Enikő pontosan tudta: Bernadett Dunai nem az a fajta ember, aki belátja, ha nemet mondanak neki. Ha kellett, érzelmi nyomást gyakorolt, ha úgy hozta a helyzet, színpadias jeleneteket rendezett, máskor pedig ravasz módszerekkel próbálta kierőszakolni az akaratát. Ez nem volt új. Mindig is így működött.
Másnap reggel, pontosan tíz órakor éles csengőszó hasított végig a lakáson. Enikő szándékosan vett ki szabadságot erre a napra, mert sejtette, hogy nem marad el a látogatás. Marcell már kora reggel elindult dolgozni, indulás előtt bűntudatos pillantással nézett rá, mintha előre elnézést kérne mindenért, ami történni fog.
Amikor Enikő ajtót nyitott, Bernadett Dunai állt a küszöbön, mellette egy elegánsan öltözött, negyvenes éveiben járó nő, kezében irattáskával.
— Jó napot kívánok! Szilágyi Gabriella vagyok, az „Új Otthon” ingatlanirodától — mutatkozott be barátságos mosollyal. — Bernadett asszony jelezte, hogy szeretnének egy értékbecslést az eladás kapcsán.
— Nem szeretnék — válaszolta Enikő higgadtan. — Ez félreértés. A lakás nem eladó.
Bernadett azonban már beljebb is terelte a meglepett közvetítőt az előszobába.
— Ne hallgasson rá, csak nézzen körül. Mondja meg, nagyjából mennyit érhet.
— Álljon meg — lépett elé Enikő határozottan. — Az engedélyem nélkül senki nem nézheti meg a tulajdonomat.
Gabriella zavartan igazgatta a táskáját.
— Ebben az esetben… én inkább mennék. Ha meggondolják magukat, keressenek nyugodtan.
— Várjon csak! — kapta el a karját Bernadett. — Látja, milyen állapotban van? Ráférne egy komoly felújítás. Mondjon legalább egy hozzávetőleges összeget!
— Asszonyom, a tulajdonos hozzájárulása nélkül nem adhatok semmilyen információt — felelte a közvetítő határozottan, majd sietve távozott.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, Bernadett Enikő felé fordult. Arcán sértett felháborodás ült.
— Megmondaná, mégis mit képzelsz? Én értetek próbálok intézkedni!
— Értünk? Vagy azért, hogy a közelünkben lakhassatok, és mindent ellenőrizni tudjatok?
— Hogy beszélhetsz így velem? Én az anyja vagyok!
— Marcell felnőtt ember. Van felesége, munkája, saját döntései.
— Saját döntések! — gúnyolódott Bernadett. — Majd meglátjuk, milyen lesz az életed, ha Marcell megtudja az igazat.
— Milyen igazat? — kérdezte Enikő összeszorult gyomorral.
Bernadett előhúzta a telefonját, és Enikő arca elé tartotta.
— Azt, hogy tegnap nem a barátnőddel találkoztál munka után, hanem egy idegen férfival. Képek is készültek.
Enikő megdöbbent. Valóban találkozott valakivel előző nap — egy lehetséges befektetővel a vállalkozásához, egy belvárosi hotel kávézójában.
— Ő üzleti partner — mondta halkan.
— Persze — sziszegte Bernadett. — Mindig ezt mondják. Majd meglátjuk, mit szól hozzá Marcell.
Már tárcsázott is.
— Marcell? Azonnal gyere haza. Nem, ezt nem mondom el telefonon… a feleségedről van szó.
Enikőt jeges félelem járta át. Tényleg idáig képes elmenni?
Negyven perc múlva Marcell szinte berontott az ajtón, sápadtan.
— Mi történt? Anya azt mondta, baj van.
Bernadett azonnal odalépett hozzá, és átnyújtotta a telefont. A képeken Enikő látszott egy elegáns férfival, amint beszélgetnek.
— És? — kérdezte Marcell néhány másodperc után.
— Hogyhogy és? — fakadt ki Bernadett. — A feleséged randizik!
— Ez egy hotel kávézója. Egy üzleti megbeszélés.
— De azt mondta, barátnőjével találkozik…
— Azt mondtam, találkozóm van — vágott közbe Enikő. — Elmagyaráztam, csak nem figyeltél.
Marcell komoran az anyjára nézett.
— Követted Enikőt?
— Véletlen volt…
— Véletlen, fényképezőgéppel? Ez már túlmegy minden határon.
Bernadett hangja remegett.
— Én csak jót akarok! De éljetek, ahogy akartok! A rozzant lakásotokban! Nélkülem!
Kiviharzott, az ajtó hangosan becsapódott mögötte.
Marcell lassan leült.
— Sajnálom. Nem gondoltam, hogy idáig elmegy.
— Mindig ezt csinálja — felelte Enikő fáradtan. — Manipulál, ellenőriz, irányítani akar.
— Ő az anyám…
— Én pedig a feleséged. És elegem van abból, hogy mindig háttérbe szorulok.
Este Bernadett újra telefonált. Marcell hosszan hallgatott, majd határozottan megszólalt:
— Nem adjuk el a lakást. Ez Enikő döntése, és mögötte állok.
A vonal túlsó végén kiabálás hallatszott, majd bontották a hívást.
— Azt mondta, többé nem vagyok a fia — jegyezte meg csendesen.
— Ezt mindig akkor mondja, amikor nemet kap.
A következő napok szokatlan nyugalomban teltek. Bernadett nem jelentkezett. Enikő már kezdett fellélegezni, amikor a negyedik napon újra megszólalt a csengő. Az ajtóban egy idegen, idős nő állt, kezében kopott táskával, és Enikő ekkor még nem sejtette, hogy ez csak a kezdet.