— Rendben. Legyen őszinte minden — mondta Szilvia halkan, de határozottan. — Ebben legalább ne hazudjunk egymásnak.
— De a lakás… — Gergő idegesen gesztikulált. — Hiszen közösen tettük bele az energiát. Felújítottuk, berendeztük, együtt raktuk össze az egészet…
— Felújítottuk? — Szilvia ekkor végre ránézett. A tekintete nyugodt volt, mégis metszően éles. — Arra gondolsz, amit apám csinált végig a saját kezével, ellenszolgáltatás nélkül?
Vagy a bútorokra, amiket az én fizetésemből vettünk, miközben te éppen „önmagadat kerested”?
— Én mindig dolgoztam! — vágta rá gyorsan.
— Dolgoztál — bólintott. — Csakhogy valahogy mindig úgy alakult, hogy a pénzed magadra ment el, a családot pedig én tartottam el. Emlékszel, hogyan magyaráztad?
„Egy férfinak szüksége van saját pénzre, az önbecsülése miatt.”
Gergő nem válaszolt. A csend nehéz volt.
— Arra is emlékszem — folytatta Szilvia —, hogy azt mondtad, nem állsz készen gyerekre. Aztán amikor Márk megszületett, hirtelen az apaság lett ijesztő.
Most meg mindenkinek azt meséled, milyen odaadó apa vagy.
— Ez most hogy jön ide?
— Úgy, hogy pontosan látom: ezt az egészet nem tegnap döntötted el. De még csak nem is a múlt héten.
Szilvia letette a kést, és teljesen felé fordult.
— Mondd csak, Gergő… Lillának tetszik ez a lakás? Vagy mást terveztek együtt?
A férfi elsápadt.
— Milyen Lilla?
— Az a Lilla, akivel fél éve üzenetváltásban vagy. Nyolc éve dolgozik a cégnél, még nincs gyereke, de nagyon szeretne.
Jól emlékszem?
— Követtél engem?
— Ugyan miért tettem volna? Mindent elmondtál magadtól. Emlékszel három héttel ezelőtt arra az estére? Feldobva jöttél haza, áradoztál egy kolléganőről.
Milyen okos, mennyire tehetséges.
Másnap pedig valamiért új inget vettél.
Szilvia törölközőért nyúlt, szárazra dörzsölte a kezét.
— Azóta reggelente zuhanyzol. Régen este volt szokásod. Új parfüm is került a polcra. És beiratkoztál egy edzőterembe — tíz év után először.
— Szilvi… — kezdte volna.
— A telefonodat pedig már a fürdőszobába is magaddal viszed. Korábban bárhol hagytad.
És folyton mosolyogsz, amikor a kijelzőt nézed.
Gergő csuklóján felvillant az okosóra. Reflexből ránézett, majd sietve eltakarta.
— Lilla írt? — kérdezte Szilvia őszinte érdeklődéssel.
Gergő lassan leült egy székre.
— Nem így terveztem…
— Mit nem? Beleszeretni? Vagy lebukni?
— Véletlen volt. Csak beszélgettünk a munkahelyen, aztán…
— Aztán kényelmesebbnek tűnt, ha én lépek le. A lakás marad, a hírnév tiszta: az asszony ment el, tehát ő a hibás. Te pedig Lillával kezdhetsz új életet, mintha minden rendben volna.