– Fanni Papp, én majd összeállítom a menüt, te pedig megfőzöl mindent – nyújtotta át a háromoldalas listát Judit Kovács. – Magam is megcsinálnám, de a kezem már nem bírja, az ízületeim teljesen tönkrementek.
Fanni átfutotta a papírt. Hideg előételek, leves, kétféle főétel, saláták, három különböző desszert. A házassági évfordulójukra, amelyet Ádám Kiss-szel ünnepeltek, az anyósa meghívott nyolc vendéget. Úgy, hogy meg sem kérdezte őket.
– Judit néni, nem lenne egyszerűbb rendelni valahonnan? – emelte fel a fejét Fanni.
– Rendelni?! – csapta össze a kezét az anyós, akinek a mozdulatán nyoma sem látszott semmiféle ízületi gyulladásnak. – Mit gondolnának rólam a barátnőim? Hogy nem tudunk vendéget fogadni? Szó sem lehet róla, Fannikám, most majd megmutatod, mire vagy képes.
Fanni összehajtotta a listát négyrét. Aztán még egyszer. Aztán megint. Végül egy apró papírnégyzetet tett le az asztalra.
– Rendben. Megmutatom.
Hét hónappal korábban, közvetlenül az anyakönyvvezető után, Ádám közölte vele, hogy egy ideig az anyjával fognak lakni. Az „egy ideigből” hamar kiderült, hogy inkább végleges állapot. Judit Kovács, akinek a férje hét éve halt meg, egyedül élt egy háromszobás lakásban, és nagyon szenvedett. Nem a magánytól, hanem attól, hogy főznie és takarítania kellett.
A lagzi utáni második napon az anyósát hirtelen migrén döntötte le a lábáról.
– Fannikám, drága, szétreped a fejem, fel sem bírok kelni. Légy szíves, dobj össze te valamit enni, jó?
Fanni megfőzött. Aztán elmosogatott. Azután betette a mosást. Estére Judit csodásan felépült, és elrobogott a fodrászszalonba frizurát csináltatni. Amikor visszajött, kisimultan, új frizurával állt az előszobában; hajából drága sampon illata áradt.
A migrének valahogy mindig pont a főzés előtt törtek rá. A szédülés minden alkalommal akkor jött elő, amikor takarítani kellett. Az ízületi fájdalom pedig mindig akkor „erősödött fel”, amikor a mosogatás következett, viszont nyomtalanul eltűnt, ha Judit magazinokat lapozgatott vagy a boltokat járta.
Ádám ezt vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni.
– Ugyan már, anyu szegény nem bírja, nincs jó egészségben. Te fiatal vagy, könnyebben megy neked – mondogatta.
Fanni tényleg vitt mindent a hátán. Öt órakor kelt, megcsinálta a hármuknak a reggelit, elindult a kis elsősök közé tanítani, este hat körül ért haza, és tizenegyig csak tett-vett: mosott, takarított, főzött a következő napra. Ádám hazajött, megvacsorázott, aztán ledőlt a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Néha megkérdezte tőle, miért van „állandóan ilyen rossz passzban”.
Fanni szinte észrevétlenül lefogyott. A szeme alatt sötét karikák ültek meg. A keze érdes lett, a körmei töredezni kezdtek. A tükörben egy idegen nőt látott: megfáradt, idősebbnek tűnő, kiégett arc nézett vissza rá.
Három hete közölte vele Judit, hogy meg fogják ünnepelni az évfordulót.
Az ünneplés napjának reggelén Fanni szokás szerint ötkor ébredt, de most nem ment ki a konyhába. Felvett egy farmert és egy világos blúzt, finoman kisminkelte magát. Elővette a szekrény mélyéről a dobozt a borítékkal – egész napos spa-bérlet lapult benne. Az utolsó félretett forintjait áldozta rá. Pont azokat, amelyeket kabátra gyűjtött.