– Egyébként ez egész mű László Balogh munkája volt. Hová lett, anya? A gyerek zokog, mint akit fejbe vertek. Két hétig csinálta, most meg minden odalett.
– Honnan a csudából tudtam volna, hogy ez valami alkotás? Levittem a kukába azt a furcsa tákolmányt, ott a helye. Keressétek a konténerek mellett, ha annyira kell! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Ildikó Kovács.
Kata Tóth letette a telefont, és már húzta is a csizmáját meg a kabátját.
– Hova készülsz? – nézett rá Balázs Juhász.
– Le a szemétledobóhoz, megpróbálom megmenteni a ti remekműveteket, anyu kidobta.
– Ugyan, ne menj, Kata Tóth, megbeszéltük, hogy csinálunk egy újat. Olyat, amit nem lehet csak úgy szétverni, és még „nagymama-riasztó” is lesz rajta. Igaz, László Balogh?
A feldúlt kisfiú bólintott.
Kata Tóth töltött neki egy pohár tejet, előszedte a kedvenc kekszeit, és leültette az asztalhoz a kicsi testvérével együtt.
Miután lefektette a gyerekeket, Kata Tóth-ban megint felgyűlt az a jól ismert, maró ingerültség. Miért képzeli az anyja, hogy ebben a lakásban mindent megtehet? Tényleg ő maga engedte el idáig a dolgokat? Most meg akkor élete végéig tűrnie kell majd ezt?
Balázs Juhász a maga módján próbálta vigasztalni a feleségét. De az anyósa viselkedése őt is mélyen bántotta. A nagyobbik fia sírását különösen nehezen viselte. Mégsem akart nyílt háborút indítani.
Egy hét múlva a cégnél, ahol Kata Tóth dolgozott, bevezették a részleges home office-t. Kata szinte repesett az örömtől: végre lehetett úgy otthon lenni, hogy közben elvégzi a munkáját, és még a háztartással is foglalkozik.
Otthon Balázs Juhász már jó előre kialakított neki egy kényelmes munkahelyet az erkélyen. Onnan alig szűrődött be valami zaj a szobából, és egyfajta kellemes elzártság, nyugalom lengte körül a kis sarkot.
Mindez maga volt a földi paradicsom. Ráadásul reggelente tovább alhatott: a férje vitte munkába menet a gyerekeket az óvodába.
Körülbelül két napig Kata csak lubickolt ebben a kényelemben. Aztán, amikor már teljesen belefeledkezett a feladataiba, egy alkalommal észre sem vette, mikor érkezett meg az anyja. Ildikó Kovács sem fogta fel, hogy a lánya most otthon dolgozik.
A legmeglepőbb mégis az volt, hogy nem egyedül jött – szokás szerint morogva a felkapcsolva hagyott lámpák miatt, sorra kapcsolta le a villanyt, és mögötte lépkedett egy ismeretlen nő, akit Kata még soha életében nem látott.
„Na, ez meg mi a fene?” – futott át az agyán.
Mivel a vendégek számára láthatatlan maradt, a lakás úrnője észrevétlenül szemlélhette őket. Az erkélyre a hálószobájukból nyílt az ajtó, oda vezette be az idegen nőt az anyja.
Valami élénk társalgás közepette Ildikó Kovács villámgyorsan leterített egy ágytakarót Kata és a férje ágyára, közben minden bizonnyal a lánya rendetlenségén sopánkodott. Aztán feltépte a ruhásszekrény ajtaját, és előhúzta Kata bundáját – azt a szinte vadonatúj darabot, amit Balázs Juhász az esküvői évfordulójukra vett neki.
Az üvegajtón túlról Kata döbbenten figyelte, ahogy az anyja kisimítja a prém szálait, majd a bunda szegélyét rázogatva mutogatja az ismeretlen asszonynak. Az pedig szemmel látható lelkesedéssel tapogatta végig a ruhadarabot.