Ákos Szabó és Nóra Szabó december közepén vették át az új lakásuk kulcsait. Ákos, aki meglehetősen gyakorlatias alkat, rögtön felvetette, hogy csak januárban költözzenek át. Az volt az érve, hogy az ünnepek előtt nincs kedve kapkodni, ráadásul a mostani albérletet is hónap végéig kifizették.
Nóra, aki sokkal inkább a romantikára hajlik, hallani sem akart erről, és határozottan kijelentette:
– Egy héten belül költözünk! Ha csak részben is, de igen! Szilveszterkor már a saját otthonunkban akarok lenni! Gondolj bele, milyen jó lesz! Mi és az első vendégeink!
– Miféle vendégek? – morogta elégedetlenül Ákos, miközben pontosan tudta, hogy úgyis rá fog bólintani felesége tervére. Nórával vitázni teljesen reménytelen vállalkozás volt.
– Mindjárt megtudod! – felelte Nóra, és már kapta is a telefonját. – Szia, Natália Kovács! Képzeld, megkaptuk a kulcsokat! Aha, igen! Gyere, nálunk szilveszterezzünk! Nincs apelláta! Az első szilveszterünk az új lakásban, érted?! Most derül ki, igazi barátnőm vagy-e, vagy sem… Na, így már tetszik. Rendben, megbeszéltük.
– Most mondd meg, minek hívtad őt? – Ákos láthatóan felhúzta magát.
– Hogyhogy minek? Ő az egyetlen barátnőm!
– Ez a te Natália Kovácsod olyan unalmas, hogy ritkaságszámba megy, ráadásul végtelenül finnyás. Tuti, hogy tönkreteszi az egész bulit.
– Nem fogja elrontani. Különben is, nem mindig ilyen volt. Látnod kellett volna, amikor még hosszabb túrákra jártunk! Olyan körülmények között éltünk, hogy ma már mesének hangzana. Emlékszem, ahogy Natália a parázson sült krumplit ette: az egész arca kormos volt. Semmitől sem undorodott! Ő volt a társaság lelke. Mintha belülről világított volna!
– Nehezen hiszem el – morrant fel Ákos.
– Aztán megismerkedett azzal a Milán Tóth-tal, teljesen megbízott benne, és az a féreg jól elárulta. Azóta zárt be minden ajtót maga körül. Olyan, mint egy matrjoska baba: csomó réteg, és az igazi Natália nagyon mélyen elrejtve. Remélem, egyszer valaki megtalálja…
– Mégis ki? – húzta el a száját Ákos. – Úgy viselkedik, hogy a pasik fejvesztve menekülnek tőle.
– Akkor olyan pasik is. De jó lenne végre összehozni Natáliát valami normális férfival! Figyelj, hívd el hozzánk szilveszterezni Dominik Németh-et. Ő tök jó fej! És úgy tudom, szabad a pálya nála. Hátha megkedvelik egymást.
– Jó, elhívom. De egy feltétellel.
– Mégis mivel? – húzta játékosan durcásra a száját Nóra.
– Szilveszterre én rendelek pizzát. Hegyekben fog állni a pizza! Neked pedig kevesebbet kell majd a konyhában robotolnod.
– Te kis ravasz – mosolyodott el Nóra. – Legyen így, drága pizzamániásom…
***
December 31-én, miközben készülődött, Natália Kovács egyre növekvő ingerültséggel morfondírozott magában:
„Ez a Nóra! Teljesen keresztülhúzta az összes tervemet. Olyan jó lett volna otthon, nyugalomban átcsúszni az új évbe. Feldobtam volna valami kis salátát, betettem volna a sütőbe egy halat, aztán tévénézés hajnalig. De nem! Öltözz ki, vánszorogj át a város másik végébe, és add elő, hogy mennyire imádod az ünnepi hangulatot.