Gabriella Németh megállt, és a férjére nézett. Sok év után először látta a szemében a zavart – és… talán a félelmet is.
– Lajos Orsós, emlékszel, mit mondtál nekem fiatalkorunkban? „Veled még a hegyeket is odébb tolom” – kérdezte halkan.
– Emlékszem – morogta a férfi.
– Na és arra emlékszel, mit vágtál a fejemhez egy hete? „Te itt senki vagy – az én pénzemen élsz.” Érzed a különbséget?
Lajos lehajtotta a fejét.
– Tudom… mindent értek… Csak teljesen ki vagyok merülve, az idegeim romokban, a vállalkozás meg széthullik a szemem láttára…
– Szóval ilyenkor a legegyszerűbb a feleségen kitölteni mindent? – nézett rá Gabriella Németh. – Hová lett az a férfi, aki megfogadta, hogy mindig óv és mellettem áll?
Lajos hallgatott.
Gabriella Németh odalépett hozzá, óvatosan a vállára tette a kezét.
– Nem örökre megyek el. Csak annyira, hogy rájöjjek, ki vagyok én nélküled. És hogy te is ráébredj, ki vagy te nélkülem.
Felemelte a bőröndöket, és elindult az ajtó felé.
– És a ház? Az ebéd? Én ehhez nem értek… – szólalt meg tétován a háta mögött a férfi.
– Meg fogod tanulni – felelte, anélkül, hogy visszafordult volna. – Elég okos férfi vagy hozzá.
Az új lakásban csend és fény fogadta. Letette a csomagokat, főzött magának egy teát, majd kiült az ablak mellé. Fura érzés töltötte el: volt benne némi szomorúság, mégis valami különös könnyűség – mintha egy láthatatlan súlyt vett volna le róla valaki.
Megszólalt a telefon. Zsuzsanna Váradi hívta.
– Na, mesélj, hős asszony, megérkeztél már?
– Igen, átköltöztem – mosolyodott el Gabriella Németh. – Tudod, egyáltalán nem olyan ijesztő, mint amilyennek elképzeltem.
– Mitől lenne az? Nem az erdő szélén bujkálsz, hanem a belvárosban laksz, a saját lakásodban!
A következő két hónap szinte észrevétlenül suhant el. A tanítványainak száma tizenkettőre nőtt, a tortarendelések pedig szinte megállás nélkül érkeztek. Gabriella Németh beiratkozott angol nyelvtanfolyamra, vett magának egy elegáns kabátot, és még egy új, fiatalos frizurát is csináltatott.
A gyerekek rendszeresen meglátogatták. Egy alkalommal Fanni Király félénken megjegyezte:
– Anya, teljesen kicseréltek. Mintha sokkal magabiztosabb lennél. Tetszik így.
István Szabó hozzátette:
– Apa meg teljesen le van törve. Lefogyott, alig eszik valamit.
– Hogy áll a vállalkozása? – kérdezte Gabriella Németh.
– Rosszul. Elúszott az a megrendelő, akivel gondok voltak. Nincs pénze új gépekre.
Gabriella Németh sóhajtott. Furcsa módon egy cseppet sem okozott neki örömet, hogy Lajos Orsósnak nem megy jól.
Egy hét múlva csengettek. Az ajtóban Lajos állt, hatalmas rózsacsokorral a kezében, és olyan bűnbánó tekintettel, hogy azon nehéz lett volna nem észrevenni az őszinte szégyenét.
– Szia – szólalt meg bizonytalanul.
– Szia. Gyere be.
Lassan végigjáratta a tekintetét a lakáson: gondosan elrendezett tankönyvek, számítógép az asztalon, a falon keretezett oklevelek.
– Nagyon szép itt nálad – mondta végül. – És olyan otthonos.
– Köszönöm. Kérsz teát?
A tea fölött sokáig ültek némán egymással szemben. Végül Lajos megszólalt:
– Gabriella Németh, rájöttem… nélküled a ház nem otthon. Sőt, nélküled az egész életem üres.
– Lajos…
– Hadd fejezzem be – kérte. – Teljesen hülye voltam. Te voltál mindig is a családunk tartóoszlopa, és én ezt egyáltalán nem becsültem. Bocsáss meg.
Gabriella Németh a férjét figyelte, és hirtelen újra azt a fiatal fiút látta maga előtt, akibe annak idején beleszeretett.
– Gyere vissza – kérte halkan a férfi. – De mostantól máshogy élünk. Egyenrangú társak leszünk.
– És ha megint elkezdesz megalázni?
– Nem fogok. Megígérem.
Gabriella elgondolkodott. Aztán lassan elmosolyodott.
– Tudod mit? Átgondolom. De a lakást megtartom. Biztonsági tartaléknak.
Lajos bólintott.
– Teljesen jogos.
Fél évvel később ismét közös fedél alatt éltek. De ez már egy egészen más kapcsolat volt: két önálló, saját lábán álló ember döntött úgy, hogy együtt akar maradni – nem pedig muszájból tűrték egymást. Gabriella Németh továbbra is dolgozott, Lajos Orsós pedig megtanult borscsot főzni – szinte olyan finomat, mint ő. Vasárnaponként pedig együtt vették fel a tortarendeléseket.
És amikor az ismerősök arról faggatták Lajost, hogyan mennek náluk a dolgok, ő büszkén felelte:
– Nálunk? Nálunk minden remekül! A feleségem a város legjobb pedagógusa és cukrásza egy személyben!
Barátaim, ha tetszett a történet, nyomjatok egy lájkot, és iratkozzatok fel a csatornámra – rengeteg izgalmas dolog vár még rátok!