A férfi egyenesen a szemébe nézett. Eszébe sem jutott hihető magyarázatot fabrikálni — egyszerűen közölte a döntést, mintha az megfellebbezhetetlen lenne. Pontosan tudta, hogy Emese nem fog jelenetet rendezni.
A nő torkában sikoly feszült. Legszívesebben letépte volna magáról az estélyit, bezárkózott volna a hálószobába, és nem jön elő egész este. De az idő könyörtelenül haladt. A vendégek már gyülekeztek, Márk egyenesen az étterembe tartott, és bármilyen is volt Zsuzsanna, a jubileumán nem érdemelt botrányt.
— Rendben — préselte ki végül Emese. — Jöjjön csak a te… rokonod.
Balázs elégedetten bólintott, könnyed csókot nyomott az arcára, majd sietve távozott.
Emese magára maradt. A tükörből egy kimerült, idegen nő nézett vissza rá — valaki, akinek perceken belül a boldog feleség szerepét kell eljátszania egy előadásban, amelyet a saját férje rendezett.
A „Rezidencia” étterem, Zsuzsanna választása, hivalkodó pompával ragyogott. A hosszú asztalfőn, akár egy trónuson, az ünnepelt ült bordó ruhában, egyenes tartással, hűvös méltósággal szemlélve a meghívottakat.
Emese fehér rózsacsokrot és egy finom, drága kendőt nyújtott át neki.
— Isten éltesse, Zsuzsanna. Jó egészséget kívánok.
— Köszönöm, Emese — érkezett a kimért válasz.
Ekkor kivágódtak az ajtók. Balázs lépett be ragyogó arccal, karján Viviennel.
A lány feltűnően fiatal és vakítóan csinos volt. Testhez simuló, élénkpiros miniruha, erős smink, vállára omló szőke haj. Úgy kapaszkodott Balázsba, mintha attól tartana, hogy elsodorja a tömeg.
— Anya, szeretném bemutatni… Vivient, a távoli unokatestvéremet — kezdte Balázs.
Vivien vörös rózsákat nyújtott át.
— Boldog születésnapot, Zsuzsanna! Annyira örülök, hogy végre találkozhatunk!
Zsuzsanna végigmérte.
— Nem vagyok a nagynénéd. Szólíts Zsuzsannának — mondta hűvösen. — Foglaljatok helyet.
A lány mosolya egy pillanatra megbicsaklott.
Balázs úgy rendezte, hogy Vivien Emesével szemben üljön. Melléjük Márk telepedett, komor tekintettel figyelve a jelenetet.
Az este Emese számára kínzó lassúsággal vánszorgott. Vivien csengő hangon nevetgélt, hosszasan Balázsra pillantgatott, és túlságosan bizalmasan csevegett a rokonokkal, mintha máris a család része lenne.