A nőt láthatóan élénken foglalkoztatta a bunda, tapogatta, nézegette.
A két asszony halkan tanakodott, aztán a látogató előhúzott a kabátzsebéből egy pénztárcát, kinyitotta, és már vette is elő a pénzt. Ekkor szakadt el végleg Kata Tóth idege. Berontott a szobába, és felcsattant:
– Na, álljunk meg egy szóra, mi folyik itt? Mégis miért hurcolsz be vadidegeneket a lakásomba, anya? És mit művelsz a bundámmal? Az nem a te holmid!
A meghökkent Ildikó Kovács egy pillanatig szólni sem tudott. A másik asszony viszont gyorsan tisztázni akarta a helyzetet:
– Akkor magáé ez a bunda? És arról, hogy eladnák, egyáltalán nincs tudomása? Persze, már értem… Én meg itt azon gondolkodom, hogy egy normális nercbunda nem kerülhet ennyire olcsón. Majdnem csúnyán ráfaragtam. Na, én megyek is, ne is kísérjenek!
A vendég sietve távozott. Kata Tóth pedig kettesben maradt az anyjával.
– Kislányom, te mit keresel itthon? – érdeklődött Ildikó Kovács olyan nyugalommal, mintha semmi különös nem történt volna. – Azt hittem, estig dolgozol.
– Mondd, ez mégis micsoda jelenet volt az előbb? – kérdezte Kata elcsukló hangon, a dühtől szinte levegő után kapkodva. – El akartad adni a cuccomat? A bundát, amit Balázs Juhász vett nekem?
– Egyáltalán sejted, mennyibe kerül? És különben is, az az én bundám, én fogom hordani, nem te!
– Csak szólok, én nem terveztem eladni – tette hozzá fagyosan. – Vajon mi mindent csinálsz még a hátam mögött, drága édesanyám?
– Miért, minek lóg a szekrényben? – vágott vissza Ildikó. – Soha nem láttalak benne az utcán, egyszer sem. Akkor teljesen fölösleges darab. Kidobni kár lett volna. Úgy gondoltam, eladom. Még örülhetnél is, hogy egy kis pénzhez jutsz – meg akartam mutatni, hogy a haszontalan limlomból is ki lehet hozni valamit. Erre te, a hálátlan, megint ordítasz.
– Hol szedted össze ezt a vevőt?
– Amikor legutóbb itt voltam, lefotóztam pár holmidat, feltöltöttem a netre. Azokra a dobozban álló cipőkre is van jelentkező, ma akarnak feljönni értük.
– Inkább köszönd meg nekem, hogy rendet vágok a kacatjaid között. Különben nyakig úsznátok a szemétben.
– És mennyiért akartad elsózni a bundámat?
– Tízezerért. Ne csinálj úgy, biztos műszőr, az ilyenek nem érnek sokat.
– Anya, az háromszázezer forintot ér! – nyögte ki végül Kata. – Eredeti nerc. Balázs Juhász a teljes éves prémiumából vette nekem, és még azon felül is spórolt rá hónapokon át.
– Hogyhogy háromszázezer? – kérdezte Ildikó elvékonyodó hangon. – Akkor ezért kapta fel úgy a vizet az a nő, hogy nehogy lemaradjon róla?
– Ennyi volt. Na most elég volt, add ide szépen a kulcsokat, és takarodj ki a lakásomból! – morogta Kata, sápadtan a dühtől. – És ezután nélkülem vagy Balázs Juhász nélkül ide be ne tedd a lábad!
– Sőt, tudod mit? A kulcsot nyugodtan tartsd meg, mert a zárakat úgyis lecseréljük!
Ildikó Kovács, halálosan megbántva lánya efféle „hálátlansága” miatt, szinte kirohant az ajtón. Kata pedig hirtelen hangos nevetésben tört ki: most fogta fel igazán, mennyire abszurd volt az egész jelenet.
Anyja ezután soha többé nem toppant be váratlanul. Balázs Juhász kicserélte a zárakat. Ildikó ugyan még egy darabig háborgott, duzzogott, de végül belátta: a lánya otthonában nem viselkedhet úgy, mintha ő volna az úr a háznál.
Szerző: Veronika Fülöp