Néhány nap leforgása alatt Marcell Lakatos szinte rá sem ismert arra az öreg, örökségből rámaradt panellakásra, amelyet addig megszokott. A szekrénysor üvegfelületei ragyogtak, a függönyök frissebbnek, élénkebbnek hatottak, a konyhában pedig hirtelen több levegő és mozgástér lett. Mintha a lakás fellélegzett volna.
A korábban minden sarkot elfoglaló játékhalmok eltűntek a láb alól. Megjelent egy erős vászonból készült kosár, ahová Levente Lukács a nagymamával versengve pakolta be a féltve őrzött kincseit. A játékok jó részét Zsuzsanna Szilágyi száműzte az erkélyre, a színes műanyag építőkockákból pedig hatalmas garázst épített. A kisautók megszállott rajongója boldogan hordta oda teljes flottáját, mintha egy igazi parkolóházat vett volna birtokba.
Ilyen katonás rend uralkodott a lakásban még azelőtt, hogy Marcell felesége hazatért volna a kórházból.
Az első estén Marcell munka után megszokásból megállt a boltban, és vett fagyasztott derelyét, virslit meg töltött háromszögeket.
Teljesen feleslegesen.
Otthon egyszerű, mégis meglepően ízletes vacsora várta: krumplipüré, frissen sült fasírt és káposztasaláta sárgarépával.
– A bolti derelyét és péksüteményt felejtsd el – mondta határozottan az anyós. – Az nem étel.
Rejtély maradt, honnan volt minderre ideje, de estéről estére friss fogás került az asztalra. Az unokának pedig igazi lakomák készültek: házi metélt, túrós lepénykék, apró húsgombócok, rakott ételek, színes tésztával főzött csirkeleves. Az a gyerek, akit Marcell és a felesége korábban nyűgösnek és idegesnek hittek, látványosan megnyugodott, és két pofára falta mindazt, amit a nagymamája elé tett.
Ráadásul naponta kétszer is sétálni vitte. A kisfiú nappal már nem negyven percet aludt, hanem két óránál is többet.
Zsuzsanna Szilágyi közben nem panaszkodott, nem sóhajtozott a házimunka terhe miatt. Időnként pontos listát adott Marcellnek arról, mit kell bevásárolnia, azon túl mindent magától intézett, és egyáltalán nem tűnt kimerültnek. Inkább úgy látszott, mintha az unokája közelségéből merítene erőt.
„Na, ez az igazi háziasszony” – gondolta Marcell meleg elismeréssel, miközben egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy csendben figyeli az anyósát, és próbálja megfejteni, honnan fakad ez a kifogyhatatlan lendület.