— Száztizenöt, és azonnal indulsz, a tréler a tiéd.
– Rendben, küldd a címet.
Húsz perc múlva bekanyarodott az udvarba egy rozsdás autómentő, oldalán a felirat: „0–24 Autómentés”.
Boglárka Fekete kilépett a házból: a hálóköntösre csak úgy rákapott egy kabátot.
Jenő Papp, alacsony, zömök, bőr sapkás férfi, lassan körbejárta a kocsit, csettintett a nyelvével.
– Te figyelj, ez szinte vadiúj! Kár lenne szétkapni bontóra… Hátha a férjed felébred, előkerülnek a papírok? Háromszázat is adnék érte.
– Nem fog felébredni – vágta rá Boglárka Fekete. – Pakold fel, Jenő, a pénz most kell. A gyerekeknek nincs mit enni.
Jenő végigmérte szürke arcát, remegő kezét.
Szó nélkül előhúzott a zsebéből egy gumikarikkal átfogott pénzköteget.
– Te dolgod, asszony, tessék, itt a száztizenöt.
Boglárka Fekete átvette, nyugodtan átszámolta. A gyűrött, koszos bankók benzint és gyrosos bódét szagoltak. Neki viszont az élet szagát hozták.
– Köszönöm.
Jenő intett a trélert vezető sofőrnek, a csörlő felbúgott.
A csörlő éles, nyiszorgó, idegőrlő hangja rázta fel Attila Balogh‑ot.
Kinyitotta a szemét, nem értette, mi történik, a feje szét akart hasadni.
Kibotorkált az ablakig.
És dermedten megállt.
Az ő kicsi kincse, a hófehér drágasága épp lassan felkúszott az autómentő platójára. Mellette Boglárka Fekete állt, és valamit a kabátja alá dugdosott.
Attila Balogh pislogott párat, azt gondolta, biztos csak álmodik; jól megrángatta a karját.
– Neeeeem! – ordította úgy, hogy beleremegtek az ablakok.
Úgy, ahogy volt, alsógatyában, atlétában, mezítláb vágódott ki a lakásból. Félrerúgta magát a lépcsőházon.
Kirobbanva az udvarra rávetette magát a tréler oldalára.
– Állj meg! – visította, két kézzel kapaszkodva a plató szélébe. – Megőrültél?! Ez lopás! Hívom a rendőröket!
Jenő nyugodtan, felülről nézett le rá.
– Hé, ember, lépj hátra. A tulaj eladta, minden papír rendben lesz.
Attila Balogh a felesége felé fordult.
– Te… te eladtad az én autómat?! Eszednél vagy?! Az az én kocsim, évek óta kuporgattam rá!
Boglárka Fekete mozdulatlanul állt, kezeit mélyen a zsebébe süllyesztette. Nem fázott; a düh jobban fűtötte, mint bármilyen bunda.
– A tiéd volt, Attila Balogh, mostantól a lakáshitelé. Te fektettél be a „családunk jövőjébe”, Tímea Kovács nagy okosságába, emlékszel? Én meg most befektettem a jelenünkbe.
– Te rohadt szörnyeteg! – ugrott neki ütni. – Add ide a pénzt! Add vissza az autómat!
Boglárka Fekete kirántotta az egyik kezét a zsebéből: gázspray volt benne.
Pff.
A sárgás permet egyenesen Attila Balogh arcába csapódott.
Férje felordított, a szeméhez kapott, és térdre rogyott a csatakos, novemberi sárban.
– Áááá! A szemem! Megvakítottál!
– Higgadj le, Attila Balogh – mondta halkan Boglárka Fekete. – Jenő, mehettek.
A tréler elindult, a Debrecen elszállt az udvarról. Attila Balogh ott maradt a pocsolyában ülve, taknyot‑nyálat, sarat maszatolva a képén.
– Mit tettél velem… – nyöszörögte. – Most mi lesz… Én így… én egy férfi vagyok kerék nélkül…
– A tartozást rendezted, Attila Balogh. Menj szépen Tímea Kovács‑hoz, majd ő hurcolászik a kis kocsiján. Vagy könyörögj anyádnak, a dúsgazdag Irén Juhász‑nak, hiszen olyan mesés a nyugdíja, biztos vesz neked egy rollert.
– Boszorkány vagy! – sziszegett, ott csücsülve a tócsa közepén, a spraym után. Csak féloldalas mosoly volt a válaszom: lehet, hogy boszorkány, lehet, hogy nem, de ma a fiam nem fekszik le éhesen, és a férjem olyan leckét kap, amit soha az életben nem fog elfelejteni.
Boglárka Fekete visszament a lakásba. Zsombor Hegedűs riadt szemmel nézett rá.
– Anya… apa nagyon kiabált odalent…
– Apa most csak hisztizett, kicsim, elvették a kis játékszerét. Öltözz, megyünk a boltba. Veszünk csirkét meg tortát.
– Tortát? – a gyerek szeme felragyogott. – Kinek lesz szülinapja?
– Nekünk, Zsombor Hegedűs. Ma van a mi nagy napunk: megszabadultunk a hülyeségtől.
Beugrottak a bankba; Boglárka Fekete befizette a lakáshitel aktuális részletét, rendezte az áramszámlát is (késedelmi kamattal együtt).
Onnan átmentek a Győr‑be. Vettek egy egész csirkét, egy kiló krumplit, meg egy „Madártej” tortát.
Amikor hazaértek, Attila Balogh a konyhában ült: mocskosan, átázva, a szemei vörösen égtek a gázspraytől és a sírástól.