– Kérsz még?
– Igen – felelte Zsuzsanna Fekete nyugodtan, miközben villát vett a kezébe, és folytatta a reggelit, mintha a világ rendje nem billent volna meg az imént.
– Mi ütött beléd? Egy szót sem értek ebből az egészből.
– Csak… véget kell vetnünk neki. Úgy élünk együtt, mint két udvarias lakótárs. Szeretet már nincs köztünk, Attila. Lehet tisztelet, talán barátság is, némi megértés… de szerelem? Az már régen elfogyott.
– És a gyerekekkel mi lesz?
– Felnőttek. Nem fognak belebetegedni. Meddig kínozzuk még egymást csak a látszat kedvéért?
– Jól van, csillapodj le. Erről nem reggel kell beszélni. Holnap visszatérünk rá. Most indulok dolgozni.
Attila Balázs ezzel felkapta a kabátját, és kiment. Zsuzsanna egyedül maradt a konyhában, a gondolatai pedig egyre nehezebbek lettek. Rossz érzés szorította a mellkasát. Huszonkét év házasságot nem lehet csak úgy kitörölni. Fájni fog, főleg amikor eljön az osztozkodás ideje: lakás, vagyon, sőt még a közös vállalkozás is. Hiszen Attila mindezt már a házasságuk alatt építette fel. Kezdetben ő is besegített, főleg a könyveléssel – ez volt a szakmája. De mi lesz most? Vissza tud még rázódni a munkába ennyi év után? Régóta csak a háztartás töltötte ki a napjait.
Hogy elterelje a gondolatait, elhatározta, hogy estére készít néhány salátát, és húst süt a sütőben. A gyerekeknek egyelőre nem kell tudniuk arról, hogy a családjuk alapjai repedezni kezdtek.
Attila csak másnap bukkant fel újra.
– Igaz a mondás, hogy az éjszaka tisztázza a dolgokat. Tegnap szándékosan nem kerültelek a szemed elé. Talán tényleg jót tenne egy kis szünet. Ennyi év együtt… Mit szólnál hozzá, ha befizetnélek egy utazásra valami meleg helyre? Egyedül lennél, átgondolhatnád az egészet. Zsuzsi, a családunk nem apróság. Ez egy szikla. Annyi mindenen mentünk keresztül együtt…
– Hol aludtál? – kérdezte halkan.
– Nem ott, ahol most sejted. Anyámnál voltam. Fel is hívhatod, ha akarod.
– Értem. Egyébként Marcell Lakatos barátnője szimpatikus. Kedves, visszafogott lány.
– Rendben… de beszéljünk inkább rólunk.
– Beszéljünk. Csakhogy miről? A mi történetünk lezárult. Azt szeretném, ha összepakolnál és elköltöznél. A lakás maradjon nekem. Te vehetsz másikat. A céghez nem ragaszkodom.
– Te ezt komolyan gondolod? Miből akarsz megélni?
– Dolgozni fogok.
– Hiszen semmihez sem értesz.
– Majd megtanulom – mosolyodott el Zsuzsanna. Meglepően higgadt volt, mintha minden érzése kisimult volna benne. Ez a nyugalom viszont szemmel láthatóan felbőszítette Attilát.
– Jól van. Elmegyek. De pár hét múlva még beszélünk erről.
Attila sietve összeszedett néhány holmit, és elhajtott. Zsuzsanna pedig nem sokkal később időpontot foglalt egy fodrászhoz, mert érezte, hogy valaminek most már valóban változnia kell.