Az érintéstől akaratlanul is megrándult, az arca sarka idegesen rándult meg.
— Semmi baj — súgta Ágnes Orosz, mintha a csendet akarná meggyőzni. — Megoldjuk. Te vagy a környék legjobb állatorvosa, egy másik rendelőben kapkodni fognak utánad.
Mindketten tudták, hogy ez csak vigasz. Senki nem fog kapkodni.
Egy ilyen kisvárosban mindenki ismer mindenkit, és mindenki retteg Bernadett Lakatosék befolyásától. A kimondatlan szabályok erősebbek voltak bármilyen szakmai ajánlásnál.
Pontosan így történt.
Kristóf Lengyel egy teljes hetet töltött azzal, hogy rendelőről rendelőre járt, de hiába. Ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött: együttérző tekintetek, kínos magyarázkodások, majd vagy egy udvarias elutasítás, vagy egyenes beszéd.
„Ne haragudj, Kristóf, de nem akarunk bajt magunknak.”
Fruzsina Mezei, amikor meghallotta, mi történt, csak vállat vont, mintha az egész ügy jelentéktelen lenne.
— Miért kellett ennyire makacsnak lenned, apa? — vetette oda. — Egy macskanyírás miatt ekkora ügyet csinálni? Ugyan már.
— Elég legyen — vágott közbe Ágnes keményebben a kelleténél. — Ha nem érted, miről van szó, inkább ne szólj bele.
A lány sértődötten felhorkant, bevágta maga mögött a szobája ajtaját, estére azonban mintha mi sem történt volna, megjelent a konyhában, és pénzt kért új csizmára.
— Most nincs rá keret — felelte fáradtan Kristóf. — Halasszuk el a vásárlást.
— Persze! — csattant fel Fruzsina. — Minden a te nevetséges elveid miatt van! Akkor én járjak szakadt cipőben?
Dühösen kiviharzott, az ajtó csapódása még sokáig visszhangzott a lakásban. Kristóf összerezzent, lesütötte a szemét.
— Lehet, hogy tényleg nem kellett volna… — motyogta. — Most miattam szenvedtek.
— Hagyd abba — Ágnes mellé ült, megszorította a kezét. — Jól tetted. Fruzsina elkényeztetett, de majd felnő, és megérti.
Szombaton Kristóf elutazott az édesanyjához vidékre, hogy segítsen neki, amíg hirtelen ennyi szabadideje lett. Amikor visszatért, egyszerre volt elgondolkodó és szokatlanul lelkes.
— Tudod — mondta este, amikor kettesben maradtak a konyhában —, lehet, hogy ez az egész nem is akkora csapás.
Ágnes kérdőn felvonta a szemöldökét.
— Ezt hogy érted?
— Pápán — hajolt közelebb Kristóf, a szemében rég nem látott fény gyúlt —, emlékszel arra az elhagyatott gazdaságra?
Kiderült, hogy megvette egy vállalkozó, Elemér Kozma. Értelmes, határozott ember. Újjáépítette az egészet, és most állatorvost keres. Lakhatással, rendes fizetéssel.
Ágnes némán hallgatta, próbálta feldolgozni a hallottakat.
— És Fruzsina? — tette fel végül a legfontosabb kérdést. — Ott a főiskola, a barátai…
— Egy óra az út a városig — vágta rá Kristóf. — Be tud járni.
És hát… lehet, hogy ez tényleg sorsszerű. Mindig is saját gazdaságról álmodtam. Ez most egy igazi esély.
Ágnes az ablakhoz lépett, a városi fényeket nézte. Talán valóban nincs rossz jó nélkül.
— Rendben — döntött végül határozottan. — Próbáljuk meg. Vesztegetnivalónk nincs.
Mindketten tisztában voltak vele, hogy Fruzsina dührohamot kap majd, de úgy tűnt, más út nem maradt.
Elemér Kozma hatvan körüli, erős felépítésű férfi volt, figyelmes, okos tekintettel és markáns arcvonásokkal. A gazdaság kapujában fogadta őket, határozott kézfogással üdvözölte Kristófot, Ágnesnek udvariasan meghajolt.
— Nos, nézzünk körül — mondta büszke hangsúllyal. — Közben beszélgetünk is.
A telep lenyűgöző volt: tágas épületek, korszerű berendezések, gondosan rendben tartott udvar. Ágnes, aki korábban még nem járt ilyen modern mezőgazdasági létesítményben, csak ámulva figyelt.
— Itt van az állatorvosi részleg — tárta ki előttük Elemér Kozma az ajtót, előkészítve számukra mindazt, amit a következő lépések tartogattak.