Miért hallgatna rá? Egy útlevélbélyeg kedvéért?
Az első munkahelyi napján a kollégái azonnal kiszúrták, hogy Petra valahogy más lett. A mindig kimerült, magába zárkózó nővér most kipihentnek, könnyűnek, már-már vidámnak látszott.
– Petra, ma valósággal ragyogsz – jegyezte meg a nővér, Zoé. – Mi történt? A férjed végre talált állást?
Petra halványan elmosolyodott.
– Nem, Zoé. A férjem válással fenyegetett. És tudod mit? Kezdem úgy érezni, ez életem egyik legjobb ötlete.
– Ezt komolyan mondod? – Zoé szeme elkerekedett. – És a lakás? A hitel?…
– Mi legyen vele? – vont vállat Petra. – A hitelt én törlesztem, minden papír az én nevemen fut. Keressen magának másik eltartót.
Petra egész nap újra meg újra végigjátszotta fejben a lehetséges kimeneteleket. Mire besötétedett, már szilárd elhatározásra jutott. A második műszak után betért egy éjjel-nappal nyitva tartó fénymásolóba, és lemásolt minden lényeges iratot: útlevél, házassági anyakönyvi kivonat, lakásdokumentumok, jövedelemigazolások – semmit nem hagyott ki.
Másnap kora reggel nem a munkahely felé vette az irányt, hanem egy jogi tanácsadó irodába. Az idős, szemüveges ügyvéd, Miklós Nagy türelmesen végighallgatta.
– Értem – bólintott végül. – A lakáson kívül nincs közösen szerzett vagyonuk? Gyermek sincs?
– Nincs. A lakás hitelre van, a törlesztést egyedül én fizetem. Milán fél éve gyakorlatilag semmit nem dolgozik.
– Ebben az esetben a bírósági válás nagyjából egy-másfél hónapot vesz igénybe – magyarázta az ügyvéd. – Beadjuk a keresetet a házassági életközösség helyrehozhatatlan megromlására hivatkozva. A lakás magánál marad, tekintve, hogy a hitel teljes terhe is magán van.
Miklós Nagy megfogalmazta a keresetlevelet, részletesen elmondta a további lépéseket és az illeték összegét. Petra aláírta a papírokat, befizette az előleget, és alig telt el egy óra, az iratok már a kerületi bíróság iktatójában feküdtek.
Hazafelé menet olyan érzése volt, mintha végre lezárt volna egy régen rohadó sebet. A gépezet elindult, most már csak ki kellett várni a végét. Milán továbbra sem jelentkezett; valószínűleg az anyjánál sértődött, és abban bízott, hogy a felesége előbb-utóbb sírva rimánkodik majd, hogy jöjjön vissza.
Ő azonban nem keresgélte. Petra tette a dolgát: dolgozott, rendben tartotta a lakást, főzött magának vacsorát. Senki nem bömböltette a tévét, nem hányta szét a cuccait, nem rinyált unalomról és figyelemhiányról.
A negyedik napon Milán idegei felmondták a szolgálatot. Szombat reggel csengettek. Petra ajtót nyitott, kint állt a férje, bűnbánó ábrázattal. A kezében egy félig már lekonyult krizantémcsokrot szorongatott, látszott rajta, hogy a sarki bódéban kapta le az elsőt a fogasról.
– Szia, Petra – próbált kedvesen mosolyogni Milán. – Ne haragudj a minap történtekért. Elsodort az indulat, fölösleges dolgokat vágtam a fejedhez. Tudod, ez a munkanélküliség kikészít, ideges vagyok, feszült…
Petra némán állt az ajtóban, és eszébe sem jutott félreállni az útból. Milán a virágot felé nyújtotta.
– Ne csináld ezt! Hiszen szeretjük egymást. Minden házasságban vannak nehéz időszakok. Most már igazán felfogtam, mennyire nehéz neked. Többet fogok otthon segíteni, becsületszavam.
– Milán – szólalt meg Petra higgadtan –, a holmid már össze van pakolva.
A férfi értetlenül pislogott.
– Milyen holmim? Miről beszélsz?
Petra odalépett az előszobába, és kihozott két nagy sporttáskát. Milán hitetlenkedve nézte a csomagokat.
– Petra, ez meg micsoda? Hiszen bocsánatot kértem! Virágot is hoztam!
– A ruháid, az irataid, a személyes cuccaid – sorolta Petra, miközben a táskákat áttolta a küszöbön. – Leadod a lakáskulcsot, és onnantól ott laksz, ahol neked tetszik.
– Elment az eszed?! – fakadt ki Milán, hirtelen felemelve a hangját. – Ez az én lakásom is! A férjed vagyok, jogom van itt maradni!
– Férj? – a Petra szája egyik sarka gúnyosan megrebbent. – Úgy érted, az a „férj”, aki fél éve a felesége nyakán lóg, mégis elvárásai vannak? Ki fizeti a hitelt? A rezsit? Az élelmet?
– De hát házasok vagyunk! – nyüszítette Milán. – Nem hajíthatsz csak úgy ki az utcára!
Petra előhúzta a zsebéből a lakáskulcsot.
– Add ide.
– Nem adom! – Milán a háta mögé rejtette a kezét. – Nincs erre jogod!
– Rendben – bólintott Petra. – Akkor holnap hívom a lakatost, kicseréljük a zárat. Egy héten belül pedig megkapod a bíróságtól az idézést.
Milán elsápadt.
– Miféle idézést? Miféle válást? Petra, normális vagy? Anyu azt mondta, majd lehiggadsz, és bocsánatot kérsz!
– Anyu? – Petra felnevetett. – Ilona Szalai? Aki egész életében a férje nyakán csüngött?
Jó tanácsadó, mi tagadás.