– Szeretsz? – kérdezte, és szomorkásan elmosolyodott. – Csongor Katona, te nem engem szeretsz. Te a kényelmet imádod. Olyan nő kell neked, aki kiszolgál, mint az anyád. Aki mindent lenyel, hallgat, és folyton a kedvedben jár. Három éven át próbáltam ilyen nő lenni. Többé nem akarok.
Kihúzta a kezét az övéből, odalépett a szekrényhez. Elővette az utazótáskát, beletette a laptopját, az iratait, a telefonját. Felkapta a kabátját.
– Várj! Hova mész?
– Bernadett Horváth-hoz. Régóta mondja, hogy költözzek hozzá egy időre.
– Petra Székely! – Ibolya Tóth hangja visításba csapott. – Ne merd megtenni! Ez botrány! Mit fognak szólni az emberek?
Petra Székely megállt az ajtóban. Visszafordult.
– Azt fogják mondani, hogy a meny végre lelépett a semmirekellő férjétől és az ő dilis anyjától. És tudják mit? Ezzel én tökéletesen együtt tudok élni.
Az ajtó halkan csukódott be mögötte. Nem csattant, csak finoman kattanva záródott a zár.
Csongor Katona és Ibolya Tóth kettesben maradtak. A lakás patyolattisztán csillogott. A konyhában lassan kihűlt a borscs. Minden tökéletesnek tűnt.
És mégis, kongott az ürességtől.
Három hónappal később Petra Székely egy kávézóban ült, és a telefonján pörgette a hírfolyamot. Az élete kezdett sínre kerülni. Bérelni tudott egy pici, de barátságos, otthonos lakást. Először aludta ki magát három év után. Megtanult olyat főzni saját magának, amit ő szeret, nem azt, „amit illik”. Jógázni kezdett. Újra találkozgatott a régi barátnőkkel, akiket a házasság alatt teljesen elhanyagolt.
Megcsörrent a telefon. Üzenet Csongor Katona-tól.
„Petra, beszélnünk kell. Anyu hozzám költözött. Mindenbe beleavatkozik. Nem bírom tovább. Bocsáss meg. Hülye voltam. Kezdjük újra az egészet?”
Petra kétszer is elolvasta az üzenetet. Aztán letette a telefont, és kortyolt egyet a kávéjából.
Odakint ragyogott a nap. Hosszú idő után először érezte magát igazán szabadnak. Könnyűnek. Élőnek.
Felemelte a telefont, és begépelte a választ:
„Csongor Katona, megkaptad, amire vágytál. Anyukát magad mellé. Gondoskodást. Borscsot. Élvezd. Én pedig végre megkaptam, amire én vágytam. Önmagamat.”
Rányomott a „küldés” gombra, és elmosolyodott.
Néha ahhoz, hogy rátaláljunk a saját boldogságunkra, előbb vissza kell adni a mások életéhez tartozó kulcsokat.