A küzdelem csak most kezdődött igazán.
Júlia Kovács végigpásztázta a tárgyalótermet. A szíve vad ritmusban kalapált, a tenyere izzadt. Ma kellett megszületnie az ítéletnek.
Három hónap telt el azóta, hogy közölték vele: többé nincs joga a saját otthonához. Ez idő alatt dossziényi iratot szedett össze: banki kimutatásokat, a bútorokról és háztartási gépekről szóló számlákat, valamint az Ákos Pállal folytatott üzenetváltások kinyomtatott példányait, ahol a férfi maga írta le, hogy Júlia pénzt tesz a közös lakásukba.
Henrietta Kelemen elégedett volt.
– Erős anyag ez – mondta még az ülés előtt. – Nem tökéletes, de a kilátásaink kifejezetten jók.
A per idegtépőnek bizonyult. Zsuzsanna Fekete úgy játszotta a szerepét, mint egy vérbeli színésznő: forgatta a szemét, sóhajtozott, és a szerencsétlen, kisemmizett asszonyt alakította, akit „az utcára akarnak tenni”.
– Ingyen lakott nálam! – hisztérikusan kiabálta. – A fiam tartotta el! Mégis milyen alapon kér részt a mi lakásunkból?!
Ákos Pál először hónapok óta most ült néhány méterre Júliától. Kerülte a tekintetét, lesütött szemmel ült, a bírónak feltett kérdésekre röviden, ridegen válaszolt.
Amikor végre megszólalt, Júlia testén végigfutott a hideg.
– Igen, a hitelt az én számlámról fizettük – mondta szárazon. – Ha ő néha átutalt valamit, azzal legfeljebb besegített nekem, mint feleség. Ez önkéntes volt a részéről, nem pedig tulajdoni hányad megvásárlása.
– És a bútor, a gépek? – vágott közbe Henrietta Kelemen. – Azt állítja, mindent maguk fizettek?
– Lehet, hogy bizonyos dolgokat ő vett, de… – Ákos elharapta a mondatot.
– De? – kérdezett rá az ügyvédnő.
– De én soha nem kértem rá. Ez az ő hozzájárulása volt a családhoz, nem a vagyonhoz.
Júlia olyan erővel szorította meg az asztal szélét, hogy elfehéredtek az ujjai. Komolyan gondolja ezt?
– Hozzájárulás a családhoz?! – csattant fel. – Magyarán: fizettem ezért az otthonért, és most, hogy útban vagyok, hirtelen senkinek számítok?
Ákos eltorzult arccal elfordult, de hallgatott.
Az ítélet mindenkit váratlanul ért.
– A bíróság megállapítja, hogy az ajándékozási szerződés a házastárs jogainak sérelmével jött létre, mivel a lakás értéknövelő beruházásaihoz az alperes feleség részben saját forrásból járult hozzá – olvasta a bíró. – Az ajándékozási szerződést a bíróság érvénytelennek nyilvánítja.
Júlia egy pillanatig nem fogta fel a szavak súlyát. Aztán megérezte, hogy ügyvédje finoman megszorítja a kezét.
– Megnyertük.
Zsuzsanna Fekete sikoltott fel elsőként.
– Ez felháborító! Nem adom a lakást!
Ákos csak összeszorította az állkapcsát.
Júlia hideg mosollyal nézett rá.
– Na, mi van, Ákos Pál? Azt hitted, ilyen könnyen lerázhatsz?
A férfi félrefordította a fejét, és némán maradt.
Később, egy kávézó ablakán kibámulva Júlia újra végiggondolt mindent.
Igen, a pert megnyerte. A lakást most már meg kellett osztaniuk. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy eladják, és megfelezik az összeget. A házat elveszítette, de önmagát nem hagyta eltiporni.
Megszólalt a telefonja.
– Halló?
– Júlia Kovács, itt Boglárka Hegyi. Na, hogy vagy?
Júlia elmosolyodott.
– Szabad vagyok. Végre igazán szabad.