– Én aztán semmit nem gondolok – háborodott fel Éva Pusztai. – De mondd, normális dolog, hogy Dorka Kelemen úgy nőjön fel, hogy semmihez sem ért? Valamikor meg kell tanulnia ezeket a dolgokat.
– A kislány nagyon is ügyes. Csak annyit kértem, hogy ne szolgát nevelj belőle! – vágta rá Ildikó Hegedűs, és le is zárta a beszélgetést.
***
– Na, én meg azt kérném, hogy ne mondja meg nekem senki, mit csináljak! – fakadt ki Éva Pusztai este Bálint Takácsnak, amikor a férfi hazaesett a munkából. – Légy szíves, beszélj az anyáddal. Ha ennyire a szívén viseli az unokája sorsát, akkor miért nem vállalta, hogy nála lakjon?
– Hát… anyunak magas a vérnyomása, meg úgy egyébként is… – Bálint Takács elakadt, nem találta a megfelelő érveket, csak a fejét vakarta. – Megpróbálok beszélni vele.
– Na, az nagyon jó lenne – bólintott Éva. – Ebben a lakásban én vagyok az, aki a háztartást vezeti. A lakás is az én nevemen van, ezt ne felejtse el. És Dorkával is beszélj. Úgy tűnik, telefonál és panaszkodik. Mintha itt bárki is bántaná.
– Ne idegesítsd magad, Éva! Majd kisimul ez az egész.
– Bárcsak úgy lenne…
Bálint valóban leült beszélni mindkettőjükkel, az anyjával is, meg a lányával is, és egy időre tényleg elcsendesedtek a hullámok. Dorka gyorsan belejött a házimunkába, bár láthatóan nem szerette meg jobban, mégsem tűnt úgy, hogy továbbra is panaszkodna a nagymamának. Csakhogy közben új gond bukkant fel a semmiből.
Éva volt férje munkahelyet váltott, és hirtelen sokkal magasabb fizetést kapott, mint korábban. Ezzel együtt az is megváltozott, mennyit költött a lányára, Mira Lakatosra. A gyerektartás összege megnőtt, de nem csak az: Vilmos Juhász egymás után kezdett drága holmikat venni a gyereknek. Kütyüket, ékszereket. A születésnapjára például egy pazar ajándékot vitt: arany fülbevalót, hozzá illő lánccal és medállal. Nem sokkal később felvetette, hogy cseréljék le Mira telefonját, holott a régi készülék kifogástalanul működött.
Ráadásul Mira Lakatos minden egyes találkozás után valami új ruhadarabban jött haza az apjától.
– Már megint apukád vett neked egy új pólót? Hiszen tele a szekrényed velük – tárta szét a karját Éva, amikor a lánya visszaért a Vilmos Juhásszal töltött délutánról. Bálint a háta mögött állt, és homlokát ráncolta.
– Hát, ma hosszú ujjú blúzt vettem fel, aztán kiderült, hogy odakint dögmeleg van. Teljesen leizzadtam, rosszul lettem. Bementünk a plázába, apu vett egy pólót, átöltöztem, és utána szuperül sétáltunk tovább.
– Értem – mosolygott Éva. – És az mi az a különös bigyó a hajadban? Azt is ma vettétek?
– Nem. Apu rendelte Kínából. Ez egy különleges csat. Azt mondta, sokáig keresgélt, mire rátalált, aztán meg sehogy sem akart megérkezni, de végre tegnap megkapta. Ugye, milyen menő? Szerinte pont az én hajamhoz illik.
Mira elkezdte jobbra-balra forgatni a fejét az anyja előtt, hogy minden oldalról megmutassa a furcsa, díszes csatot.
Dorka mindezt félre nem érthető irigységgel figyelte. Amióta oda költözött hozzájuk, Bálint Takács alig vett neki valamit, csak amit feltétlenül szükségesnek érzett. Az anyagi lehetőségei messze nem érték el Mira édesapjáét.
– Éva néni, elhozhatom Mira régi laptopját? – kérdezte egy alkalommal a kislány. – Az enyém már teljesen felmondta a szolgálatot, be se kapcsol.
– Persze, vidd csak, úgyis csak porosodik a polcon – egyezett bele Éva. – És a régi telefonját is használd nyugodtan, ha szeretnéd. Úgyis újat kapott az apjától.
– Jaj, nagyon köszönöm – Dorka hálás pillantással nézett rá. – De Mira nem fog haragudni?
– Miért haragudnék? – lépett oda Mira Lakatos. – Úgysem kell már nekem. Gyere, segítek leemelni. Mindjárt meglátod, milyen jól lehet vele fotózni, és a játékok is simán futnak rajta. Na, vedd ki a sim-kártyádat, átrakjuk…
A két lány bevonult a szobába, Éva pedig már sokadszor örült magában annak, hogy ilyen jól kijönnek egymással.
Kívülről nézve minden rendben volt. A lányok barátságban éltek. Csakhogy nem sokkal később újra csörögni kezdett az anyósa telefonja.
– Mi az, hogy az egyik lányuk csupa új holmiban feszít, a másik meg levetett ruhákban jár, mint valami koldus? – háborgott Bálint édesanyja. – A szegény gyerek sír! Hát így illik bánni vele?
Éva mélységesen felháborodva magyarázta neki, hogy Dorkának mindene megvan, amire egy gyereknek szüksége lehet, őrá is költenek, nem csak Mirára. A különlegesebb, drágább dolgokat viszont Mira apja veszi, és ha a nagymama ennyire a szívén viseli az unoka sorsát, akkor miért nem ő vesz neki ugyanilyen ruhákat és kütyüket? Vagy éppen Bálint.