A pénzről van szó, nem az édesanyádról.
— Jó, hagyjuk — vágta rá Levente Székely feszülten. — Majd megoldom egyedül.
Felállt, és szó nélkül kiment a konyhából.
Bernadett Hegyi ott maradt az asztalnál, és a mondat zakatolt a fejében: majd megoldom. Mit jelent ez pontosan? Honnan akarja előteremteni azt az összeget?
A válasz túl gyorsan összeállt benne. A kártyáról. Arról az egyetlenről, amelyhez már egyszer hozzányúlt engedély nélkül.
Csakhogy az a kártya most zárolva volt. Ráadásul szinte semmi nem maradt rajta.
Bernadett a telefonjáért nyúlt, belépett a banki alkalmazásba. Az egyenleg változatlan. A kártya továbbra is blokkolva. Minden tranzakció elutasítva.
Nem maradt más, mint várni.
A nap eseménytelenül telt. Dolgozott, hívásokat fogadott, rajzokat egyeztetett a kollégákkal. Semmi nem jelezte előre, hogy bármi történne.
Este, hazafelé a buszon, megszólalt a telefon. Banki értesítés érkezett. Bernadett megnyitotta.
Sikertelen fizetési kísérlet. Összeg: ötszázezer forint. Helyszín: ékszerüzlet a belvárosban. Állapot: elutasítva. Indok: zárolt kártya.
Elmosolyodott. Tehát Levente mégis rászánta magát.
Újra elolvasta az üzenetet. Ékszerbolt. Félmillió. Pontosan az a fülbevaló és karkötő, amiről korábban beszélt.
A telefon ismét rezgett. Újabb próbálkozás. Ismét sikertelen.
Bernadett eltette a készüléket, leszállt a megállónál, és lassan indult hazafelé. Minden lépésnél tisztább lett benne a kép.
Levente másodszor is megpróbált pénzt elkölteni a háta mögött. Az első alkalommal bocsánatot kért, megígérte, hogy soha többé nem fordul elő. Most mégis megtette.
Ez már nem véletlen volt. Ez döntés volt. Meggyőződés, hogy joga van hozzá.
Amikor belépett a lakásba, nyugodtan levette a kabátját, majd bement a hálóba. Kinyitotta a szekrényt, előhúzta Levente nagy utazótáskáját.
Az ágyra tette, kinyitotta, és módszeresen pakolni kezdett. Ing ing után, nadrágok, pulóverek. Nem kapkodott, nem remegett a keze.
Ezután a cipők következtek. Bakancsok, sportcipők, minden, ami Leventéé volt.
Becsukta a bőröndöt, és kitette az előszobába.
Visszament a konyhába, kihúzta az asztalfiókot. Elővette a régi bankkártyákat, amelyeket már rég nem használt, és azt az egyet is, amellyel aznap fizetni próbált.
Borítékba csúsztatta őket. Kinyomtatta a bankszámlakivonatot, ahol a sikertelen tranzakciók tisztán látszottak, majd azt is mellétette. Lezárta a borítékot, és jól látható helyre tette az asztalon.
Ránézett az órára. Fél nyolc. Levente általában ekkor érkezett haza.
Bernadett leült a kanapéra, bekapcsolta a tévét, de nem igazán figyelte a híreket. Várt.
Pontban nyolckor kinyílt az ajtó. Levente lépett be, komor arccal, összeszorított szájjal. A kezében rózsacsokor volt.
Levetette a kabátját, beljebb ment, és meglátta Bernadettet.
— Szia — szólalt meg bizonytalanul.
— Szia.
Felé nyújtotta a virágot.
— Neked hoztam.
Bernadett meg sem mozdult.
— Köszönöm, de nem kérem.
Levente keze lehanyatlott.
— Berni, kérlek, hallgass meg…
— Ne.
— Csak pár szó erejéig…
— Tudom, mit akartál — vágott közbe. — Megjött az értesítés a banktól.
Levente megdermedt. A csokor kicsúszott a kezéből, a padlóra esett.
— Berni…
— Ne magyarázkodj.
— De én csak…
— Menj be a konyhába. A boríték az asztalon van.
Levente értetlenül nézett, de engedelmeskedett. Bernadett hallotta a papír zizegését, majd hosszú csend következett.
Amikor visszajött, a borítékot szorongatta.
— Ez… ez egy kivonat?
— Igen.
— És most mi lesz?
— Most semmi. A holmid be van pakolva. Az előszobában.
Levente elsápadt.
— Tessék? Te… kidobsz?
— Igen.
— Teljesen megőrültél?!
— Nem. Pontosan tudom, mit csinálok.
— De miért?! Egy ajándék miatt?!
— A második lopási kísérlet miatt.
— Nem loptam! Ez közös pénz!
— Az én számlám. Az én kártyám. Az én keresetem.
— Hát házasok vagyunk!
— Voltunk.
Levente hitetlenkedve nézett rá.
— Te ezt komolyan gondolod?
— Teljes mértékben.
— Berni, nem akartam rosszat! Csak… anyámnak kellett volna az ajándék…
— Az én pénzemből, a beleegyezésem nélkül.
— Azt hittem, nem lesz kifogásod…
— Vagy csak remélted, hogy nem veszem észre?
Levente hallgatott.
— Az első alkalommal százötvenezer forintot vettél el — folytatta Bernadett halkan. — Bocsánatot kértél. Ígérgetted, hogy többé nem fordul elő. Hittem neked. Hiba volt.
— Berni…
— Ma pedig félmilliót próbáltál meg elvinni. Engedély nélkül. Úgy, mintha jogod lenne hozzá. Pedig nincs.
— A férjed vagyok!
— A férj nem azt jelenti, hogy rendelkezhetsz felettem vagy a pénzem felett.
— Egy családban mindennek közösnek kellene lennie!
— Közösnek, nem egyoldalúnak. Te csak kiveszel, de nem kérdezel. Költesz, de nem teszel hozzá eleget.
— Én is dolgozom!
— Kevesebbet keresel. És az én anyámra sem költök százezreket.
Levente ökölbe szorította a kezét.
— Szóval csak a pénz számít?
— Nem. A bizalom. Ami mostanra teljesen elfogyott.
— Adj még egy esélyt! Esküszöm, többé nem fordul elő!
— Ezt már hallottam. És nem változott semmi.
— De én tényleg…