— Ki fogja ellenőrizni? A polgármester a miénk, az önkormányzat a miénk. Bármit aláírnak. A lényeg — idő előtt ne ijeszd el őket.
A falhoz támaszkodtam, a szívem vadul vert. Az Alap-Épít — az én cégem. Én alapítottam, tíz évem beleölt, felépítettem a hírnevét. És ez a két ember át akar verni. Kivonni a pénzt és elpusztítani a parkot, ahol gyerekként könyvekkel ültem, mert otthon hideg volt.
Kimentek, hangosan beszélgetve arról, hol ünneplik majd az üzletet. Elővettem a telefont, felhívtam a helyettest.
— A hivatalos látogatást egy héttel elhalasztjuk. Mondd, vis maior. És kell nekem minden mocsok Lídia Kovácsról és Balázs Szamulyról. Minden, amit találsz. Meg még — Illés Világos elérhetőségei, mérnök az erőműnél. Kellenek nekem szemek itt.
Illés másnap fogadott az erőmű bejáratánál. Magas, görnyedt, kopott dzsekinben. Az egyetlen, aki tegnap melegen köszönt. Értékelő tekintetek nélkül.
— Vera Gromov. Hallottam, most nagy hal vagy Budapesten. Mire kellek?
— Információ kell. Lídiáról és Balázsról. És arról, mire van tényleg szüksége a városnak, nem csak a látszatnak.
Illés rágyújtott, kifújta a füstöt a hideg levegőbe.
— A helytörténeti múzeum. A tető három éve csöpög, Kovács Tamara néni már kétségbe is esett. A műszaki szakiskola — a felszerelés még szovjet, a diákok romok között tanulnak. A művelődési házat egyáltalán bezárták. Ez a két ember csak magukkal törődik. A temetkezési üzlet virágzik, de a város semmit sem kap. Viszont mindenki fülébe beleharsangolják, milyen jótevők.
— És ha lennének pénzek?
Illés elmosolyodott.
— Honnan? A költségvetés lyukas. A szponzorok pedig mind Lídia zsebében.
— Most lesznek.
Öt nap múlva az egész város zúgott. A múzeumhoz brigád érkezett, három nap alatt kicserélték a tetőt, megjavították a fűtést. Kovács Tamara néni sírt az újságírók előtt, csodáról beszélve. A szakiskolába új gépeket szállítottak — modern berendezéseket. A diákok nem hitték a szemüknek.
Lídia és Balázs meg megőrültek. Illés telefonon közölte velem:
— Balázs egy órát üvöltött a polgármesterre. Követelte, derítsék ki, ki a szponzor. Azt mondja, ez aláássa a tekintélyüket.
— Hagyja üvöltsön. Hamarosan még hangosabb lesz.
A következő lépés az aukció volt. Lídia és Balázs „jótékonysági estét” hirdettek — hogy előcsalják a titokzatos mecénást és visszaszerezzék az irányítást. A főlicit — az Energia művelődési ház felújításának joga. Balázs régóta le akarta rombolni, hogy bevásárlóközpontot építsen helyére.
Ugyanabban a ruhában jöttem. A Versailles terme tele volt — helyi elit, tisztviselők, újságírók. Lídia flitteres ruhában vezette a programot, ragyogóan. Amikor meglátott, egy pillanatra elgörcsösödött az arca, de gyorsan összeszedte magát.
— Verácska! Milyen kedves. A belépő fizetős, de neked kivételt teszünk.
A terem kuncogott. Leültem egy távoli asztalnál. Illés mellettem, feszülten.
Az árverés megkezdődött. A tételek egymás után mentek — szimbolikus ajándékok, oklevelek, reklámjogok. Végül bejelentették a főtételt.
— Az Energia művelődési ház! — Lídia hangja csengett. — Egyedülálló lehetőség. A kezdő ár szimbolikus, de a felújítás befektetést igényel. Ki vállalkozik rá?
Balázs elsőként emelte fel a kezét. Nevezett egy összeget. Valaki más túllicitált. A licitek vontatottan mentek.
Illés felemelte a kezét. Háromszor annyit mondott.
A terem megdermedt.
— Illés Világos?! — Lídia nem rejtette el a megdöbbenést. — Komolyan? Van ennyi pénzed?
— Olyan ember érdekeit képviselem, aki ismeretlen akar maradni, — válaszolta Illés higgadtan.
Balázs elvörösödött. Megpróbált túllicitálni. Illés újra emelt. Még egyszer. Balázs elhallgatott, felismerve a vereséget.
A terem tapsviharban tört ki. Lídia, sápadtan, remegő kézzel Illést hirdette ki győztesnek.
Felálltam és kimentem. Hátam mögött izgatott hangokat hallottam. Ki ez a mecénás? Honnan a pénz?
Illés hallgatott.
A hivatalos találkozó — hétfő, délelőtt tíz, az önkormányzat. Szigorú szürke kosztümben érkeztem, mappával. A polgármester sürgölődve, udvariasan fogadott. A tanácsteremben már ültek a tisztviselők, üzletemberek. És Lídia Balázszsal — az asztal élén, magabiztosan.
Beléptem. A beszélgetések elhaltak. A polgármester bemutatta:
— Gromov Vera, az Alap-Épít Kft. vezérigazgatója és alapítója. Budapesti befektetőnk.
Lídia elsápadt. Balázs kinyitotta a száját, de nem szólt.
Az asztalhoz léptem — velük szemben. Leültem, kinyitottam a mappát.
— Jó napot. Azért jöttem, hogy megbeszéljük a projektet. De előbb — tisztázzunk néhány dolgot.
Elővettem a nyomtatványokat. Az offshore számlák sémái, hamis engedélyek, kapcsolatok tisztviselőkkel. Kiraktam az asztalra, mint tervrajzokat.
— A park beépítésének projektje hamisítványokon alapul. A telek nincs rendezve, az engedélyek megvásároltak. És ami a legfontosabb — a felet Cipruson át tervezték kivinni. Jól értem, Szamuly Balázs?