Melinda azonban még mindig bizonytalan volt. Hangjában ott remegett az aggodalom, amikor kimondta, hogy legszívesebben másfél éves koráig maga maradna otthon Dórával. Hiszen a kislány még annyira pici, törékeny, és ő eredetileg egyáltalán nem tervezte, hogy ilyen hamar visszatér a munkába. Eszébe sem jutott, hogy az élet ilyen irányt vesz, és hirtelen döntések elé állítja.
Zsuzsanna Török csendben hallgatta, majd nyugodt, kissé fáradt mosollyal válaszolt. Azt mondta, az ember sok mindent elgondol, terveket sző, de végül nem mindig rajtunk múlik, hogyan alakulnak a dolgok. Megsimította Melinda kezét, és arra kérte, ne sírjon, inkább fontolja meg alaposan az ajánlatát, mert az életben gyakran akkor kell lépni, amikor a legkevésbé számítunk rá.
Melinda végül sok vívódás után úgy határozott, hogy elfogadja a helyzetet, és munkába áll. Zsuzsanna Török tartotta a szavát: felmondott az állásában, és szinte azonnal átvette a mindennapi segítség szerepét. Láthatóan ügyesen bánt az aprócska unokával, és valódi örömét lelte benne, hogy Dórával foglalkozhat. Bár gyakran kimerült, hiszen öt napon át, szinte munkaidőben járt át a fiatalokhoz, soha nem panaszkodott.
Hétköznapokon, a hétvégeket leszámítva, minden reggel pontosan hét órára megérkezett. András Halász és Melinda ilyenkor készülődtek a munkába, Zsuzsanna pedig lefoglalta Dórát, hogy a kislány ne sírjon, és ne nehezítse meg a reggeli rohanást. Mesekönyveket lapozgatott vele, segített egymásra rakni a színes karikákat, kockákat, és türelmesen beszélt hozzá. Amikor a szülők elindultak, felöltöztette az unokáját, és együtt mentek sétálni. A napok szinte menetrendszerűen teltek: ebéd, délutáni alvás, uzsonna, majd újabb séta következett.
A munkából rendszerint András ért haza előbb. Útközben betért a boltba, bevásárolt, hogy Melindának már csak a vacsorát kelljen elkészítenie, mire ő is hazaér. Amint a fia belépett az ajtón, Zsuzsanna Török összepakolta a holmiját, készülődött indulni.
Mindig ugyanazzal a mondattal búcsúzott: innen már megoldják nélküle is, neki pedig sietnie kell, mert otthon várja a bevásárlás, a rendrakás, a főzés, és bizony pihenésre is szüksége van. András és Melinda többször felajánlották, hogy fizetnének neki a Dórával töltött időért, de az idős asszony minden alkalommal határozottan visszautasította.
Azzal érvelt, hogy pénzt elfogadni a saját unokája gondozásáért egyszerűen nem helyénvaló, sőt, kifejezetten rosszul érezné magát tőle. Melinda próbálta meggyőzni, elmesélte, hogy az ő édesanyja annak idején fizetett a dédnagymamának, amikor őt vigyázta, mert akkor még túl kicsi volt az óvodához, és szinte teljesen a dédnagyi nevelte fel. Zsuzsanna azonban hajthatatlan maradt, továbbra sem volt hajlandó elfogadni egy fillért sem.
Ahogy múltak az évek, Dóra óvodai helyet kapott. Ennek ellenére Zsuzsanna Török továbbra is készenlétben maradt. A kislány gyakran betegeskedett, ilyenkor vele kellett maradni, és sokszor az óvodából is a nagymama hozta haza. Idővel azonban egyre könnyebb lett minden: Dóra nőtt, önállóbbá vált, és kevesebb segítségre szorult. Zsuzsanna ekkor kezdte érezni, hogy hiányzik neki a teendő, nem tud tétlenül megülni. Egészsége is megromlott, kedvetlenné vált. András és Melinda mindenben támogatták: orvoshoz vitték, és amikor csak lehetett, szanatóriumi beutalókat vásároltak neki.
Amikor Dóra betöltötte a negyedik életévét, Zsuzsanna Török elhatározta, hogy magához vesz egy háziállatot. Végül egy csivava kiskutyát vásárolt, egy kan kölyköt, akit Domonkos Hegyinek nevezett el. Ettől kezdve új lendület költözött az életébe. A kölyökkutya körüli teendők teljesen lekötötték, és a család örömmel látta, hogy az asszony újra derűsebb, elterelte figyelmét a nyomasztó gondolatokról.
Hamar kiderült azonban, hogy Domonkos egyáltalán nem könnyű természetű eb. Makacs volt, engedetlen, és szinte folyamatosan rosszalkodott. András egyszer óvatosan megjegyezte, hogy talán ideje lenne szakember segítségét kérni a neveléséhez, akár egy kutyakiképzőt is hívhatnának hozzá. Zsuzsanna Török azonban azonnal tiltakozott, magához szorítva a kedvencét, és kijelentette, hogy ő maga is meg tud birkózni vele. Szerinte Domonkos viselkedése teljesen normális, csupán ilyen a természete, ráadásul most nehéz időszakon megy keresztül, a hormonok dolgoznak benne, ezért ideges, harapós.
Amikor András felvetette, hogy esetleg gyógyszeres segítség is szóba jöhetne, Zsuzsanna felháborodottan utasította el az ötletet, mondván, eszébe sem jutna vegyszerekkel terhelni a kutya szervezetét. András és Melinda összenéztek, de nem vitatkoztak tovább. Tudták, hogy Domonkos ügye rendkívül érzékeny téma Zsuzsanna számára. Mindkettőjükben ugyanaz a gondolat fogalmazódott meg: aligha lesz vége ennek az időszaknak, és valószínűleg nem a kutyában van a hiba, hanem abban, hogy túlságosan elkényeztették.
Egy idő után Zsuzsanna Török úgy döntött, egy hónapra szanatóriumba utazik. Ekkor merült fel a kérdés, mi legyen Domonkossal a távolléte alatt. Természetes volt számára, hogy Andráséknál keres megoldást, így a kiskutyával együtt hozzájuk érkezett. Amint belépett, sorolni kezdte, mi minden van a csomagokban: a játékok egy külön zacskóban, a kedvenc fekhelye, az alomtálca, a fésű, és még számos apróság, miközben láthatóan már előre aggódott amiatt, hogyan boldogul majd nélküle.