Jó tanácsokat bizony tudott osztogatni. Csakhogy, Milán, megváltozott a világ. A mai nőknek már nem kötelességük eltartani egy teljesen egészséges férfit.
– Petra, várj már! – kapott utána a férfi, és szorosan megfogta a karját. – Beszéljük meg normálisan. Találok munkát, összeszedem magam. Adj még egy esélyt!
Petra finoman kirántotta a kezét a szorításból.
– Esélyt kérsz? Milán, fél évig kaptad az esélyt. Ahelyett, hogy dolgozni mentél volna, a kanapén hevertél, és engem szidtál, amiért szerinted „aprópénzért gürcölök”. Csütörtökön meg azzal fenyegettél, hogy elválsz tőlem, ha nem találok végre „normális” állást.
– Nem gondoltam komolyan! – Milán kétségbeesetten rázta a fejét. – Csak kiborultam! Tudod, hogy szeretlek!
– Szeretsz? – Petra összevonta a szemöldökét, és kissé oldalra döntötte a fejét. – Furcsa szerelem az ilyen. Akinek fontos a társa, az nem válással zsarol, hanem mellé áll, és próbál megoldást találni.
Milán érezte, hogy a felesége megmakacsolta magát, és most nem fog engedni. A pániktól elöntötte a vér az arcát.
– Jó, rendben! Bármit elvállalok! Lehetek rakodó, takarító, utcaseprő, akármi! Csak ne rakj ki az utcára!
– Késő – felelte Petra halkan, de határozottan. – A döntésem végleges. Add ide a kulcsot, különben holnap lecseréltetem a zárat.
Milán még egy percig mozdulatlanul állt az ajtóban, a kulcsokat ökölbe zárt kézzel szorongatva. Aztán lassan lehajolt, és letette őket a küszöbre.
– Még nagyon meg fogod bánni – morogta. – Nélkülem nem boldogulsz. Ki segít majd rajtad, ha bajba kerülsz?
Petra összecsapta a tenyerét.
– Segíts? Milán, fél éve csak gondot és feszültséget hoztál erre a lakásra. Innentől kezdve az életemet én irányítom, nélküled.
A férfi a vállára vette a táskákat, és bizonytalan léptekkel a lift felé indult. A küszöbről még egyszer visszafordult:
– Egy hét múlva úgyis visszajövök. Addigra lecsillapodsz, és rájössz, mekkora butaságot csinálsz.
– Ne gyere vissza – mondta Petra nyugodtan. – Egy hét múlva már a bíróságtól kapsz értesítést.
A liftajtó becsukódott, és elnyelte Milánt a csomagjaival együtt – meg az összes dédelgetett álmával. Petra visszament a lakásba, végigkattintotta a zárakat, majd háttal a falnak dőlve megállt.
Csend. Két év házasság után először volt valódi csönd a lakásban. Senki nem bömböltette a tévét, nem csapta be dühödten a szekrényajtókat, nem morgott a vacsora miatt. Az ember egyszerűen csak élhetett – anélkül, hogy folyamatosan valaki más elégedetlenségéhez kelljen igazodnia.
Petra lassan végigsétált a lakáson, mintha egy új helyet fedezne fel. Milán nélkül a tér hirtelen tágasabbnak látszott. Nem hevertek szétdobált zoknik a földön, a könyvek katonás rendben sorakoztak a polcon, a fürdőszobában pedig csak egyetlen törölköző lógott a fogason.
Estefelé megérkezett Ilona Szalai. Az anyós becsengetett, és azonnal magyarázatot követelt.
– Petra, azonnal nyisd ki az ajtót! Ez szégyen! A fiam sírva jött haza!
– Ilona – válaszolta Petra az ajtón keresztül –, a maga fia felnőtt ember. Itt az ideje, hogy vállalja a következményeit annak, amit tesz.
– Hogy képzeled, hogy kipenderíted a saját férjedet a lakásából?! – háborgott az asszony. – Ilyet egy rendes nő nem csinál! A feleség dolga, hogy támogassa a családját!
– Két éven át támogattam – felelte Petra kimért hangon. – Most rajta a sor, hogy eltartsa saját magát.
Ilona Szalai még hosszú percekig dörömbölt, kiabált, szidta, szitkozódott, de Petra nem fordította el a kulcsot a zárban. Hogyan is érthette volna meg őt egy olyan nő, aki egész életében egy férfi pénztárcájától függött, és soha nem vállalt valódi munkát? Egy modern nő döntései számára egyszerűen felfoghatatlanok voltak.
Eltelt egy hónap, mire megérkezett a hivatalos értesítés a tárgyalás napjáról. Milán nem jelent meg a bíróságon – írásban adta be a beleegyezését a váláshoz. Nyilván belátta, hogy nincs miről vitatkozni. A lakás Petra fizetéséből lett megvásárolva, a hitelt is teljes egészében ő fizette, közös vagyonuk nem keletkezett.
A bíró minden különösebb kérdezősködés nélkül helyt adott a keresetnek. Tíz nappal később Petra átvette a kezéhez érkezett jogerős válási határozatot.
Aznap, munka után megállt az ablaknál, és hosszan elnézett az őszi városon. A lámpák sárgás fényében kavargó levelek pörögtek, finom, szinte alig látható eső permetezett. Alig egy hónap alatt lezárult egy egész közös élet – és csendben elkezdődött egy új.
Nem volt többé szükség arra, hogy két állást vigyen, csak azért, hogy eltartson egy egészséges, de dolgozni nem akaró férfit. Elég volt a főállása, és végre maradt ideje saját magára: hobbira, pihenésre, vagy akár arra, hogy beiratkozzon egy autóvezetői tanfolyamra – erre még az egyetemi évei alatt vágyott, aztán mindig félretolta.
Petra teát főzött, leült a kedvenc, ablak melletti fotelébe, és felütött egy könyvet. A lakást béke és csönd lengte be. Nem visszhangzott többé a „ha így keresel tovább, elválok tőled” típusú fenyegetés.
Az élete mostantól valóban csak az övé volt.