni-inni érkezett, és ezt nem is rejtették véka alá.
– Gálánk, te jubileumot emlegettél! – morogta Tibor bácsi. – A város másik végéből jöttem. Hol az asztal? Hol az ünnepelt?
– Megszöktek! – sipítozott Mónika. – Szemtelenek!
– Ha te vagy a házigazda, akkor láss minket vendégül – jelentette ki Renáta néni. – Ott a hús. Süsd meg!
Mónika igyekezett menteni a tekintélyét, és a tűzhelyhez rohant. Csakhogy a sütő – amelyet előző este kihúztam a konnektorból a konyhaszekrény mögött – nem reagált. A mikrót már egy hete kivittük a nyaralóba. Gáz nincs a lakásban, a főzőlap indukciós, ő pedig alumínium edényeket hozott, amiket a rendszer egyszerűen nem érzékel.
Teljes kudarc volt. Monumentális, tankönyvbe illő bukás.
Végül nem maradt más választása: beterelte az egész társaságot a legközelebbi gyrososhoz.