A gaztenger helyén most rendezett ágyások és buja virágágyak sorakoztak. A feleslegessé vált termést és a virágokat a közeli piacon kezdte árulni. Nem hozott ez nagy pénzt, de nem is ezért csinálta. Élvezte, hogy emberek között lehet, jólesett látnia, hogyan derülnek fel az arcok, amikor a csokraira néznek.
Egy nap a piacra betévedt egy kis ruhabolt tulajdonosnője a közeli járási központból. Hosszan mustrálta magát Mariann Pappot és az egyszerű, de hibátlanul megvarrt, lenvászon ruháját.
– Maga varrta? – kérdezte végül.
– Igen, magamnak – jött zavarba Mariann Papp.
– Vállalna megrendelést is? Kivételes stílusérzéke van. Szívesen bevennék néhány darabot a boltba bizományba.
Ez a felajánlás úgy csapott le rá, mint derült égből a villám. Mariann Papp első pillanatban teljesen megzavarodott, de Gyula Rácz, aki mellette állt, határozottan közbevágott:
– Hogyne vállalná.
És igaza lett. A természetes anyagokból készült, letisztult, mégis nőies ruhákból álló kis kollekciója egy hét alatt elfogyott a boltban. Az első megrendelések is megérkeztek. Mariann Papp vett egy új varrógépet, és az egyik szobából apró műhelyt alakított ki. Lett saját vállalkozása. Saját, új, valódi élete.
***
Épp akkor, amikor először érezte magát igazán szabadnak és teljesnek, megjelent a felújított háza küszöbén Gergő Farkas. Egyedül, Nikolett Kertész nélkül. Soványabb volt, tekintete kiégett.
– Anya…
Elmesélte, hogy a közös életük hamar zátonyra futott. A pénz gyorsan elfogyott, Nikolett Kertész fényűző életet követelt, ő pedig nem tudta megadni neki. A nő végül talált magának mást, „ígéretesebbet”, és egyszerűen kidobta Gergő Farkast.
– Anya, maradhatok nálad egy ideig? – úgy nézett rá, mint kisfiú korában, tele várakozással. – Rájöttem mindenre. Tévedtem.
Mariann Papp a fiát nézte, és a szíve összeszorult. De ez már nem az a mindent felülíró, vak, mindent megbocsátó anyai szeretet volt. Egy felnőtt férfi iránt érzett szánalom volt ez, aki nem volt hajlandó felelősséget vállalni a saját életéért.
Beengedte a házba. Enni adott neki. Aztán leült vele szemben.
– Lakni nálam, Gergő Farkas, nem fogsz. Ez az én otthonom. Túl hosszú utat jártam be, mire eljutottam idáig. De segítek. Kiveszek neked egy szobát három hónapra, és adok pénzt ennivalóra. Aztán már rajtad a sor. Keress munkát, állj talpra. Férfi vagy.
A fia egészen másban reménykedett. De vitatkozni nem mert.
Amikor elment, Gyula Rácz odasétált Mariann Papphoz. Végig a saját telkén dolgozott, mintha nem is figyelne, mi történik.
– Jól tetted – mondta halkan. – A fiókáknak ki kell repülniük a fészekből.
Mariann Papp a háza tornácán állt, a lebukó nap fényében. A szeme végigfutott a virágokon, a gondozott kerten, és hirtelen kristálytisztán érezte: otthon van. Megteremtette a maga kis világát, ahová nem férkőzhettek be régi sebek és csalódások. Itt csak a szeretett munka létezett, a halk, szelíd örömök, és az a csendes, meleg biztonságérzet, amelyet egy rokon lelkű ember közelsége ad. Türelme pohara szétrepedt, és a cserepei közül egy új, derűs élet sarjadt ki. Ötvenhat évesen végre megélte azt, amit annyi nő csak olvasmányokból ismer: a „második fiatalságot”.
—
Szerző: Balázs Simon