Judit Kovács selyemköntösben jött ki reggelizni. Meglátta, hogy a menye ki van csinosítva, és összeszorította az ajkát.
– Mi ez a nagy parádé? Egész nap a tűzhely mellett fogsz állni. Öltözz át.
– Nekem más dolgom lesz – felelte Fanni Papp, és egy borítékot nyújtott át. – Tessék. Egy kis ajándék az évfordulóra.
Az anyós feltépte a borítékot, a szeme elkerekedett.
– Spa? Fanni, de figyelmes tőled! Csakhogy ma nem érek rá, muszáj felügyelnem az asztalt, a vendégek…
– Judit néni – Fanni leült vele szemben, egyenesen a szemébe nézett. – Úgyis azt szeretné, hogy Vivien Veres majd irigykedve nézze magát, nem? Képzelje el, mennyire bosszankodik majd. Mindenki azt fogja kérdezgetni, hol változott meg ennyire. Az asztallal meg ne törődjön, mindent elintézek.
Csend lett. Judit elgondolkodott, ujjaival simogatni kezdte a boríték szélét. Végül a hiúság felülkerekedett.
– Hát… tulajdonképpen miért is ne. Vivien tényleg folyton a saját kozmetikusával kérkedik. Ádám elvisz?
– Természetesen – bólintott Fanni, és odaszólt a férjének.
Ádám Kiss álmosan, rosszkedvű arccal vánszorgott ki. Meghallgatta, mi a helyzet, morogva rábólintott. Fél óra múlva már el is mentek. A lakás kiürült, elcsendesedett.
Fanni bement a hálószobába. Elővette a szekrényből a fekete ruhát, amit előző nap vett egy turkálóban, mellé egy magas sarkú cipőt. Felhívta ismerősét, Fruzsina Illést, aki alkalmi sminkesként dolgozott. Ötre minden kész volt: frizura, smink, ruha. Fanni belenézett a tükörbe. Mintha egy idegennel találta volna szemben magát. Ez a nő élt.
A konyhába egy percig sem nézett be.
A vendégek fél hét körül kezdtek szállingózni. Elsőként Szilvia Katona, testes, hangos asszony lépett be a nappaliba – és megtorpant.
Az asztal tökéletesen meg volt terítve. Hófehér, gyűrődésmentes abrosz. Gyertyák. Csillogó kristálypoharak. Nyolc főre kikészített evőeszközök, mind szabályos rendben.
Csak éppen étel nem volt sehol.
– Fanni, és… a hidegtálak hol vannak? – fordult hátra tanácstalanul Szilvia.
– Meglepetés – mosolygott Fanni. – Megvárjuk az ünnepelteket.
Szépen lassan megérkezett a többiek sora is: Judit Kovács barátnői, Ádám kollégái. Mindenki virággal, ajándékkal, elegánsan felöltözve. Helyet foglaltak, egymásra sandítottak, a kopár asztalt mustrálták. Valaki megpróbált viccelődni valami menő diétáról. Erőltetett nevetés lett a vége.
Fanni ásványvizet töltött mindenkinek. Mosolygott. Várt.
Pont hétkor befutott Ádám az anyjával. Judit úgy suhant be az előszobába, mintha vörös szőnyegen lépdelne: a bőre ragyogott a friss hámlasztástól, a haja lágy hullámokban omlott a vállára, a manikűrje hibátlan volt. Lerúgta a kabátját, és besétált a nappaliba.
Megállt.
Üres asztal. Nyolc vendég, az arcukon buta értetlenség. Fanni a fekete ruhában, kezében egy pohár vízzel.
– Ez… ez meg micsoda?! – Judit hangja visítássá csúszott fel. – Fanni! Hol az ennivaló?! Hiszen adtam neked listát!