A munkahelyen – Boglárka Fekete egy gyógyszerraktárban dolgozott csomagolóként – vánszorgott a nap, mintha sose akarna véget érni.
Címkéket ragasztott a dobozokra: „vitaminok szépséghez és fiatalsághoz”, ár: 2500 Ft csomagonként.
Közben ostoba, de annál kitartóbb gondolatok gyötörték: „Mi lenne, ha egyet zsebre vágnék? Az őr úgyis alszik. Eladnám Pécsen féláron… Nem, tuti lebukok, kirúgnak, annak meg végképp annyi.”
Ebédidőt átugrotta, nem volt mit ennie. A hűtőautomatából engedett magának vizet, azt kortyolgatta, hogy elnyomja a gyomra korgását.
Este hazaindult.
A lépcsőházban vaksötét fogadta – valaki kitekert egy újabb villanykörtét.
Bedugta a kulcsot, az ajtó engedelmesen kinyílt.
Bent is sötét és csönd volt, egyetlen lámpa sem égett.
– Attila Balogh? – szólította félhangosan.
Válasz nem érkezett, csak a szobából szűrődő horkolás.
Boglárka Fekete felkapcsolta a villanyt – semmi.
Kiment a folyosói biztosítéktáblához. Egy papírfecni lógott rajta: „Kikapcsolva díjhátralék miatt. Tartozás: 4800 Ft. Szeged.”
Attila Balogh elfelejtett fizetni. Egy hónapja odaadta neki az ötezret, ő meg esküdözött, hogy mindent elintézett. Talán elitta. Vagy megint Tímea Kovácsnak passzolta tovább?
Leült a sötét előszobában, a piszkos lábtörlőre roskadt.
A szobából kibotorkált Zsombor Hegedűs.
– Anya, itthon vagy? Nem tudom befejezni a leckét, semmit se látok, és éhes is vagyok.
Boglárka Fekete a fiára nézett.
– Mindjárt, kisfiam… valamit kitalálunk.
Feltápászkodott, és bement a hálóba.
Attila Balogh a kanapén aludt ruhástul. Mellette a padlón egy üres vodkásüveg hevert. Olyan tömény pia- és másnaposságszag áradt belőle, hogy csípte a szemét.
Hangosan, fütyörészve horkolt, széttárt karokkal, mint egy mindenható úr, akinek az égvilágon semmi gondja. Meleg takaró alatt hevert, miközben őt nem érdekelte se a lakáshitel, se a villanyszámla, se az, hogy a gyereke éhesen fekszik le.
Boglárka Fekete nézte, és egyszer csak azt érezte: belül minden kiürült.
Valahol mélyen elszakadt benne a türelem utolsó szála is, vele együtt az eddigi hit, hogy majd csak rendeződik minden.
Nem fog.
Holnap a bank újabb késedelmi kamatot számol fel, három napon belül jöhetnek leltározni a lakást, aztán mehet, amerre lát. Anyja nincs már, apja sincs. Az utcán kötnek ki, csakhogy ez az alak eljátszhassa a nagylelkű báty szerepét.
Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy kimegy a konyhába, kézbe veszi a nehéz öntöttvas serpenyőt, és lesújt vele. Csak hogy elcsendesedjen, és abbahagyja a horkolást.
De még ehhez sem maradt ereje.
Leült a kanapé szélére, és hangtalanul, némán tört ki belőle a zokogás. A száját a kezébe fúrta, a bütykeit harapdálta, csak hogy Zsombor Hegedűs ne hallja meg.
„Én férfi vagyok, kötelességem segíteni a húgomat!” – üvöltötte előző este, miközben a maradék pénzünket is neki tolta oda. Ma meg itt horkolt, amíg nálunk lekapcsolták az áramot. Ránéztem az előszobában lógó kulcscsomóra, és rájöttem: van kiút.
Hajnalban, a pirkadattal kelt fel.
A szemei kiszáradtak, kivörösödtek, a tekintete kemény lett, szinte dühösen csillogott.
Attila Balogh még mindig aludt, nyitott szájjal, nyálcsíkot hagyva a párnán.
Boglárka Fekete odalépett az előszobai szekrényhez.
Ott hevertek a kulcsok.
A Debrecen kulcsai, Attila Balogh féltett „kicsikéjéé”, amit három éve vett hitelre, és azóta minden hétvégén féltve sikálta, vett bele illatosítókat meg huzatokat, még akkor is, amikor otthon már kenyérre se futotta.
Boglárka Fekete felvette a kulcsokat.
Nem az autó felé indult, hanem a telefonját kereste.
Előkotort egy névjegykártyát, amit egy hete dobtak be a postaládájukba.
„Autófelvásárlás bármi állapotban, készpénz azonnal. Problémás, törött, papír nélküli kocsik is. Jenő Papp.”
Felcsörgette a számot.
– Halló? Jenő Papp?
– Igen, hallgatom, szépségem. Eladni szeretnél valamit?
– Igen. Egy Debrecen, 2021-es évjárat. Fehér, hibátlan állapotban.
– Az jó gép. Papírok megvannak?
– A nagy forgalmi a férjemnél van, ő alszik. Kis forgalmi van, kulcs is, nekem pedig nagyon sürgős. El tudod vinni alkatrésznek? Vagy ahogy van, szétszerelésre?
– Nagy forgalmi nélkül csak nyomott árat tudok adni, nővérkém. Kockázatos, érted.
– Mennyit?
– Hát… száz ezret tudok most azonnal adni.
Százezer. A kocsi újonnan egy millióba került. Egy millióhoz hónapok, Pécs, érdeklődők, alkudozás járna. De százezerrel három hónapig fizetheti a hitelt, jut villanyra és élelemre is.