Lényeg, hogy Bálint Takács az apja, azt még megérti az ember, de ehhez a lányhoz mi köze az egésznek? Ez az ő lakása, az ő otthona, és senki még csak meg sem kérdezte, szeretné‑e, ha Dorka Kelemen odaköltözne. Ez ugyan hogy fér bele?
– Felfoghatatlan! – dühöngött. – Micsoda arcátlan nő ez a te Nóra Németh is! Kész helyzet elé állítottak. És akkor Mira Lakatos? Ő nem számít…
– Anyu, kérlek, ne idegeskedj miattam – szólt közbe Mira Lakatos, aki elejétől a végéig hallotta a beszélgetést. – Hadd lakjon nálunk Dorka Kelemen. Majd jóban leszünk. Tudod, nagyon hiányzik egy nővér vagy húg! Annyi titkom van, és senkivel sem tudom megosztani.
Éva Pusztai elmosolyodott, megsimogatta a lánya fejét, és arra gondolt, milyen végtelenül jószívű ez a gyerek.
– Rendben, legyen – mondta végül lassan, aztán megint a férjéhez fordult. – De attól ez még felháborító és teljesen elhibázott! Egyszerűen lerázta magáról a gyereket. Megszabadult tőle!
– Halkabban – kérlelte Bálint Takács. Nem akarta, hogy Mira Lakatos ilyen szavakat halljon. De Évát ekkorra már nem lehetett leállítani. Egész este fortyogott és zsörtölődött.
– Hát azért mégiscsak az én lányom – motyogta Bálint Takács, mintegy mentegetőzve. – Felelősséget kell vállalnom Dorka Kelemen sorsáért.
– Nagyszerű, vállaltál is – csattant fel Éva. – De amit most műveltek, az minden határon túlmegy.
– A gyerek semmiről sem tehet!
– Tudom… – felelte szomorúan Éva. Szorongás ült a mellkasán, és bántotta az is, hogy hagyta magát rábeszélni. Ugyanakkor tényleg nagyon sajnálta Dorka Kelemen-t, akit a saját anyja nem tartott elég fontosnak. Úgy tűnt, az asszonynak az új férjével tiszta lappal indult az élete, és ebbe az új életbe a lánya már nem fért bele.
Hétvégén aztán mindannyian beültek az autóba, elmentek egy bútorboltba, vettek még egy ágyat, és betették Mira Lakatos szobájába. A szekrényt és a komódot is átnézték, átrendezték, hogy legyen külön helye az újonnan érkező lány holmijának.
***
– Mira Lakatos! Légy szíves, mosogass el – kérte egy este Éva, miután az egész család megvacsorázott.
– Jó, anyu – felelte a lány.
Az ilyen kérések náluk teljesen megszokottak voltak. Mira Lakatos engedelmes, szorgalmas gyerek volt. Tudott vasalni, felmosni, imádott varrni és kötni. Sokszor még ő maga kérte, hogy adjanak neki valami teendőt, így már egészen kiskora óta természetes volt neki, hogy besegít a házimunkába. Egy ideje azonban Éva azon törte a fejét, hogyan vonja be mindebbe Dorka Kelemen-t is, aki újabban velük lakott.
– Dorka Kelemen! Tedd be, kérlek, a szennyest a mosógépbe. A fürdőben, a lavorban van az ágynemű, reggel lecseréltem, csak egész nap nem jutottam oda, hogy elindítsam a mosást – kérte Éva.
– Jó… – felelte Dorka Kelemen kissé tanácstalanul. – De mit kell megnyomni? És mennyi mosóport kell beleönteni? Én még soha nem csináltam ilyet.
– Gyere, megmutatom – ajánlotta Mira Lakatos, és kézen fogva elvezette.
Később is akadtak kisebb-nagyobb feladatok, és Dorka Kelemen megcsinálta, ahogy tudta. Csakhogy kiderült, hogy tizenhárom éves korára alig tanult meg valamit a házimunkából. Például mosogatni sem tudott. A mosogatószer érintetlenül állt a mosogató szélén, miközben ő egy vizes szivaccsal körözgetett az olajos tányéron. Éva teljesen ledöbbent ezen, és türelmesen, lépésről lépésre megmutatta neki, hogyan kell – hiszen, mint kiderült, életében most először próbálkozott vele. Addig ugyanis csak letette a saját tányérját a mosogatóba, abban a biztos tudatban, hogy majd valaki más elmosogat helyette. A seprés sem ment neki: képtelen volt rendesen összeterelni a szemetet a lapátra. Éva látta rajta, hogy ez az egész nagyon nincs ínyére; nyilván otthon, az anyjánál egészen másban volt „jártas”.
Aztán egy nap éles villámcsapásként érte Évát az anyósa telefonhívása. Ildikó Hegedűs általában a fiát, Bálint Takács-ot hívta, Évát most először tárcsázta közvetlenül.
– Mi folyik ott maguknál?! Miért raknak az én unokám nyakába annyi munkát, mintha cseléd volna? – csattant fel felháborodottan a férje anyja.
– Senki nem dolgoztatja agyon – válaszolta Éva nyugodtnak szánt hangon. – A lányom, Mira Lakatos már régóta elvégzi a maga részét a ház körül, segít nekem. Nálunk az a szokás, hogy mindenki kiveszi a részét a teendőkből, és úgy könnyítünk egymás dolgán…
– Mira Lakatos csinálhat, amit akar, az az ő dolga! – vágta rá élesen az anyós. – De az én unokámat hagyják békén! Azt hiszed, nincs, aki kiálljon érte? Azt gondolod, csak mert az anyja messze van, akkor…