Margit Gál volt az, aki a hívás során burkolt utalásokkal élt. Konkrét fenyegetést nem fogalmazott meg, mégis egyértelművé tette, hogy „intézkedni fog”, és gondoskodni kíván arról, hogy az unokája „megfelelő körülmények között” éljen. A hangsúly, ahogy kimondta, mindennél beszédesebb volt.
Adrienn Jakab figyelmesen hallgatta végig Rékát. Nem szakította félbe, csak az ujjai kopogtak gyors, ideges ritmusban az asztal sima felületén, mintha a gondolatait próbálná rendszerezni.
– Értem – fújta ki végül lassan a levegőt, amikor Réka befejezte. – Tankönyvi eset. Nyomásgyakorlás, ködös fenyegetések, pénzkicsikarás a gyereken keresztül. Gusztustalan módszer.
– Adrienn… mondd meg őszintén, mit tehetek? – Réka hangjában most először tört át a bizonytalanság. – Tényleg képesek lennének elérni, hogy elvegyék tőlem Barnabást? Nekik vannak kapcsolataik, pénzük…
– A gyámügytől nem kell félned – legyintett Adrienn határozottan. – A lakásod rendben van, a gyerek ápolt, jól tanul, nincs semmi, amibe bele tudnának kötni. Egy ellenőrzés maximum csalódással végződik számukra. Ez azonban csak védekezés. Nekünk támadnunk kell. Úgy, hogy nekik fájjon igazán.
Réka értetlenül ráncolta a homlokát.
– Támadni? Mivel? Nekem nincs másom, csak a fizetésem és ez a lakás.
Adrienn elmosolyodott, de a tekintetében hideg számítás csillant.
– Biztos vagy benne, hogy Attila ügyei teljesen tiszták? – kérdezte halkan. – Gondolj csak bele. Alig váltatok el, már Viviennel élt. Új autó, új lakás… Mindig is ingatag lábakon állt az a bizonyos vállalkozása. Soha nem tűnt fel, miből futotta hirtelen erre a nagy jólétre?
Réka vállat vont. A gyomrában keserű érzés terjedt szét.
– Nem követtem a dolgait. A válás után megszakadt minden kapcsolat köztünk.
– Akkor itt az ideje utánanézni – fordult Adrienn a számítógéphez, és gyorsan gépelni kezdett. – Van egy ismerősöm a végrehajtóknál. Rendkívül beszédes, ha tartozásokról van szó. Nézzük meg, nem lóg-e Attila nyakában valami érdekes.
A billentyűzet kattogása betöltötte az irodát. Réka szinte levegőt sem mert venni, miközben a monitoron Adrienn koncentrált arca tükröződött vissza.
– Aha… – szólalt meg hirtelen Adrienn, és elégedett él csendült a hangjában. – Pont, ahogy sejtettem.
– Mi az? – Réka ösztönösen közelebb húzta a székét.
– Nézd csak – Adrienn elfordította a monitort. – Három hitelszerződés. Mindet az utolsó közös évben vették fel. Kettőt arra az autóra, amelyiken most az a bizonyos karcolás van. A harmadik pedig… nos, elég jelentős összeg, „személyes célokra”. Mind Attila nevén fut. De emlékszel, ugye? Akkor még házasok voltatok.
Réka bólintott, bár még nem értette teljesen, mire megy ki a játék.
– A törvény szerint – folytatta Adrienn – a házasság alatt felvett hitelek közös tartozásnak minősülnek, hacsak nem bizonyítható az ellenkezője. Vagyis elvben a bank tőled is követelhetné a pénzt.
Réka gyomra összerándult.
– Vagyis… fizetnem kellene az ő autójáért és azokért a „célokért”?
– Nyugalom – emelte fel a kezét Adrienn. – Ez csak az első lépés. A második viszont sokkal érdekesebb. – Mosolya ragadozóvá vált. – Ellenkeresetet nyújtasz be. Követeled, hogy Attila fizesse vissza neked az összes hitelösszeg felét. Hiszen a pénzt nem a családra költötte, hanem az új életére egy másik nővel. Te vezetted azt az autót? Tudtál ezekről a „célokról”?
– Soha! – szakadt ki Rékából. – Akkoriban két munkahelyen dolgoztam, hogy megéljünk, amíg ő a „vállalkozását építette”.
– Pontosan. És ezt bizonyítani is fogjuk. Bankszámlakivonatok, tanúk. Az a nagyobb hitel… szinte biztos vagyok benne, hogy abból fizették be az új lakásuk önerőjét. Magyarán: te álltad a szeretőfészkük felét.
Adrienn már nyomtatta is a papírokat. A számok elmosódtak Réka szeme előtt: hatalmas, ijesztő összegek. A félelem mellé azonban valami új társult. Nem káröröm. Nem bosszúvágy. Hanem hideg, tiszta elszántság.
– Ötvenezer forint miatt jöttek ide fenyegetőzni – mondta halkan Réka, Adriennre nézve. – Miközben nekem… ennek a többszörösével tartoznak.
– Így van – bólintott Adrienn csillogó szemmel. – Fegyvert akartak adni a kezedbe, hogy leüssenek vele. Te viszont lándzsát kapsz, amit ők maguk nyomtak a kezedbe. Készen állsz?
