A lakás, a nyaraló eladásából származó pénz és még a nyugdíja is megvan. Nekem pedig itt van a terhességem, hamarosan táppénzre megyek, és egy férj, akinek teljesen természetes, hogy a saját családjától vesz el, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.
— Akkor minek nevezzem? — Júlia Balog hangja megkeményedett. — A közös pénzünkhöz nyúltál anélkül, hogy megkérdeztél volna, és odaadtad egy harmadik embernek. Ez lopás, Benedek Hegedűs. Akárhogy is csűröd-csavarod.
A férfi olyan gyűlölettel nézett rá, hogy Júlia ösztönösen hátrált egy lépést.
— Tudod mit? Anyámnak igaza volt — vágta oda Benedek. — Önző vagy és számító. Neked a pénz többet ér, mint a család!
— Család? — Júlia keserűen elmosolyodott, majd megrázta a fejét. — Milyen családról beszélsz? A család ott kezdődik, hogy a férj és a feleség együtt dönt. Hogy támogatják egymást. Hogy a feleség és a gyerek érdekei előrébb valók, mint az anya szeszélyei. Nálunk ez sosem volt meg. Itt csak te vagy, az anyád… és én, mint felesleges harmadik.
Ezzel sarkon fordult, és a hálószoba felé indult. Benedek azonnal utána ment.
— Megőrültél? Terhes vagy! Hová akarsz menni egyáltalán?
Júlia szó nélkül kihúzta a szekrényből a bőröndöt, és módszeresen pakolni kezdett. Ruhák, fehérnemű, iratok — minden mozdulata határozottságot sugárzott.
— A szüleimhez — felelte végül. — Más városban élnek, de mindig számíthatok rájuk. És egy biztos: ők soha nem lopnák meg a saját lányukat és a meg sem született unokájukat.
— Júlia, hagyd abba! Így nem lehet! Beszéljük meg normálisan! — Benedek hangja könyörgőre váltott.
— Miről? — fordult felé lassan. — Arról, hogy megint megígéred, hogy ez volt az utolsó alkalom? Hogy többé nem adod oda a pénzünket az anyádnak? Ezt már végigjátszottuk. Négy alkalommal. És mind a négyszer megszegted az ígéretedet.
— De nem mehetsz csak úgy el! A feleségem vagy! Gyerekünk lesz!
— Lesz — bólintott Júlia halkan. — És mindent megteszek azért, hogy egy normális, biztonságos közegben nőjön fel. Nem ott, ahol az apja a család pénzét az anyja kedvéért herdálja el.
Ebben a pillanatban megjelent az ajtóban Gabriella Váradi, kissé lihegve. Nyilván úgy döntött, személyesen tesz rendet, és sietve feljött.
— Mi folyik itt? — kérdezte parancsoló hangon, végigmérve a menyét és a csomagot a kezében.
— Elmegyek, Gabriella Váradi — felelte Júlia nyugodtan. — Gratulálok, nyert. Benedek teljes egészében az öné.
— Hogyhogy elmész? — ráncolta össze a homlokát az anyós. — És Benedek? És a gyerek?
— Benedek marad önnel. Hiszen ön fontosabb számára, mint a felesége vagy a gyereke. A babát pedig megszülöm és felnevelem egyedül. Az ön mérgező befolyása nélkül.
— Hogy mersz így beszélni?! — csattant fel Gabriella. — Az az én unokám! Jogom van hozzá!
— Semmilyen joga nincs — vágott közbe Júlia élesen. — Nem ön az anyja. És azután, amit ön és a fia műveltek — hogy még a születése előtt megkárosították — nem engedem, hogy a közelébe menjen.
— Megkárosítottuk? Én nem kértem pénzt! — tiltakozott az asszony.
— De elfogadta, amikor Benedek felajánlotta — felelte Júlia. — Úgy, hogy pontosan tudta: hamarosan gyerekünk születik, és szükségünk van arra az összegre. Mégis gondolkodás nélkül elvette.
Gabriella arca vörösbe borult.
— És akkor mi van? A fiam ajánlotta fel! Azt hittem, nektek rendben vannak az anyagiak!
— Van egy millió forintja a nyaraló eladásából, mégis azt hitte, hogy egy terhes nőnek és az ön fiának, az ő szerény fizetésével, nincs pénzgondja? — Júlia fáradtan megrázta a fejét. — Ön mindig csak magára gondolt. Ebben sem volt semmi új.
Becipzározta a bőröndöt, és az ajtó felé indult. Benedek elé lépett, elállva az útját.
— Júlia, kérlek… Ne menj el! Megoldok mindent! Megesküszöm!
— Hogyan? — kérdezte halkan. — Visszakéred az anyádtól a pénzt?
A férfi ösztönösen az anyjára pillantott. Gabriella összeszorította az ajkát, majd félrefordította a fejét. A válasz kimondatlanul is ott lebegett a levegőben.
— Látod? — mosolyodott el Júlia szomorúan. — Még megkérdezni sem mered. Mert számodra az anyád mindig az első… a feleséged pedig csak a sor végén áll.