Aznap este, amikor Kata elment, Ilona leült a konyhában. Nézett körbe. A kanapé, ahol András ült. Az asztal, ahol reggelizett. A fényképek a falon. Minden.
És most már tudta: ezek nem csak neki fontosak. Ezek Katának is fontosak. Mert András nemcsak az ő fia volt. Hanem Kata férje is. És mindketten veszítették el.
De most már tudta azt is: nem egyedül veszítették el.
Kata következő csütörtökön is eljött. És az azt követőn is. És amikor végül elköltözött Debrecenbe, egy hónappal később, Ilona minden második héten leutazott hozzá. Vonattal. Másfél órát.
Mert most már tudta: Kata nem kötelesség. Kata család.
És a család… a család nem feladás kérdése. Hanem választás.
András meghalt. De amit hátraghagyott — a szeretet, az emlékek, a kapcsolat —, az nem halt meg. Az élt tovább. Ilonában. Katában.
És most már mindketten tudták: amíg ők ketten vannak… addig András is van.
Nem a múltban.
Hanem itt. Köztük.