Végül ott tartottak, hogy a bútor sosem volt a helyén, a gyerekharisnyákat pedig reggelente szinte GPS-szel kellett volna megkeresni.
Ildikó Kovács bármikor képes volt váratlan szemlét tartani. Bármi célponttá válhatott: a vécékagyló, hogy ki lett-e súrolva; a szemetes, hogy kiürítették-e; vagy épp a kávéscsészék, hogy el vannak-e mosogatva.
Kata Tóth férje, Balázs Juhász az egészet legyintve fogta fel, és azt mondogatta, hogy az anyósából remek örökmozgó válhatna.
Katát viszont egyre jobban feszítette az egész, s a négyszemközti beszélgetések sem használtak semmit.
Megfordult a kulcs a zárban, beözönlöttek a vidám gyerekek, mögöttük belépett a férje is.
– Te meg miért ülsz itt a sötétben, teljesen egyedül? – kérdezte Balázs Juhász. – Már megint beállított anyukád, amíg nem voltunk itthon?
Kata bólintott, aztán elpanaszolta:
– Igen, Balázs… lehet, hogy egyszerűen nem nőttem fel, és tényleg csapnivaló háziasszony vagyok? Hiszen elvileg jót akar, törődik velem, velünk… De én kifejezetten rosszul érzem magam minden ilyen látogatása után.
– Figyelj, elvehetnénk tőle a kulcsot. Nem lenne egy lovagias húzás, de legalább nem őrülnél meg ettől az egésztől – vetette fel a férje, aki nagyon szerette Katát, és alapvetően került minden konfliktust. – Vagy ha akarod, kicserélem a zárat. Benne vagy?
Kata csak a fejét rázta, máris maga előtt látva azt a vihart, ami akkor zúdulna rájuk.
Miután megetette a családot vacsorával, elindult rendbe tenni a mosott ruhát, amelyet az anyja a saját feje után teregetett ki: az egész fürdőt átszelte a kötélszövevény, mint valami gigantikus pókfonal.
Kata előszedte a hordozható szárítóállványokat, felállította őket, és nekilátott kibogozni ezt a rögtönzött makramét.
– Anya, megint itt járt nálunk a Pókember? – lelkesedett Gábor Király, ahogy észrevette a változásokat. – Nézd, micsoda hálót szőtt!
– A pók-nagymama volt itt – sóhajtott Kata Tóth. – De ő is afféle szuperhős. Csak épp negatív szereplő. Szóval tulajdonképpen igazad van, Gábor.
Ekkor sikítás hallatszott a gyerekszobából, az egész család odarohant.
– Hol van a tojásos dobozokból épített kilövőállomásom? – kiabálta László Balogh. – Két hétig csináltuk apával, videót akartunk róla felvenni és megvágni, meg a suliba is be kellett vinni! Már alig volt vele munka!
– Anya, ugye te tetted el valahova? Mondd meg az igazat!
Kata döbbenten rázta a fejét: biztos volt benne, hogy nem ő nyúlt hozzá. László eközben már zokogott, sehogy sem lehetett megnyugtatni. Kata felemelte a telefonját, és felhívta az anyját:
– Anya, a gyerekszobában te pakoltál el valamit?
– Hogyne, hát ti ott szerintem egy éve nem takarítottatok. Vagy kettő is megvan már? Jó, hogy végre be mertem oda lépni! – indított támadásba Ildikó Kovács. – Egyáltalán, kinek jut eszébe tojástartókat felhalmozni a gyerekszobában?
– Abban simán lehet szalmonella, meg ki tudja, miféle fertőzés! Teljesen meghibbantatok te meg az a Balázs Juhász, ha ilyesmit eltűrtök! Nem vagytok ti hajléktalanok, vigyétek le a szemétbe! Még jó, hogy csótányokat nem láttam szaladgálni, de ha így folytatjátok, az is eljön.