A lakás istenesen be sem volt még rendezve. Vajon legalább arra lesz esze, hogy kifényesítse a kristálypezsgőspoharakat, vagy majd zavaros vackokból isszuk a pezsgőt?
Pezsgő… Fogadni mernék, azt is elfelejtette, hogy én csak a félédeset bírom…
Inkább beugrom valahova, veszek egy üveggel, jobb a békesség…
Amikor odaért ahhoz a toronyházhoz, ahol a barátnője most kapott lakást, Natália Kovács rögtön észrevette, hogy az épület szinte teljesen üres: csak néhány ablakban pislákolt fény.
Tizenharmadik emelet. Csak működjön a lift, villant át az agyán.
Natália lelassított, az órájára pillantott: tizenegy húsz… Valami érthetetlen okból kivárt még vagy tíz percet a ház előtt, csak aztán lépett be a lépcsőházba.
A lift üzemelt. Megnyomta a hívógombot… majd belépett a fülkébe.
Közvetlenül utána valaki más is beszállt: Natália hátulról érkező zörejből és a hirtelen beáramló hideg levegőből értette meg, hogy nincs egyedül.
Hátrafordult…
Előtte maga a Mikulás állt.
– Boldog új évet, szépségem! – köszöntötte vidáman. – Csak elférünk valahogy, ugye?
Natália, észrevéve, hogy a piros ruhás alak több doboz pizzát szorongat a kezében, gúnyosan förmedt rá:
– Ezek lennének most a „meglepetésajándékok”? Vagy inkább pizzafutár maga?
– Dehogy, – nevetett fel jókedvűen a váratlan útitárs, mit sem törődve a lány szurkálódásával. – A haveromhoz megyek vendégségbe. Gondoltam, feldobom a bulit, beállítok Mikulás-jelmezben. Végül is szilveszter van!
Alig hangzottak el a szavai, a lift élesen felnyögött, és hirtelen megállt.
– Na, meg is érkeztünk – fordult az ajtó felé a Mikulás, készülve kiszállni, de az ajtó meg se moccant.
– Hoppá… úgy fest, beragadtunk…
– Hogyhogy beragadtunk?! – kiáltott fel Natália, és lázas kapkodással elkezdte ütögetni, nyomkodni az összes gombot.
A Mikulás megőrizte a hidegvérét:
– Ezzel nem sokra megy, kedveském. Az esélye, hogy ettől kinyílik az ajtó, finoman szólva csekély.
Megnyomta a vészjelző gombot, de a hívásra senki nem válaszolt.
Nem is csoda: ugyan ki ülne szilveszter éjjelén a liftfelügyeleti helységben?
Natáliának majdnem eleredtek a könnyei. A gondolat, hogy az újévet ebben a vasdobozban lesz kénytelen köszönteni, ráadásul egy vadidegennel, teljesen letaglózta. Kinek öltözött ki ilyen gondosan? Kinek a kedvéért vette fel a ragyogó estélyit, csináltatott frizurát, préselte bele magát a tűsarkúba?
Ökleivel eszeveszetten püfölni kezdte a lift falát, csak hogy valahogy kiadja magából a dühét és a csalódottságát.
– Ne gyötörje magát ennyire, és ne idegeskedjen feleslegesen – szűrődtek át hozzá, mintha ködből, a Mikulás szavai. – Mindjárt fullasztó meleg lesz itt, az viszont egészen biztos, hogy hamar nem engednek ki minket. Jobban tesszük, ha berendezkedünk. Akárhogy is, valahogy csak meg kell ünnepelni az újévet.
– Hogy tud ilyen nyugodt maradni?! – háborodott fel Natália.