— Nem maradok itt — mondta halkan, de határozottan.
— Anyámnak segítség kell — felelte András.
— Pontosan — csapott le Ilona. — Főzés, takarítás, mosás. Ez most már a dolgod.
— Dolgozom — mondta Réka.
— Minek? — csodálkozott az asszony. — András eltart.
— Add be a felmondásod — tette hozzá a férfi.
Réka megdermedt.
— Nem.
— Ne hisztizz — mordult rá András. — Férjes asszony vagy.
— A házasság nem rabság! — csattant fel.
— A férfi dönt — jelentette ki Ilona.
— Az én családomban nem így van.
— Itt igen — zárta le András.
Megragadta Réka karját, és egy kis szobába lökte. Az ajtó becsapódott, a kulcs elfordult.
A csend fájt.
Réka a gyűrűre nézett. Tegnap még ígéret volt. Most bilincs.
Hajnalban az ajtó kinyílt.
— Jó reggelt — mondta Ilona egy tálcával. — Megszokod.
— Elmegyek — felelte Réka.
— Hová? Hiszen itthon vagy!
— Ez nem az otthonom.
Az ajtó nyitva maradt. Réka felkapta a táskáját, és kilépett.
Menyasszonyi ruhában.
Az anyakönyvi hivatalban csend volt.
— Segíthetek? — kérdezte az ügyintéző.
— Válást szeretnék indítani.
— De… tegnap házasodott.
— Igen. Megtévesztéssel.
Aláírta a papírokat.
Amikor kilépett, mélyet lélegzett. A jövő ismeretlen volt — de végre az övé.
— Mi történt, kislányom? — kérdezte egy idős asszony.
— Most kezdődik az életem — mosolygott Réka.
A buszon az ablak mellé ült. A fehér ruhát megtartotta. Emlékeztetőül arra, hogy a legszebb külső mögött is rejtőzhet hazugság — és hogy mindig van kiút, ha az ember nem adja fel önmagát.