„…ide a lábam be nem teszem többé!” — csapódott be utánuk az ajtó.
Orsolya Fülöp még az előszobából visszanézett, és egy maró pillantást vágott Tibor Váradira.
— Meg fogod ezt bánni, Vityka — sziszegte, majd eltűnt a többiek után.
A csend szinte rázuhant a konyhára. Tibor egyedül maradt. Az asztalon ott hevert a félbevágott kolbász, az érintetlen tányérok. Bámulta őket, és akkor hasított belé a felismerés: senki nem mondta ki, hogy „boldog születésnapot”. Egyetlen szó sem hangzott el. Enni jöttek, nem ünnepelni. Amikor pedig nem maradt mit falni, gondolkodás nélkül leléptek.
Fél hét körül indította be az autót, és kifelé vette az irányt a városból. Emese Somogyi szülei egy régi, verandás házban laktak, kissé megdőlt kerítéssel, de meleg fénnyel az ablakokban. Tibor megállt a kapunál, kiszállt, majd bizonytalanul bekopogott.
Emese nyitott ajtót. Kibontott haj, kifakult otthoni pulóver, smink nélkül. Tibor döbbenten jött rá, mennyire elfelejtette, milyen ő így, minden sallang nélkül.
— Szia — mondta halkan.
— Szia.
— Bejöhetek?
Emese hosszasan nézte, aztán félreállt. Tibor levette a cipőjét, beljebb lépett. A nappaliban Botond Balogh hevert a kanapén, tablet a kezében, a konyhából pedig Mónika Hegedűs hangja szűrődött ki, amint salátát aprított.
— Jó estét, Tibor — szólt ki, mosoly nélkül. — Kérsz teát?
— Nem, köszönöm.
Emese az ablakpárkányra ült, felhúzta a térdét.
— Elmentek?
— Igen. Veszekedtek egy sort, aztán leléptek.
— Köszöntés nélkül?
— Úgy, ahogy mondod.
Csend telepedett közéjük. Odakint lassan kavargott a hó.
— Emese… sajnálom — szólalt meg végül Tibor.
A nő nem válaszolt.
— Tényleg nem láttam tisztán. Azt hittem, ez a normális, mert család. De igazad volt. Nem rám volt szükségük. Az asztalodra és a kezed munkájára.
— Nem a kezemre — fordult felé Emese. — A hallgatásomra. Ahhoz szoktak hozzá. Te is.
— Hülye voltam.
— Csak most esett le?
Tibor leült mellé, de nem érintette meg.
— Maradhatok? Legalább újévig?
Emese végigmérte.
— Maradhatsz. De holnaptól te pucolod a krumplit, és te mosogatsz. Egyedül.
— Áll az alku.
Egy hónappal később Katalin Mészáros telefonált, panaszos hangon közölve, hogy hiányoznak, és hétvégén meglátogatná őket. Tibor nyugodtan válaszolt:
— Anya, mi elutazunk egy gyógyfürdőbe. Ha jönnél, a kulcs a szomszédnál van. Főzöl magadra, és magad után rendet raksz.
— Miféle beszéd ez?!
— Ezek az új szabályok.
A vonal megszakadt. Tibor elmosolyodott. Emese, aki mellette ült, kérdőn felvonta a szemöldökét.
— Szerinted elfogadja?
— Ha nem, az már az ő dolga.
Katalin Mészáros ezután nem telefonált követelőzve. Megértette: az idők megváltoztak, és vele együtt a játékszabályok is.