A kávé végül érintetlenül maradt: gyorsan felöltözött, és sietve elindult a munkahelyére.
***
— László, Lacikám! — csörgött rá Petra a fiára, amint Anna becsukta maga mögött az ajtót. — A feleséged… ő…
Aztán a vonal túlsó végén keserves, szaggatott zokogás hallatszott.
— Anya, mi történt? — László hangja nyugtalanná vált.
— A feleséged azt vágta a fejemhez, hogy neki én senki sem vagyok! És hogy egy lépést sem tesz értem! — szándékosan elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta. — Azt mondta, ha már te vagy a fiam, akkor gondoskodj te rólam! Szörnyen beszélt velem, ordibált, aztán elrohant dolgozni, anélkül hogy legalább egy teát adott volna!
— Anna? Ezt nem tudom elképzelni…
— Dehogynem, a te Annád! Itt színészkel, mintha valami szelíd kis bárányka lenne, közben meg úgy ordított, mint egy fúria! Ha hallottad volna… — Petra hangosan kifújta az orrát. — Lacikám, gyere el, kérlek. Mit kezdjek én itt egyedül?
— Anya, most épp műszakban vagyok a gyárban, nem tudok csak úgy eljönni. Nincs, akire ráhagyjam a termelést… — próbált magyarázkodni László.
— Akkor parancsold meg annak az asszonyodnak, hogy jöjjön ide! Rád még hallgat, nekem meg beszélhet úgy, ahogy akar. Persze, könnyű beleszállni egy tehetetlen vénasszonyba… — nyögte panaszosan Petra.
— Anya, kérlek, ne idegesítsd fel magad! Azonnal felhívom Annát. Próbálj meg kicsit lenyugodni és pihenni.
***
Miután letette a telefont az anyjáról, László azonnal tárcsázta a feleségét:
— Mégis hogyan képzelted, hogy így beszélsz az anyámmal? — támadt rá kemény hangon.
— Én egy rossz szót nem mondtam rá, László.
— Tényleg? Akkor miért hív sírógörcsben? Ma veled kellett volna maradnia, együtt mentetek volna bevásárolni! Erre te itt hagytad magára!
— Hogyhogy „kellett volna”? Ki döntötte ezt el?
— Anyuval megbeszéltük, hogy így lesz a legegyszerűbb.
— Kinek lesz egyszerűbb?
— Mindenkinek!
— És amikor ti ketten ilyen szépen eldöntöttétek… engem miért nem tartottatok érdemesnek megkérdezni?
— Anyu ma reggel elmondta neked. Felhívhattad volna a főnöködet, és elkérhetted volna magad!
— Nagyon jól tudod, hogy egy fontos projekten dolgozom! Rengeteg időt és energiát tettem bele. Most kulcsfontosságú lenne, hogy befejezzem és leadjam.
— Ugyan, simán ráruházhattad volna valaki másra. Mi lett volna abból a baj?
— És akkor a projekt után járó pénzt is más zsebelje be helyettem?
— Egy hét alatt nem dölt volna össze a világ!
— Ezt csak te gondolod így!
— Elég volt! Torkig vagyok már az örökös vitáiddal! Intézd el, hogy ma ne menj dolgozni, és azonnal indulj haza – anyu számít rád! — vágta rá László, majd bontotta a vonalat.
— Mi történt? Miért vagy ennyire felkavarodva? — lépett oda Fanni Annához, amikor az letette a telefont.