Vivien időnként Emeséhez is odafordult, mintha csak jóindulat vezérelné.
— Emesécske, miért ilyen borús az arcod? Elfáradtál? Ugyan, majd táncolunk egyet! — trillázta mézes hangon.
Emese lassan felemelte a tekintetét.
— Nem vagyok „Emesécske” — mondta halkan, de metsző határozottsággal. — Számodra Emese vagyok.
A levegő egy pillanat alatt megfagyott az asztal körül.
Amikor felszolgálták a desszertet, Zsuzsanna komótosan felállt. Tartása egyenes volt, hangja pedig tisztán csengett végig a termen.
— Hetvenévesen az ember már nem pazarolja az idejét hazugságokra. A család nem pusztán vérségi kötelék. A család tettekből áll. Hűségből. Tartásból.
Szavai után Emesére nézett.
— Húsz éven át figyeltem. Emese vitte a háztartást, nevelte a fiát, dolgozott erején felül, miközben Balázs… más elfoglaltságokat talált magának. Egyetlen panaszt sem hallottam tőle. Még ma is méltósággal ül itt, pedig nyilvánosan alázták meg.
Zúgás futott végig a vendégek között.
Zsuzsanna ezután a fiához fordult.
— És te, Balázs, azt hitted, idehozhatod ezt az olcsó kis kalandot, és rokonnak nevezheted? Azt képzelted, nem veszem észre?
Balázs arca elsápadt. Vivien felpattant.
— Hogy merészeli?!
— Ülj le — vágott közbe Zsuzsanna jeges nyugalommal. — Nem itt van a helyed.
A lány visszahuppant a székére.
Zsuzsanna intett a biztonságiaknak.
— A kisasszonyt — és azt is, aki szégyent hoz a saját családjára — azonnal kísérjék ki.
Vivien zokogva rohant ki a teremből. Balázs még próbált mondani valamit, de hangja elcsuklott.
— És hogy ne maradjanak kétségeid — folytatta Zsuzsanna —, holnap módosítom a végrendeletemet. A ház, a lakás, a számlák: minden az egyetlen méltó emberhez kerül. Emeséhez. Te pedig élj együtt azzal, amit választottál: az ürességgel és a szégyennel.
Süket csend telepedett a helyiségre.
Emese szeméből némán peregtek a könnyek. Zsuzsanna gyengéden a vállára tette a kezét.
— Kislányom… tarts ki. A szemetet kivittük. Most már folytathatjuk az ünnepet.
És Emese húsz év után először nem megalázottságot érzett, hanem valami egészen mást: könnyűséget. És támogatást onnan, ahonnan soha nem remélte.