Margit Gál még néhány másodpercig dermedten állt a küszöbön, kapkodva szedve a levegőt. A tekintetében olyan sűrű, maró gyűlölet kavargott, amelytől az embernek az az érzése támadt, hogy akár fémet is képes lenne átégetni.
– Te… te még megfizetsz ezért, és megtudod, kivel mertél ujjat húzni – sziszegte fuldokolva.
– Ezt már pontosan tudom – válaszolta Réka Lengyel halk, mégis határozott hangon. – És felkészültem rá. Most pedig legyen szíves, hagyja el a lakásomat.
Az ajtó becsapódott Margit orra előtt. Réka a hátának támaszkodott, és csak ekkor vette észre, hogy a keze enyhén remeg. Furcsa módon azonban a mellkasában nem szorítás, hanem megkönnyebbülés volt. A lelke csendes és tiszta maradt. Az első összecsapást megnyerte.
Két héttel később Réka a bíróság épülete előtt állt, ujjai görcsösen szorították a dokumentumokkal teli mappát. Adrienn Jakab már várta őt a bejáratnál: magabiztos volt, összeszedett, mintha egy üzleti tárgyalásra érkezett volna, nem tárgyalóterembe.
– Minden rendben? – kérdezte Adrienn, végigmérve Rékát.
– Jobban nem is lehetne – fújta ki a levegőt Réka, miközben próbálta elcsendesíteni a térdében bujkáló remegést. Úgy érezte magát, mint egy színésznő, akit próba nélkül küldenek fel a színpadra.
A tárgyalóterem kicsi volt, rideg és kimért. A levegőben öreg fa, por és szabályok szaga keveredett. Réka szíve hevesen vert, amikor meglátta őket: Attila Törököt, Vivien Dunait és az ügyvédjüket – egy középkorú férfit drága öltönyben, arcán teljes közönnyel. Margit Gál hiányzott, ami furcsa nyugtalanságot ébresztett benne.
Attila kimerültnek tűnt, tekintetét következetesen kerülte. Vivien ezzel szemben kihúzta magát, és időnként megvető pillantásokat vetett Rékára, mintha már előre biztos lett volna a győzelemben.
A bíró egy fáradt, de figyelmes tekintetű nő volt, aki rövid bevezető után megadta a szót Attila jogi képviselőjének.
– Tisztelt Bíróság, kérjük, hogy kötelezzék az alperest, Réka Lengyelt ötvenkétezer-nyolcszáz forint megfizetésére, amely összeg ügyfelem gépjárművében keletkezett kárt hivatott fedezni – mondta egyenletes, érzelemmentes hangon. – Kérelmünket a Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései támasztják alá, fényképes bizonyítékokkal és tanúvallomásokkal.
A bíró bólintott, jegyzetelt, majd Rékához fordult.
– Kíván reagálni?
Adrienn felállt, hangja tisztán és határozottan csengett.
– Tisztelt Bíróság, ügyfelem a keresetet teljes egészében vitatja. Emellett ellenkérelmet terjesztünk elő Attila Török ellen.
Suttogás futott végig a termen. Vivien megfeszült, arca komorrá vált. Attila végre Rékára nézett, döbbenten.
– Milyen ellenkérelemről van szó? – kérdezte az ügyvéd enyhe bosszúsággal.
– A családjogi és polgári jogi szabályok alapján kérjük, hogy a bíróság mondja ki: a házasság ideje alatt felvett hitelek Attila Török személyes tartozásai – Adrienn dokumentumokat helyezett az asztalra. – Továbbá kérjük, hogy ügyfelem részére térítsék meg az ezekből kifizetett összegek felét, mivel a pénzt nem a család fenntartására, hanem kizárólag az alperes magánéletére fordították.
Adrienn lassan, hangsúlyosan sorolta a szerződések adatait, dátumait, összegeit. A teremben síri csend lett. Vivien elsápadt, ujjai belefeszültek a táskájába. Attila tekintetében egyre növekvő rémület jelent meg, mintha most látná először Rékát igazán.
– Ez képtelenség! – csattant fel Vivien, de az ügyvéd intett neki, hogy hallgasson.
