— Szégyellem magam, hogy elvigyelek a bankettre — mondta Zoltán Balázs anélkül, hogy felnézett volna a telefonjáról. — Ott emberek lesznek. Rendes emberek.
Orsolya Székely a hűtő előtt állt, kezében egy bontatlan tejesdobozzal. Tizenkét év házasság, két gyerek. És most ez: szégyenkezik miatta.
— Felveszem a fekete ruhát — szólalt meg csendesen. — Azt, amit te vettél nekem.
— Nem a ruháról van szó — emelte fel végre a tekintetét a férfi. — Hanem rólad. Elengedted magad. A hajad, az arcod… az egész megjelenésed. Ott lesz Norbert Varga a feleségével. A nő stylist. Te pedig… érted te ezt.
Orsolya egy pillanatig hallgatott.
— Akkor nem megyek.
— Okos döntés. Azt mondom majd, belázasodtál. Senki sem fog kérdezősködni.
Zoltán Balázs eltűnt a fürdőszobában, Orsolya pedig ott maradt a konyha közepén. A másik szobában aludtak a gyerekek: Márk Fekete tízéves volt, Lilianna Papp nyolc. Hitel, számlák, szülői értekezletek. Feloldódott ebben az életben, miközben a férje lassan elkezdett szégyenkezni miatta.
— Ez teljesen megőrült? — Renáta Erdélyi, a fodrász barátnője döbbenten bámult rá, mintha világvége-hírt hallott volna. — Szégyelli a feleségét egy banketten? Ugyan már, ki ő egyáltalán?
— Raktárvezető. Előléptették.
— És ettől már nem vagy elég jó neki? — Renáta ingerülten csapta fel a vízforralót. — Figyelj rám. Emlékszel, mit csináltál a gyerekek előtt?
— Tanítottam.
— Nem arra gondolok. Ékszereket készítettél. Gyöngyökből. A kék köves nyakláncod még most is megvan nálam. Folyton kérdezik, hol lehet ilyet venni.
Orsolya előtt felvillant az emlék. Aventurin. Esténként rakta össze a darabokat, amikor Zoltán Balázs még csodálattal nézett rá.
— Régen volt.
— Ami egyszer ment, az most is menni fog — hajolt közelebb Renáta. — Mikor lesz az a bankett?
— Szombaton.
— Tökéletes. Holnap jössz hozzám. Frizura, smink, mindent megcsinálok. Felhívjuk Judit Törököt, neki vannak ruhái. Az ékszereket pedig te magad veszed elő.
— Renáta, ő világosan megmondta…
— Ugyan már a „megmondta” szövegével — legyintett a nő. — Ott leszel a banketten. És majd meglátjuk, ki fog zavarba jönni.
A ruhát Judit Török hozta el: mély szilvaszínű, hosszú darabot, amelynek nyitott szabása már az első pillanatban sejtette, hogy Orsolya számára ez az este másképp végződik majd.