– Hozd csak el hozzánk Leventét – jött a javaslat a vonal túlsó végéről. – Az apja majd figyel rá, én pedig besegítek, ahol kell.
Marcell azonban hamar belátta, hogy ez az ötlet sem igazán járható út. Egy majdnem fél napos utazás oda, ugyanennyi vissza, egy alig kétéves gyerekkel… erre egyszerűen nem volt mersze vállalkozni. Őszintén szólva még mindig bizonytalan volt abban, mennyire tudná kezelni Levente szeszélyeit. Mi lesz, ha útközben rosszul lesz, sírni kezd, vagy egyszerűen kiborul? Marcellnek túl kevés tapasztalata volt ahhoz, hogy nyugodt szívvel bevállalja.
Így maradt az utolsó, legkevésbé vonzó lehetőség: segítséget kérni az anyósától.
Már a gondolatától is összeszorult a gyomra.
Zsuzsanna Szilágyi korban akár a nagymamája is lehetett volna. Egyenes volt, mint a karó, és a nyelve is élesebben vágott bármilyen késnél. Közel hetvenévesen is meglepően erős és strapabíró volt, igazi kemény asszony, akit sem az élet, sem az emberek nem puhítottak meg.
Marcellt leginkább a tapintatlansága és a végtelennek tűnő kioktatásai fárasztották. Nem felejtette el azt a pillanatot sem, amikor Zsuzsanna megtudta, honnan származik a lánya párja, és minden kertelés nélkül odavetette:
– Nem volt elég helybéli fiú?
Amikor pedig az is kiderült, hogy Marcell öt évvel fiatalabb Bernadettnél, csak legyintett:
– Még kölyök is? Egyedül az a szerencse, hogy van lakása.
Mindezt úgy mondta, hogy ő ott állt mellette. Ki ne sértődött volna meg?
Nem csoda, hogy Marcell már a kezdetektől kerülte az anyósát, és igyekezett minél ritkábban egy légtérben lenni vele. Most viszont nem volt választása. Bernadett láthatóan kibillent egyensúlyából: közölte a helyzetet, majd hátralépett, és figyelte, hogyan oldja meg.
Mikor végül felhívta Zsuzsanna Szilágyit, lélekben már felkészült egy alapos fejmosásra. Ehhez képest a szidás nem őt, hanem a lányát érte.
– No lám, micsoda kis dáma! – horkant fel. – Én három gyereket neveltem fel egyedül, öt unokánál segítettem, ő meg egy gyerektől két és fél év után pihenni akar? Mi folyik ott nálatok?
A morgolódás ellenére nemet nem mondott.
– Hát jó, mit lehet tenni… Mikorra kell neked munkába érned?
Marcell aggódott, hogyan fog Zsuzsanna Szilágyi minden reggel a külvárosból időben odaérni hozzájuk, de az anyós már az első napon 6:45-kor csengetett. És ettől kezdve egyszer sem késett, ami Marcellben egyszerre keltett megkönnyebbülést és némi tisztelettel vegyes döbbenetet, előrevetítve, hogy a következő időszak egészen másképp alakul majd, mint ahogyan azt elképzelte.