– Tisztelt Bíróság – próbálta menteni a helyzetet a férfi. – Ezek a követelések nem kapcsolódnak a jelen ügyhöz.
– Épp ellenkezőleg – vágott vissza Adrienn. – Az indítvány szorosan összefügg az esettel. Az indítványozó megpróbál egy jelentéktelen összeget behajtani ügyfelemtől, miközben ő maga jóval nagyobb összeggel tartozik neki. Ez a joggal való visszaélés tipikus esete.
A bíró átlapozta az iratokat.
– A hitelszerződések valóban a házasság idejére esnek – jegyezte meg. – Mi alapján kéri ezek személyes tartozásként való elismerését?
Réka felemelte a fejét. Hangja meglepően erős volt.
– Azért, mert az autót, amelyre a hitelt felvették, soha nem használtam. Ugyanez igaz arra a lakásra is, amelynek jelzáloghitelét fizette. Banki kivonatokkal igazolom az utalásokat. Ezekről a költésekről nem tudtam, és nem a gyermekem vagy az én szükségleteimet szolgálták.
Attila lesütötte a szemét. Az arca mindent elárult: nem maradt mentsége.
– A bíróság az ellenkérelmet befogadja – mondta a bíró. – Az eredeti kereset tárgyalását elhalasztjuk az ellenkérelem elbírálásáig. A következő tárgyalás egy hónap múlva lesz.
A kalapács koppant.
Réka lassan kifújta a levegőt. Ennyi volt. Gyorsabban véget ért, mint hitte.
Adriennnel némán pakoltak, majd elindultak kifelé. A másik oldalról elfojtott, indulatos suttogás hallatszott.
– Tudtál erről? – sziszegte Vivien. – Tudtad, te szerencsétlen?
– Nem gondoltam… – hallatszott Attila megtört hangja.
A kijáratnál Réka egy pillanatra megállt, és visszanézett. Attila szemében nem pusztán harag volt. Félelem. Zavarodottság. Ugyanaz az érzés, amit ő érzett hetekkel korábban a saját lakása ajtajában.
Megfordult, és kilépett a hideg, őszi napfénybe. Az első menet az övé lett. És ez még csak a kezdet volt.
Otthon, a nappaliban a levegő fojtogatóvá vált. A korábbi illatok helyét nyomasztó csend vette át. Attila az ablaknál állt, kezében egy pohár whiskyvel. A jég már elolvadt, az ital ízetlen lett. A város fényeit nézte, de valójában Réka arca és a szerződések száraz sorai villantak fel előtte.
– Ötszázhetvenezer! – Vivien hangja hisztérikusan hasította ketté a csendet. – Félmillió forint! Ezt akarja behajtani rajtunk! A te adósságaid miatt!
– Nem csak az enyémek – felelte Attila halkan. – Az autó, amit vezetsz. Ennek a lakásnak az önerője…
– Hallgass! – Vivien elé ugrott, szeme villogott. – Te mindent elrontottál! Hagytad, hogy az a jelentéktelen nő túljárjon az eszeden!
– Elég volt! – csattant fel Attila. – Te akartál mindent! Új autót, új lakást! Nem vagyok milliárdos!
– Nem kértem, hogy a válás előtt titokban hiteleket vegyél fel! – üvöltötte Vivien. – Azt hitted, sosem derül ki?
Az ajtó kinyílt. Margit Gál lépett be, kabátban, hideg arccal.
– Mi ez az ordítozás?
– Hol volt? – támadt rá Vivien. – A bíróságon nem volt ott!
– A dolgaimmal foglalkoztam – felelte Margit jegesen. – És jól tettem. Alábecsültétek Rékát.
– Te tetted ezt velünk! – robbant ki Attila. – Te beszéltél rá mindenre!
Margit lenézően mérte végig.
– Felnőtt férfi vagy. Viseld a következményeket.
– Én nem fizetek! – Vivien felkapta a táskáját. – Egy fillért sem! Megoldod egyedül!
Az ajtó becsapódott. A falak beleremegtek.
Attila egyedül maradt. A csend nyomasztó volt. A falon lévő nagy fotóra nézett, ahol Viviennel mosolyogtak – most már idegennek tűnt az egész kép.