Ákos Fenyő azonban hajthatatlan maradt. Az anyja meggyőzte róla, hogy visszautasítani a bátyját egyenlő az árulással. Hogy egy igazi család mindig összetart és segíti egymást. Hogy Boglárka Magyar önző, akit csak a saját kényelme érdekel.
– Bálint szombaton beköltözik – jelentette ki végül Ákos Fenyő. – Már megígértem anyának. A döntés megszületett.
Szombat reggel Boglárka Magyar csengetést hallott. Az ajtóban Magdolna Juhász állt, hatalmas táskákkal és önelégült mosollyal. Ákos beengedte az anyját, és sietve kezdte bevinni a holmikat.
– Ez meg micsoda? – kérdezte Boglárka, a csomagokra nézve.
– Bálint ma költözik, előre elhoztam a cuccait – közölte vidáman az anyós. – Ákos, vidd mindet a másik szobába. Ott jó lesz a fiamnak.
Olyan érzés futott végig Boglárkán, mintha belül egyszerre minden összerándult volna. Még csak a véleményét sem kérdezték. Kész helyzet elé állították. Ákos kerülte a tekintetét, és zavartan járkált ki-be a táskákkal.
Amikor Magdolna Juhász kiment a konyhába vizet tenni a teának, Boglárkának betelt a pohár. Utána sietett, és az ajtóban elé állt, eltorlaszolva az utat.
– Miért gondolja, hogy az én lakásom egy közös családi ház? – kérdezte, egyenesen az anyósa szemébe nézve.
Magdolna Juhász döbbenten felvonta a szemöldökét, mintha valami teljes képtelenséget hallott volna. Még el is nevetette magát, és hitetlenkedve megcsóválta a fejét.
– A te lakásod? Kislányom, ez olyan naiv gondolat, hogy szinte már szánalmas. Minden, amit házasságban szereznek, közös tulajdon. Ez a törvény. A lakás fele-fele arányban a tiétek Ákossal. Vagyis Ákosnak teljes joga van eldönteni, ki lakhat itt.
– A házasság alatt szerzett vagyon mind közösnek minősül – folytatta kioktató hangon, miközben teát töltött a csészékbe. – Külön rá is kérdeztem egy jogásznál. Még ha a lakás a te neveden is van, Ákosnak ugyanúgy joga van hozzá. Úgyhogy ne játszd itt a nagy háziasszonyt.
– Magdolna asszony, rossz jogászhoz fordult – vágta rá hűvösen Boglárka. – Ugyanis ez a lakás nem minősül közös vagyonnak.
– Dehogynem! – csattant fel az anyós. – Házasságban kaptad, tehát közös!
– Nem. Ezt a lakást ajándékozási szerződéssel kaptam a nagymamámtól. Nem a házasság alatt vettük, és nem közös pénzből fizettük. Ez az én személyes örökségem.
– Mi köze ennek az örökséghez? – bizonytalanodott el Magdolna Juhász.
– Az, hogy a törvény kimondja: az egyik házastárs által ajándékba vagy örökségként kapott vagyontárgy nem kerül közös elbírálás alá. Ez benne van a Családjogi törvényben. Válás esetén is kizárólag az enyém maradna ez a lakás.
Az anyós arca megnyúlt. Egyáltalán nem számított rá, hogy a menye ennyire képben van a jogszabályokkal. Magdolna Juhász ahhoz szokott, hogy az embereket meg lehet félemlíteni, el lehet nyomni a tekintélyével – most viszont a fegyverei hatástalannak bizonyultak.
– Ákos! – sikoltott fel, már-már hisztérikusan. – Azonnal gyere ide! A feleséged teljesen a fejére nőtt!
Ákos belépett a konyhába, és feszült arccal nézett hol a feleségére, hol az anyjára. Magdolna még mindig csészét szorongatott a kezében, arcát azonban elöntötte a düh vörössége.
– Mondd meg a feleségednek, hogy a lakás közös! – követelte. – Itt jogokat emleget, törvényt idéz!