Réka kihúzta magát. A kimerültség nyomtalanul eltűnt. Tekintete tiszta és kemény lett.
– Igen. Mit csinálunk pontosan?
– Első lépésként – Adrienn átnyújtotta az iratcsomót – keresetet nyújtunk be, amelyben kérjük, hogy ezeket a tartozásokat nyilvánítsák Attila kizárólagos adósságának, és követeljük a kompenzációt. Aztán várunk. Őszintén kíváncsi vagyok az arcára, amikor megkapja a bírósági iratokat.
Egy hét telt el. A feszültség Réka mindennapjainak állandó hátterévé vált. Minden autózaj az udvaron, minden lépcsőházi lépés összerezzentette. Leült Barnabással, és komolyan elmagyarázta neki, hogy Margit nagymama esetleg váratlanul megjelenhet, és kérte, hogy legyen csendes, és senkinek ne nyisson ajtót rajta kívül.
Aprólékosan felkészült. A lakás makulátlan volt, a hűtő tele élelemmel, a dossziéban pedig ott sorakoztak Barnabás iratai, iskolai papírjai és a friss oklevelek. Adrienn folyamatosan dolgozott az ügyön, de Réka tudta: az első támadást neki kell visszavernie.
Szombat délelőtt érkezett el a pillanat. Barnabás a konyhában írta a leckéjét, Réka pedig a frissen mosott ruhákat hajtogatta, amikor megszólalt a csengő. Nem tolakodóan, inkább kimérten, hivatalosan.
A kukucskálón át azonnal felismerte Margit Gált a megszokott elegáns kabátjában. Mellette egy fiatal, szigorú tekintetű nő állt, szemüvegben, táblagéppel a kezében.
Réka mély levegőt vett, kihúzta a vállát, és résnyire nyitotta az ajtót, rajta hagyva a láncot.
– Jó napot, Réka – kezdte Margit minden bevezetés nélkül, mézes hangon, jéghideg szemekkel. – Ő Katalin Balázs, a gyámhatóság képviselője. Az unokám körülményeiről jöttünk tájékozódni.
– Jó napot – felelte Réka hűvösen. – Margit Gál, ön nem jogosult ilyen ellenőrzést kezdeményezni. Ön pedig, Balázs Katalin, rendelkezik hivatalos határozattal és igazolvánnyal?
A fiatal nő kissé meglepődött, de szó nélkül felmutatta az igazolványát.
– Rutinszerű ellenőrzés – mondta tárgyilagosan. – Panasz nem érkezett. Bejöhetünk?
Réka levette a láncot.
– Tessék. De kérem, csendben. A gyermek tanul.
Margit elsőként lépett be, tekintete végigsiklott a rendezett előszobán. Katalin udvariasan követte.
– Megnézhetném a gyerekszobát? – kérdezte.
– Természetesen.
A szoba világos, rendezett volt, tele könyvekkel és rajzokkal, a falon egy matematika-versenyen szerzett oklevél. Katalin mindent alaposan szemügyre vett, még a szekrényt is kinyitotta, de hibát nem talált.
– A gyermek minden szükséges ellátást megkap? – kérdezte.
– Teljes mértékben – válaszolta Réka. – Étkezés, ruházat, különórák. Minden dokumentum rendelkezésre áll.
Margit közben a konyhában kinyitotta a hűtőt, majd csalódottan összeszorította a száját.
– És a felügyelet? – támadt újra. – Úgy tudom, gyakran egyedül van.
– Nem – felelte Réka nyugodtan. – Amikor dolgozom, a nagymamája van vele, vagy napköziben. Minden igazolt.
Katalin jegyzetelt. Arcán egyre inkább az látszott, hogy nincs mit kifogásolnia.
Margit elvesztette az önuralmát.
– Egy gyereknek apára van szüksége! – csattant fel. – Te pedig elzárod tőle!
– A kapcsolattartás a bíróság által szabályozott – válaszolta Réka higgadt erővel. – És legutóbb anyagi követelésekkel érkeztek. Ez lenne az apai gondoskodás?
Katalin felkapta a fejét.
– Milyen követelésekkel?
– Nem tartozik ide! – vágta rá Margit.
– De igen – mondta Réka, és elővette a mappát. – Ha már a pénzügyi biztonság ilyen fontos, érdemes tudni, hogy Attila milyen hiteleket vett fel a házasságunk alatt. Ezek feléről jogom van elszámolást kérni. Talán előbb ezekkel kellene foglalkozni.
Csend lett. Margit elsápadt. Katalin gyorsan az ajtó felé indult.
– Az ellenőrzést lezártam. Rendellenességet nem tapasztaltam. Viszontlátásra.
Amint távozott, Margit még egy pillanatig mozdulatlanul állt, levegő után kapkodva. Tekintete olyan gyűlölettel telt meg, hogy szinte égetett.
– Te… még megbánod, kivel kezdtél – sziszegte.
– Már tudom – felelte Réka csendesen, de határozottan. – És készen állok. Most pedig kérem, hagyja el az otthonomat.