Az elején kifejezetten izgalmas volt az egész. Az adrenalin mintha a bőre alatt pezsgő buborékokban futkosott volna, és Eszter csak mosolygott. Először utazott vonaton teljesen egyedül, a jegyre valót is maga kereste meg – hiába hitették magukkal a szülei, hogy úgysem fog összejönni neki.
– Már betöltöttem a tizennyolcat – közölte kimérten azon az estén, amikor bejelentette, hogy szilveszterre Szentendrére utazik, és esze ágában sincs otthon ünnepelni velük. – Jogom van azt csinálni, amit én akarok!
Anyja persze azonnal elkezdte szipogva törölgetni az orrát. Apja zavartan vakarta a tarkóját, majd kibökte:
– De hát hogy gondolod ezt… És mi? Mi mit kezdünk majd nélküled?
– Valahogy csak ellesztek – vágta rá Eszter. – Úgyis a Szilveszteri show-műsort bámuljátok, ahhoz meg nem kellek én.
– Azért ne felejtsd el, hogy a lányunk vagy. Az egyetlen – emlékeztette az apja.
– Hát ez nem az én hibám, nem? Lehetett volna még szülni!
Erre az anyja már nem is próbálta tartani magát, sírva rohant be a szobába. Eszter pedig egy pillanatra sem érezte magát bűnösnek: tényleg nem az ő sara az egész.
Nem csak úgy céltalanul kelt útra: Rolandhoz ment, akit az előző nyáron ismert meg. Eszter anyjával minden nyáron felutazott a nagymamához Szentendrére, de ez volt az első év, amikor az anyja nem lógott a nyakán – otthon maradt a rosszul lévő nagymamával. Eszter élvezte az újonnan szerzett szabadságot, napestig kóborolt a városban. Így futott össze Rolanddal is: a gyalogátkelőnél megpillantotta a srácot, aki az időjáráshoz egyáltalán nem illő, vastag kötött pulóverben gitározott, miközben egy kiskölyök baseballsapkával a kezében járta körbe a hallgatóságot és gyűjtötte a pénzt. Eszternek tetszettek a dalok is, meg a fiú is, de arra álmában sem gondolt, hogy a srác majd odalép hozzá és szóba elegyedik vele.
– Szereted a Nautilust – állapította meg, nem is igazán kérdezve.
Eszter bólintott.
– Akarsz egy kazettát? Elég ritka darab.
Eszternek nem volt walkmanje. Valami érthetetlen okból nagyon kellemetlennek érzete volna bevallani. Roland viszont magától is rájött.
– Odaadom a régi lejátszómat is. Néha megrágja a szalagot, de amúgy még egész jól működik.
Elindultak Rolandék felé, és útközben a fiú arról mesélt, hogy egy év múlva felvételizni fog a fővárosba, csak előbb összeszedi rá a pénzt.
– Aztán majd mindenkinek azzal fogsz kérkedni, hogy még a sztárkarrierem legelején ismertél – vigyorgott.
Kissé nevetségesnek tűnt, mennyire biztos volt magában. Mégis, épp ez a vak önbizalom tette Rolandot annyira vonzóvá. Talán ezért fordulhatott elő, hogy amikor megérkeztek hozzájuk, betették a kazettát a magnóba, Eszter már gondolkodás nélkül csókolózott vele – pedig előtte összesen egyszer csókolózott, kilencedikben, és az se volt igazi.
Telefonszámot cseréltek, az ősz folyamán szinte végig tartották a kapcsolatot. Otthon a szülei gunyoros mosollyal figyelték, és állandóan azzal ugraták:
– Eszter, siess, hív a vőlegényed!
Eszter ilyenkor dühösen húzta el a száját, rettegett, hogy Roland kihallja a háttérből a beszólásaikat, de azért így is fénysebességgel rohant a telefonhoz, valahányszor megszólalt.
– Eljönnél hozzám szilveszterre? – dobta fel egy novemberi beszélgetés során. – A szüleim mennek a barátaikhoz vidékre, teljesen üres lesz a lakás.
– Bulit csapsz? – kérdezte Eszter félig irigykedve, mert tudta, az övéi úgysem engedik el sehova.
– Nem egészen… Úgy gondoltam, kettesben maradhatnánk.
Eszter érezte, ahogy a vér hirtelen a fejébe tódul; olyan forró lett az arca, hogy ösztönösen az arcához emelte a kezét, mintha ellenőrizné, valóban lángba borultak-e az orcái.