Gabriella Németh végignézett a gyerekein – felnőtt, sikeres emberek voltak, akiket ő nevelt fel. Fanni Király orvos lett, István Szabó mérnökként dolgozott. Tényleg ők is úgy gondolják, hogy az anyjuk semmire sem alkalmas, ami egy kicsit is komoly?
– Miért lepődtök meg ennyire? – kérdezte csendesen. – Nekem talán nincs jogom dolgozni?
– Dehogynem, természetesen van – kapta magát és próbált javítani a helyzeten Fanni. – Csak hát… olyan sokáig voltál főállású háziasszony…
– Voltam – bólintott Gabriella Németh. – Mostantól viszont nem leszek az.
Ekkor ért haza Lajos Orsós. Láthatóan pocsék hangulatban volt – megint balhé volt az egyik megrendelővel.
– Na, megjöttek a kölykök – morogta. – Remélem, legalább rendes kaját rak eléjük az anyjuk.
– Apa, anya most már dolgozik – szúrta közbe István.
– Dolgozik! – fújta gúnyosan a levegőt Lajos Orsós. – Pár fillért összekapirgál, aztán máris nagyvállalkozónak képzeli magát.
Gabriella Németh úgy érezte, mintha valami elszakadt volna benne. Elég volt. Most már tényleg elég.
– Tudod mit – szólalt meg higgadtan –, akkor elmondom, mennyi az a „pár fillér”.
Felállt, kiment a szobából, és visszahozta a bevételeit vezető füzetet.
– Az elmúlt két hónapban nyolcvanhét ezer forintot kerestem – mondta tisztán, jól tagoltan. – Ez több, mint amennyit te hozol haza egy hónapban, Lajos.
A konyhára néma csend borult. Lajos Orsós úgy meredt rá, mintha valami kísértetet látna.
– Ez kizárt – motyogta hitetlenül.
– Dehogy kizárt – felelte szilárdan Gabriella. – És ez még csak a kezdet.
– Anya… – szólalt meg halkan Fanni. – Miért nem mondtál nekünk erről semmit?
Gabriella ránézett a lányára, aztán a fiára, végül a férjére.
– Mert attól tartottam, pontosan így fogtok reagálni – válaszolta. – Hogy azt mondjátok majd: „anya erre nem képes”, „ez nem igazi munka”, „inkább a házzal foglalkozz”.
Lajos megpróbálta visszaszerezni az irányítást:
– Tegyük fel, hogy tényleg ennyit kerestél. És akkor mi van? Azt hiszed, ez így is marad? A kuncsaftok szépen le fognak lépni, ez az egész csak gyerekes játék…
– Gyerekes játék? – kérdezett vissza Gabriella, majd felnevetett. Olyan tisztán, felszabadultan, ahogy már évek óta nem. – Tudod, mit mondott tegnap az egyik tanítványom anyukája? Hogy fél év alatt a fia felküzdötte magát hármasról ötös szintre matekból, és bekerült a hatosztályos természettudományi tagozatra. Ez volna a gyerekes játék?
– És Rozália Török megrendelt tőlem egy esküvői tortát a lánya lagzijára harminc főre – folytatta, most már belemelegedve. – Huszonötezer forintért. És már be van írva még két esküvő is. Ez is csak játék?
István lassan megcsóválta a fejét:
– Anya, ne haragudj. Fogalmam sem volt, hogy ennyire menő vagy.
– Senkinek sem volt – mondta halkan Gabriella. – Még nekem sem igazán.
Lajos felpattant az asztaltól:
– Na jó, ebből elég, vége a bohóckodásnak. Ez az egész egy nagy semmi. Komoly pénzt még mindig én hozok a házhoz.
– Hoztál – javította ki nyugodtan Gabriella. – Most már én is hozok. És tudod mit? Holnap reggel átköltözöm a saját lakásomba.
Ha azt mondta volna, hogy holnap reggel elindul a Marsra, annál is kisebb lett volna a döbbenet.
– Micsodaaa?! – robbant ki Lajosból.
– Jól hallottad – felelte nyugodtan a felesége. – Nem élek tovább olyan emberrel, aki élősködő, semmirekellő potyautasnak tart.
– Anya… – szólalt meg tanácstalanul Fanni. – Nem túl hirtelen ez így?
Gabriella a gyerekeire nézett; a tekintete meleg volt, de hajthatatlan:
– Gyerekeim, harmincnégy éven át a családért adtam oda magam. Nem bánom, mert csodálatos emberek lettetek. De most jön az az idő, amikor végre magamért fogok élni.
Másnap reggel Gabriella két bőröndbe pakolta a legszükségesebb holmijait. Lajos a konyhában ült kifejezéstelen arccal, újságot tartott maga elé, mintha olvasna.
– Gabriella, mégis mit művelsz? – tört ki belőle végül. – Hová fogsz menni? Egyedül? Ebben a korban…?
– Ebben a korban, Lajos, a nők kezdenek igazán élni – felelte, miközben felhúzta a cipzárt az egyik bőröndön.
– Hagyd már ezt a sületlenséget! – ugrott fel. – Összevesztünk, igen, kicsit elragadtattam magam, na és? Előfordul az emberekkel! Inkább maradj, leülünk, megbeszéljük normálisan…
Gabriella megállt, és a férjére emelte a tekintetét.