Réka lassan forgott a táncparketten. A keringő lágy hullámai ringatták, a fehér selyem menyasszonyi ruha könnyedén simult a lábaihoz. András magabiztosan vonta magához friss feleségét; a tekintetében gyengédség és a közös jövő ígérete csillant. A terem rózsákba és aranyszalagokba öltözött, a vendégek mosolyogva emelték pezsgőspoharaikat.
— Gyönyörű vagy ma — súgta András a fülébe.
Réka szíve hevesebben dobbant.
— Még mindig hihetetlen — mosolygott. — Mintha álmodnék. Férj és feleség lettünk.
— Ez nem álom. Ez a kezdet.
Réka lehunyta a szemét, és maga elé képzelte a kis egyszobás lakást, amit fél éve béreltek. A kanapét, a könyvespolcot, amit András rakott össze, az ablak melletti asztalt, ahol reggelenként kávéztak. Nem volt nagy, de az övék volt. Az esküvő után tágasabb lakást terveztek, nyugodt környéken, talán erkéllyel.
A zene elhalt, taps töltötte meg a termet. A szülők unokákról és jövőről beszélgettek. András anyja, Ilona különösen elégedettnek tűnt; igazgatta a frizuráját, és ragyogva mosolygott mindenkire.
— Micsoda pár! — lelkesedett egy szomszédasszony. — András végre megtalálta az igazit!
— Réka rendes lány — bólintott Ilona. — Szorgalmas, csendes. Az ilyenből lesz a jó feleség.
Ahogy leszállt az este, a vendégek sorra búcsúztak. Rékát kellemes fáradtság járta át. Hosszú nap volt. Most már csak kettesben szeretett volna lenni Andrással.
— Induljunk? — kérdezte a férfi, megemelve a ruha uszályát.
— Igen. Alig várom, hogy levegyem ezt a cipőt, és végre csend legyen.
A taxiban Réka a férje vállára hajtotta a fejét. A város fényei suhantak el az ablak mögött. Egy közös élet képei bontakoztak ki benne: reggelik az ágyban, esti filmek, később talán gyerekek.
Hirtelen fékezés rázta fel.
— Megérkeztünk — szólt a sofőr.
Réka felnézett… és megdermedt.
— András… ez anyád háza.
— Igen — felelte nyugodtan. — Szálljunk ki.
— Miért? Késő van… biztos alszik.
— Nem. Vár minket.
Az ajtó szinte azonnal kinyílt.
— Végre! — mosolygott Ilona. — Gyertek csak, kifáradtatok!
— Miért vagyunk itt? — kérdezte Réka.
— Hát hazajöttetek.
Az előszobában virágmintás tapéta, a levegőben főtt étel és régi bútorok szaga. A nappaliban bőröndök és dobozok sorakoztak. Réka felismerte a saját holmiját.
— Ez… mi? — suttogta.
— A dolgotok — felelte Ilona. — András odaadta a kulcsokat.
Réka a férjére nézett.
— András?
— Mostantól itt élünk. Anyával.
— Mi van?! Hiszen van lakásunk!
— Felmondtam. Felesleges volt.
— Ezt meg kellett volna beszélnünk!
— Nálunk ez a rend — szólt közbe az anyja. — A fiú a szüleivel él.
Réka mellkasát szorítani kezdte a levegő.
— Mi felnőttek vagyunk. Saját életünk van.
— Itt kényelmesebb — vont vállat András.
És Réka akkor értette meg: nem házasodott meg. Csapdába került.