– Boglárka, ne csináljunk jelenetet – próbálta csitítani Ákos. – Anyunak igaza van, a lakás a kettőnké.
– Nem, Ákos – felelte nyugodtan Boglárka. – A lakás az enyém. Személyes tulajdon. Ajándékozással kaptam. Nem közös vagyon. Ha egyszer el is válnánk, akkor sem lenne mit elosztani rajta. A lakás nálam maradna.
– Miféle válásról beszélsz? – hebegte Ákos. – Miről beszélsz egyáltalán?
– Arról, hogy ezt a lakást nem lehet közösnek nevezni. Jogilag egyedül az én tulajdonom. A nagymamám kifejezetten az én nevemre írta a szerződést, nem a közös nevünkre. Szándékosan.
– Szándékosan? – kérdezett vissza hitetlenkedve a férje. – Vagyis te eleve úgy gondoltad, hogy nem fogsz osztozni?
– Eleve úgy történt, hogy a lakást nekem ajándékozták. És igen, a nagymamám külön felhívta rá a figyelmem, hogy ez az én saját vagyonom. Úgy intézte, hogy legyen egy biztos pont az életemben. Egy fedél a fejem fölött, amit senki nem vehet el tőlem.
Magdolna Juhász úgy csapta le a csészét az asztalra, hogy a tea kilöttyent.
– Na, tessék, itt a valódi arcod! – rikácsolta. – Haszonleső! Mindent kiszámító! Férjhez mentél, de a lakást nem vagy hajlandó megosztani! Csak magadra gondolsz!
Az anyós valóságos színpadi jelenetet rendezett a konyhában. Üvöltött, hadonászott, Boglárkát szidta a létező összes bűnnel. A szomszédok valószínűleg minden szavát hallották.
– Hálátlan teremtés! – visított. – Mi, Ákossal, befogadtunk a családunkba, te meg kirúgsz minket a saját lakásodból! A bátyjának még átmenetileg sem engeded, hogy itt lakjon! Egy önző, senki másra nem gondoló nő vagy!
– Senkit nem rúgok ki – felelte egyenletes hangon Boglárka, karba tett kézzel. – Maga és Ákos itt élnek. De Bálintnak itt nincs helye. Ez az én és a férjem közös élettere.
– Miféle élettér? Mégis milyen jogon ítélkezel? Ákos ennek a háznak az ura!
– Ákos nem ura semminek – vágott vissza keményen Boglárka. – A papírok szerint ez az én lakásom. Én döntöm el, ki lakhat itt, és ki nem.
– Nem tiszteled a családot! – folytatta a hisztériát Magdolna. – Nem tiszteled a férjedet! Engem sem tisztelsz! Ilyet még nem pipáltam! Ákos, hallod, mit beszél?
– Hallom – mordult a férfi.
– És mit fogsz tenni? Hagyod, hogy így beszéljen az anyáddal?
Boglárka nem fékezte magát tovább. Túl hosszú ideig nyelte a sérelmeket, tűrte a megjegyzéseket, viselte a folyamatos beavatkozást az életükbe. Eljött az idő, hogy kimondjon mindent, amit eddig magában tartott.
– Magdolna asszony, évek óta beleavatkozik az életünkbe – mondta tagoltan, minden szót megnyomva. – Ön mondta meg, hogyan éljünk, mit csináljunk, mikor mit szóljunk. Minden mozdulatunkat ellenőrizni akarta. És én hallgattam, tűrtem. Mostantól viszont ennyi volt. Elég.
Ákos némán állt, és próbálta felfogni a hallottakat. Arca pillanatról pillanatra sötétebbé vált. Az anyja tovább szipogott, és könyörgött, hogy a fia védje meg őt a „szemtelen” menyétől.
– Ákos, látod, hogy beszél velem? – hüppögte Magdolna. – Én vagyok az anyád! Én hoztalak világra, én neveltelek, mindent feláldoztam érted! Ő meg így aláz meg!
Ákos lassan felemelte a fejét, és a feleségére nézett. A tekintete jéghideg és távolságtartó volt. Boglárka ekkor értette meg, hogy most valami visszafordíthatatlan következik be.