Kristóf Lengyel megállt egy pillanatra, és végignézett a birtokon, mintha csak most tudatosulna benne mindaz, ami elé tárult.
— Szóval ez lenne az önök birodalma — jegyezte meg csendesen.
Elemér Kozma elégedetten bólintott.
— Igen, minden a legkorszerűbb megoldások szerint készült. Nem spóroltunk semmin. Ott fent pedig — intett a közeli domb irányába — a szakemberek lakóháza áll.
Kétszintes épület volt, rendezett udvarral, széles ablakokkal.
— Teljes komfort, minden közművel. A felső szint jelenleg üres, épp megfelelő lenne az önök családjának.
Ágnes Orosz oldalról figyelte a férjét. Kristóf arcán olyan lelkesedés tükröződött, amit régóta nem látott rajta: a szeme csillogott, mint egy izgatott gyereké, aki új játékot kapott.
— Mikortól lehetne kezdeni? — kérdezte Kristóf, és bár igyekezett nyugodt maradni, a hangján átsütött az izgalom.
— Akár holnaptól is — felelte Elemér Kozma mosolyogva. — De ne kapkodjanak. Járják körbe, szokják a gondolatot. Ez nem egy-két napos vállalkozás.
Hazafelé szinte végig hallgattak. Mindkettőjük fejében ugyanaz a kérdés keringett: vajon készen állnak-e ekkora fordulatra az életükben?
— Tudod — szólalt meg végül Ágnes —, őszintén szólva jó helynek tűnik. És az emberek is rendesek.
Elmondta, hogy amíg Kristóf Elemérrel beszélgetett, ő szóba elegyedett néhány helybelivel.
— Mindenki csak dicséri. Azt mondják, romjaiból hozta vissza a falut.
Kristóf elismerően biccentett.
— Látszik rajta, hogy alapos ember. Ilyennel szívesen dolgozik az ember.
— És a ház… — lelkesedett tovább Ágnes. — Világos, tágas. Kertet lehetne kialakítani, virágokat, zöldséget…
A mondat félbeszakadt. Mindketten ugyanarra gondoltak.
— Fruzsina — mondta ki végül Kristóf halkan. — Hogyan mondjuk el neki?
A lány reakciója pontosan olyan volt, amilyentől tartottak.
— Tessék?! — sikoltott fel, felpattanva az asztaltól. — Falura költözni? Teljesen megőrültetek? Én biztos nem megyek!
— Fruzsina, figyelj rám — kezdte Kristóf szigorúan, de a lány közbevágott.
— Nem! Nem akarok ott élni, abban a semmiben! Tanulok, barátaim vannak! Mit csinálnék ott? Teheneket fejnék?
— És szerinted miből éljünk meg itt? — csattant fel Ágnes. — Apádnak nincs munkája, a megtakarításaink elfogynak. Van jobb ötleted?
Fruzsina elhallgatott, nagy szemekkel pislogott, majd visszahuppant a székre.
— De… hát… — a hangja elcsuklott. — Anya, apa, komolyan gondoljátok?
Ott meg fogok fulladni az unalomtól! Mit mondok majd a lányoknak? Kinevetnek!
— Senki sem fog kinevetni — felelte Kristóf fáradtan. — A város nincs messze, bejárhatsz. Nyáron pedig… ki tudja, talán még meg is szereted.
— Soha! — Fruzsina felugrott, a szék felborult mögötte. — Utállak benneteket! Tönkreteszitek az életemet!
Kirohant a konyhából, az ajtó hangosan csapódott. Ágnes nagyot sóhajtott.
— Hát, ez csak a kezdet…
— Túl fogja élni — mondta Kristóf határozottnak szánt hangon. — Nem gyerek már.
De a bizonytalanság ott bujkált a szavaiban. Mindketten tudták, hogy Fruzsina makacs természete komoly próbatételt jelenthet.
— Elemér Kozma sem véletlenül sürget — jegyezte meg Ágnes elgondolkodva. — Közeleg a tavasz, indul a szezon. Dönteni kell.
— Igazad van — bólintott Kristóf. — Holnapután visszamegyek, aláírom a szerződést. A többit majd meglátjuk.
Csendben ültek, a lány szobájából tompa zokogás szűrődött ki.
Új élet várt rájuk: ismeretlen, ijesztő, mégis talán pontosan az, amire mindig is vágytak.
A vidéki levegő később úgy hatott Ágnesre, mint az erjedő bor: szédítően és felszabadítóan. Az új ház tornácán állt, beszívta az orgona illatát, és arra gondolt, talán mégis jó irányba fordult minden.
A költözés óta eltelt egy hónap alatt először érezte igazán, hogy a szorítás lassan engedni kezd benne.